A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. János 69 éves salgótarjáni lakos ellen – írja a police.hu. A férfi idén tavasszal fogott be három énekesmadarat, amelyeket otthonában tartott. A befogott két darab tengelic és egy csíz eszmei értéke példányonként 25.000 forint.

csíz, énekesmadár

A csíz eszmei értéke 25 000 forint – fotó: MTI/Komka Péter

A rendőrök a három madarat lefoglalták, majd a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek átadták. A rendőrkapitányság épületébe előállított B. Jánost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság tagjai szakértők bevonásával vizsgálják más bűncselekmény – természetkárosítás – megvalósulását is.

Nem ez volt az egyetlen ilyen eset Salgótarjánban mostanában. A rendőrség korábban egy másik helyi lakost is előállított. A 67 éves T. Gyula ablakpárkányon elhelyezett csapdaként üzemelő kalitka segítségével három tengelic énekesmadarat fogott be.