Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment vége: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értékbe 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal.

axiál

Az AXIÁL sajtóbeszélgetése — fotó: AXIÁL Kft

Jó évet zárt az AXIÁL: a 2021-es tervet 108 százalékkal teljesítette túl

A magyar agrárium szereplői tehát egyre inkább keresik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket, amelyek tabletekről irányítva akár centiméterre pontosan is dolgoznak – derült ki magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL sajtóbeszélgetésén.

A cég is jó évet zárt, a 2021-es tervet 108 százalékkal teljesítette túl. A következő időszakban azonban a járványhelyzet miatt kialakult termelési és szállítási nehézségek, valamint az ukrajnai háború komoly bizonytalanságot okoz, az AXIÁL ezért a tervezettnél 30-40 százalékkal nagyobb készlettel vágott neki az idei szezonnak, hogy ki tudja szolgálni az igényeket.

A kihívások között van a munkaerőhiány is: a korszerű gépek kezeléséhez szakemberekre van szükség, a mezőgazdaság pedig hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínál.

Bár számos körülmény, például az ellátási láncokban kialakult problémák nehezítették a működést, a magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL Csoport kiemelkedő eredményeket ért el 2021-ben - közölte a társaság szerdán Zsámbékon, az új mezőgazdasági gépek bemutatójára szervezett rendezvényen.


Gépek, százalékok

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezető igazgatója pozitívan értékeli a cég 2021-es évét. Véleménye szerint a gépes üzletágak erős forgalma elsősorban a pályázatoknak köszönhető, de az építőipar tavalyi, 13 százalékos növekedése is segítette a cégcsoport fejlődését, az építőgépes üzletág ugyanis eddigi legsikeresebb évét zárta 2021-ben.

Kiemelkedő volt többek között a minikotrók értékesítése, a teleszkópos gépeknél pedig a cég megőrizte piacvezető pozícióját. Az agrárgép-finanszírozást tekintve is jó eredményeket hozott a 2021-es év, miközben az AXIÁL Financial Services Kft. csapata bővült létszámmal vágott neki a 2022-es évnek.

axiál sajtóbeszégetés

A cégnél 2021-ben a teljes forgalom közel 26 százalékát pedig a hagyományos agrárgép-eladások adták — fotó: AXIÁL Kft

Felkészülés a bizonytalan helyzetre

Az agrárgéppiac szereplőinek helyzetét nehezítette a szállítási láncok akadozása, elsősorban a tengerentúli alapanyagok, az elektronikai alkatrészek hiánya. A tengeri szállítás drágulása, a kapacitás csökkenése, a szállítókonténerek és a csomagolóanyagok hiánya olyan hatást gyakorolt a gyártói oldalra, amely komolyan befolyásolta a szállítási készségüket.

Ezenfelül jelentős drágulással is számolni kellett, mely áremelkedések a mai napig sem álltak meg. A következő időszakban az ukrajnai háború okoz komoly bizonytalanságot. Az AXIÁL ezért a 2021-re tervezett számoknál 30-40 százalékkal nagyobb készlettel kalkulál, hogy minél jobban ki tudja szolgálni a partnereket géppel és alkatrészekkel. Az AXIÁL egyébként a tavaly kibővített – a Pénzügyminisztérium támogatásával megvalósult – Alkatrész Logisztikai Központ átadása után továbbra is fejleszt.

Jelenleg Felsőzsolcán épít új, korszerű telephelyet, amely amellett, hogy a miskolci kollektívának biztosít új, még modernebb munkafeltételeket, partnerei még gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálására hivatott 2022 év végétől. Továbbá a kft. bajai telephelyén a mobil szervizszerelői számára egy 6 állásos műhely építését kezdte meg, amely szintén év végére készül el, ezzel tovább növelve a központi telephely szervizkapacitását.

Egyre több a korszerű gép

Pintér Zsolt ügyvezető a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének adatait idézve azt is elmondta, hogy a magyar gazdák egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközökre. Ezt mutatja, hogy a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal.

Ez több, mint 20 százalékos növekedést jelent. A teljes járműpiacot nézve ez kiemelkedő eredmény, hiszen az új személyautók magyarországi piaca például a múlt évben közel 5 százalékkal csökkent, elsősorban az ellátási problémák, köztük a chiphiány miatt.

axiál rendezvény

A magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal — fotó: AXIÁL Kft

Lépések a precíziós agrárium felé: a jövő alapfelszereltség

A magyar gazdaság különböző szektorait érintő munkaerőhiány az agráriumban is jelentkezik. A korszerű gépek beszerzése egy dolog, de ezeknek ad kezeléséhez szakemberekre van szükség. A mezőgazdaságban ma már sokszor a táblagépről szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált gépek működnek. Az agrárgépészek számára pedig a mezőgazdasági vállalkozások hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínálnak. Az AXIÁL például oktatási, edukatív programokat működtet annak érdekében, hogy a jövőben minél többen válasszák ezt a pályát.

A generációváltás az AXIÁL Kft-nél is folyamatban van. Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezetők két gyermeke felelős tisztségeket töltenek be. Vivien 2021 év végével átvette a kapcsolt mezőgazdasági üzemek felügyeletét, míg Virág 2021 év második felétől a kft. stratégiai és fejlesztési igazgatójaként felelős a cég jövőképéért.

A legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket számos technológiai újítás is segíti. Ezek egyike a mAXI-NET 2.0 elnevezésű hálózat, melyet az AXIÁL Kft. – az Infobex Kft. közreműködésével és az Európai Űrügynökség anyagi hozzájárulásával – 2021 őszén indított el. Ennek lényege, hogy a vállalat az agrárgépek számára immáron négy - GPS, GLONASS, GALILEO és BeiDou – helymeghatározó rendszer, több műhold segítségével, magasabb jelminőséggel minden eddiginél korszerűbb, pontosabb és megbízhatóbb RTK korrekciós jelszolgáltatás tud biztosítani.

Harsányi Zsolt hozzátette, ha a 2022 első hónapjait meghatározó bizonytalanság enyhülni fog, akkor közép- és hosszú távon a magyar agrárium a legkorszerűbb eszközökkel, gépekkel a korábbi évtizedekhez képest lendületes fejlődésre lesz képes, és a régió egyik meghatározó szereplője lehet a precíziós mezőgazdaság területén.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!

www.prega.hu