A diófa minden kert ékessége. Nem véletlen, hogy amikor gyermek születik, a család el szokott ültetni egy diófát a kertben. A fa pedig együtt cseperedik a gyermekkel és végig kíséri élete folyamán, árnyat nyújtva a játékhoz és az olvasáshoz, ágakat kínálva a mászáshoz, látványt kínálva a szép gondolatokhoz.

Azonban, ha nem törődünk a diófával megfelelően, sajnos nem gyönyörködhetünk benne hosszú évtizedeken keresztül. Ezért is nagyon fontos, hogy tudjuk, mikor jön el a metszésének ideje. A diófa ugyanis ebben is nagyon különleges. Nem akkor kell megmetszeni, mint az összes többi fát.

A diófa metszése

A diófa azon növények közé tartozik, amelyet csak augusztus végén, szeptember elején szabad metszeni. Ha ezt nem tartjuk be, és tavasszal metszenénk meg, a nagy gyökérnyomás miatt olyan sok nedvet veszítene el, hogy szinte elvérezne. Azonban ilyenkor, az ősz kezdetén, annyira kicsi a gyökérnyomása, hogy nem nedvedzik, és a metszés során elszenvedett sebzéseket könnyen elviseli. A száraz ágaktól az év bármely időszakában megszabadulhatunk, ez a szabály csak az élő ágak metszésénél alkalmazandó

A diófák természetüknél fogva csodaszép, szabályos koronát alakítanak ki. A termő diófákat ezért nem kell koronaalakító metszésben részesíteni. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a diófa ága olyan területekre is belóg, amely szükségessé teszi a metszését. Ilyen lehet, ha a tetőre lógó ágaktól kell megszabadulnunk, vagy ha nehezen tudunk közlekedni a túl alacsonyan nőtt, vagy túl szélesre kinyúló ágak miatt.


A diófa nagyon nagyra meg tud nőni. A magról kelt példányok akár 20-30 m magasra is nőhetnek, a koronájuk átmérője pedig elérheti akár a 20 métert is. Az elültetése után viszonylag sokat, akár 10-15 évet is várni kell, míg termőre fordul.

diófa

A diófát csak ősszel szabad metszeni. Fotó: Shutterstock

  • Az ültetéskori metszésre mindig szükség van. Ezt a három kiválasztott vázág visszametszésével kezdjük, melyeket 20-30 cm-esre kell megrövidíteni. A sudarat a legmagasabban lévő vázág fölött 25 cm-rel kell visszavágni. A diófa az ültetését követő első két évben gyengén hajt ki, és csak a harmadik évtől kezdődik meg a rendes növekedés.
  • A diófák esetében szükség lehet koronaalakító metszésre.  Az első 8-10 évben szükségtelen a vázágak visszametszése, mivel azok természetes módon, maguktól is szépen elágaznak. Csak azokat az ágakat szükségszerű eltávolítani, amelyek nagyon zavaró irányba nőttek. A sérült, beteg, vagy elszáradt ágaktól azonnal szabaduljunk meg.
  • A fenntartó metszés során a fő szempont a termőrészek megújítása, a kiegyensúlyozott koronaszerkezet megtartása és hogy az ágak elegendő fényt kapjanak a koronán belül. Ha túl sűrűek az ágak, akkor jóval kevesebb lesz a termés.

