Ismereterjesztő anyagokkal, színes programokkal várják a halak iránt érdeklődőket

A lehalászási időszak végén már látható, az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés, ugyanakkor a haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket. Erre hívta fel a figyelmet az Advent Óbudán Fő téri rendezvényen az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) közös sajtótájékoztatóján. A karácsonyig tartó vásáron a Kapj rá! kampány keretében, hétköznap színes programokkal, kerékpörgető kvízzel, gyerekfoglalkoztatóval, ismeretterjesztő anyagokkal és fotókiállítással várják a látogatókat, hétvégén emellett változatos, édesvízi halak elkészítését is láthatják és kóstolhatják az ünnepre hangolódók.

Ondré Péter ügyvezető

A vásár karácsonyig tart, színes programokkal, hétvégente kóstolóval

Évente fejenként 6,5 kilogramm halat fogyasztunk

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, az éves 6,5 kg fejenkénti átlagfogyasztás 40-45%-a realizálódik ebben az időszakban. A „Kapj rá!" halfogyasztást ösztönző kampány célja a korábbi, 5,4 kg/fő éves átlagos fogyasztás 20%-kal való növelése volt, a halból készült ételek általánossá tétele és a fogyasztói edukáció. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken és roadshow-kon.

„Azt látjuk, hogy egyre többen próbálják beépíteni a heti étkezéseikbe az édesvízi halfajokból készülő ételeket, ebben tudunk segítséget nyújtani nekik a kampány oldalán megtalálható, konyhatechnológiákat bemutató kisfilmekkel és receptekkel is."


Érdemes egész évben halat fogyasztani, mert csökkenti a szívroham kockázatát

A „Kapj rá!" kampány fő üzenete, hogy egész évben érdemes halat fogyasztani, hiszen magas omega-3 zsírsav, foszfor-, jód-, fluor-, szelén-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamin-tartalma. A hal fogyasztása csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében, vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát.

„Az Advent Óbuda Fő téri vásáron 2021. november 26. és december 24. között különféle halfajták elkészítési módjaival, illetve halas különlegességek és egyedülálló ízvilágú halakkal ismertetjük meg a látogatókat hétvégén. Emellett hétköznap a kisebbeket gyermekfoglalkoztatóval, halas játékokkal, kézműves foglalkozással, kvízjátékkal várjuk" – emelte ki az ügyvezető.

A receptekért és érdekességekért érdemes a kapjra.hu oldalt is felkeresni, ahol megtalálható Rácz Jenő séf halgasztro videóblog sorozata, halbolt és halétterem kereső, halas tematikájú játékok és egy nagy halhatározó érhető el applikáció formájában is.

Az édesvízi halak jól tűrik a fagyasztást

Biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra.

A halhús jól viseli a fagyasztást, érdemes már most beszerezni az ünnepi menü elmaradhatatlan alapanyagát

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője kiemelte, az édesvízi halakat már most érdemes beszerezni, hiszen a halhús az otthoni fagyasztást is jól viseli. Az idei haltermés várhatóan elmarad a korábbi évektől mennyiségben, ugyanakkor biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra. „A haltermelők számára az időjárás, a vízhiány, a halfogyasztó állatok hatása, valamint a kukorica-, a gázolajár és bérköltségek növekedése is nehezítette a működést, ugyanakkor a szektor így is biztonsággal el tudja látni a hazai igényeket.

halas ételek receptjeit is megtalálhatjuk

A halhúsból sokféle étel készíthető

Csukából és süllőből kevesebb lesz az idén

Az idei év agrometeorológiai anomáliából adódóan süllőből és csukából a tervezettnél kisebb lesz a hozam, de mivel a MA-HAL tagjai önként korlátozták az exportot, ezekből a halfajokból is lesz idehaza kellő mennyiség." Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai halgazdaságokat választva a fogyasztók nem csak biztonságos és ellenőrzött halat kapnak, hanem a fenntartható, intenzív gazdaságok a környezetvédelmi szempontokra is figyelnek. A karácsony előtti hetekben – a korábbi évekhez hasonlóan – a termelők országszerte mintegy 80-90 helyen kinyitják kapuikat, így a fogyasztóknak lehetőségük lesz közvetlenül haltermelőktől is vásárolni. Az interaktív térkép a www.magyarhal.hu weboldalon keresztül érhető el.

További információk: kapjra.hu és www.halpentek.hu

A „Kapj rá!" kampányról

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!" kampány elsődleges célja a hazai halfogyasztás növelése. A kampány weboldalán, a kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segítik az eligazodást a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 20%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 17,5 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!" kampányról és a halételekről a kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.