Az idei év első újdonsága a kiemelkedő terméshozamú, korai éréscsoportba tartozó, rendkívül magas olajtartalmú Duke repcehibrid. A regisztrációs vizsgálatokban a sztenderdek termését 9%-kal múlta felül, míg 2018/2019-ben éréscsoportjában a legjobb olajtartalmat érte el.

RLM7-es rezisztenciagénje kiválóan védi az őszi fómafertőzések ellen, míg a tarlórépa-sárgaságvírussal szembeni ellenálló képessége következtében nemcsak a vírus károsítása csökken, hanem plusz vigorának köszönhetően aszály idején több tartalékkal rendelkezik, fokozva ezzel a termésstabilitását.

Repce

A KITE Zrt. 2020. évi másik újdonsága a Feliciano KWS, mely kimagasló termőképessége mellett RlmS fómarezisztencia-génnel rendelkezik, mely maximális védelmet nyújt a fóma azon rasszaival szemben is, amelyek más rezisztenciagéneket már legyőztek. A Feliciano KWS ellenálló a tarlórépa-sárgaságvírus ellen is, mely által a hibrid nagyon magas terméseredményt képes biztosítani vírusos megbetegedés esetén is.

A KITE repce-portfóliójának korábbi anyagai közül érésidőben az első a Dribbler, a bajnokok bajnoka! Termése 9,6%-kal, olajtermése 12,7%-kal haladta meg a standardek átlagát (NÉBIH). Óriási levélfelülettel, robusztus szárral, vastag gyökérnyakkal rendelkezik.

Repce

A DK Exstorm jól tolerálja a tenyészidő szárazabb periódusait is, mely mellett nagyon jól alkalmazkodik a különböző termőhelyi körülményekhez.

A Phoenix CL Clearfield gyomirtású hibrid, mely a KITE Zrt. kísérleteiben 4,7-6,0 t/ha-os termésátlagot ért el. Kipergéssel szembeni ellenállóképessége, németországi és hazai vizsgálatok alapján is, még a Rapool hibridjei közül is kitűnik.

A Diffusion bármilyen termőhelyre ajánlott, nagy termést adó, kitűnő termésbiztonsággal rendelkező hibrid. Kifejezetten intenzív őszi fejlődésű, kitűnő télállóságú és szárazságtűrésű hibrid. Kifejezetten jól tűri a megkésett vetéseket és problémás talajokat is.

Repce

A Cristal magas terméspotenciálja aszályos években is realizálódik, hozamstabilitása egyedülálló. A NÉBIH kísérleteiben a standardekhez viszonyítva 110%, illetve 107%-os termést ért el.

A DK Exterrier a nagy termőképességet és termésstabilitást kompromisszumok nélkül ötvöző hibrid. Termesztését az egész országban, bármilyen technológiai intenzitás mellett ajánljuk.

A DK Impression CL: Clearfield gyomirtású hibrid, mely termésének megőrzését, termésbiztonságát a kipergés elleni kiemelkedő ellenálló képessége adja, melynek köszönhetően betakarítása rugalmasan tervezhető.

DRIBBLER DUKE DK EXSTORM PHOENIX CL DIFFUSION CRISTAL DK EXTERRIER DK IMPRESSION CL FELICIANO KWS
Érésidő korai korai közép-korai közép-érésű közép-érésű közép-érésű középérésű középérésű középérésű
Gyomirtási
technológia
normál normál normál Clearfield normál normál normál Clearfield normál
Intenzív
körülmények
igen igen
igen igen igen igen igen igen
Extenzív körülmények igen igen igen igen igen
Széles
sortávú
művelés
igen igen igen igen igen igen igen igen igen
Kalibrált
vetőmag
elérhetősége
igen igen igen igen

Összefoglaló táblázat

Repce hibridjeinkről és fejlesztési eredményeinkről tájékozódjon a 2020. évi kiadványunkból, vagy érdeklődjön szaktanácsadó kollégáinknál.

www.kite.hu