Ezért szeretjük a diót

  • A diófa lombhullató, összetett levelei páratlanul szárnyaltak, termése a dió.
  • A legértékesebb gyümölcseink egyike. A termése leggyakrabban felhasznált része a dióbél, de héját is fel lehet használni. A dióhéj kémiailag semleges, nem mérgező, ráadásul természetes úton bomlik le, így nem terheli a környezetet. A dióhéjból készült teát ajánlott a cukorbetegeknek fogyasztani.
  • A dió A- és E-vitaminban gazdag, de megtalálható benne a B-vitamin is. Levele frissen nagy mennyiségű C-vitamint tartalmaz. Leveléből, héjához hasonlóan tea készíthető, amely hozzájárul az akne, a sömör és egyéb bőrproblémák kezeléséhez.
  • A sor azonban még közel sem ért véget. A dióban ugyanis ezeken kívül még rengeteg magnézium és a kálium található, továbbá a csontképzéshez szükséges fluor, és a vérképzéshez elengedhetetlen mangán és réz is megtalálható benne. A szelén a szívizomgyengeség ellen kiváló, de ne feledkezzünk meg immunerősítő szerepéről sem.
  • A dió gazdag omega-3-zsírsavakban is, melyek segítenek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, továbbá hozzájárulnak az erek állapotának javulásához is.
  • Egy nagyobb vizsga előtt feltétlenül együnk diót, ugyanis a többszörösen telítetlen zsírsavaknak köszönhetően a dió támogatja az agyműködést, sőt, még a koncentrációképességet is növeli.
  • Hogy rossz hírünk is legyen, magas kalóriatartalma miatt nem jó barátja a fogyókúrázóknak. 10 dkg dió több mint 600 kalóriát tartalmaz, amely egy kisebb tábla csokoládé kalóriatartalmával egyenértékű.
  • A leveléből készült tea kitűnő gyomorhurut és hasmenés ellen, de vérszegénység kezelésére is alkalmazzák.
  • A diófogyasztás csökkentheti az emlőrák kockázatát is.
  • Ha ez még mindig nem elég, a leveléből készült tea erősíti a hajhagymákat, gombaölő hatású, és segít a hajhullás megállításában.
  • A prosztatára gyakorolt jótékony hatása miatt segít a prosztatarák kockázatának csökkentésében.
  • Fogyaszthatjuk magában, vagy süteményekben, de sajttal kiegészítve is nagyon finom.
  • Sajnos vannak, akiknél nagyon komoly allergiás reakciót tud kiváltani.
  • A diófa nagyon hosszú életet is képes megélni. Akadnak közöttük 160 éves példányok is. Ezért szokás az újszülötteknek diófát ültetni, hiszen akkor együtt fognak növekedni és a fa végig fogja kísérni a gyermeket élete során.
  • Már a perzsák is fogyasztottak diót.
  • Hazánkban őshonosnak számít. A legendák szerint már a honfoglaló őseink is szívesen csemegéztek belőle.
  • A dió sok országban a termékenység szimbóluma. Az ókori Rómában Jupiter fájaként tisztelték, és a házasságkötések alkalmával az ifjú párra diót hintettek, hogy gazdag gyermekáldásban részesülhessenek. A földre hulló diók csörgése pedig jelezte a házasság sikerét.
  • Jelképezi a hosszú életet, az örök fiatalságot, a szerelmet.
  • A dió számos vallási hagyományban is fontos szerepet kapott. A katolikus hagyomány Krisztussal azonosítja a dió belső részét, a héj pedig Mária szimbóluma.

dió dióbél

A dió nagyon finom és egészséges. Fotó: Shutterstock

  • A zöld diónak nagyon magas C-vitamin- és vastartalma van. Likőrök formájában találkozhatunk vele leggyakrabban, de nagyon kedvelt a zöld dió lekvár is, amely vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik.
  • A hidegen sajtolt dióolaj értékes zsírsavakat tartalmaz, és kitűnő saláták és sütemények ízesítéséhez.
  • Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hagyományos süteményei, a pozsonyi kifli, a bejgli, a flódni, sőt, az isler is elképzelhetetlen dió nélkül. A karácsony sem az igazi a nagyi csodálatos diós bejglije nélkül.
  • Egy diófa a kertben nagy áldás. Egészen biztosan van egy olyan pontja, amelyik, ha leülünk mellé, tökéletesen megtámasztja a hátunkat olvasás közben. Vastag ágai pedig csodás rejtekhelyet biztosítanak nekünk, amikor elbújnánk a világ elől.

Mindenkinek bőségesen termő és gyönyörű diófát kívánunk!