Ittál már olyan tejet, amelyet legelőn legeltetett tehén adott? Ha igen, akkor tisztán érezted a különbséget. Hiszen egészen más íze van annak a tejnek, mint ha olyan állat adja, amelyik nem járt legelőn. A legeltetéstől az állatnak nem csak az egészsége és a kedve lesz jobb, de az általa adott tej is gazdag lesz íz- és illatanyagokban. Ennek az oka pedig az a sokféle növény, amellyel az állat a legelőn találkozik. Mert a sok fűféle és kétszikű növény között sok faj nemcsak takarmány, hanem egyúttal gyógynövény is.
A legeltetés minden szempontból hasznos
A legelőn az állatok szabadon válogathatnak a növények között, és így jóval változatosabban tudnak táplálkozni, mint az istállós tartás esetén. A legelőn található különböző növényfajok annak ellenére, hogy egymás mellett nőnek, a beltartalmi értékeikben nagyon is eltérnek egymástól.
A szarvasmarha meg tudja különböztetni egymástól a legelésre szánt növényeket. Fotó: Shutterstock
A gyógynövények hatása ugyanis ránk, emberekre is különböző lehet, az állatokra gyakorolt hatásával pedig még csak nagyon kevesen foglalkoznak. Azt azonban meg lehet figyelni, hogy a legelőn, a szabad levegőn tartott állatok kedélyállapota és egészsége általában jobb, mint a bezárva tartott társaiké. Az pedig, hogy nagyon sokféle növényt és köztük gyógynövényt legelhetnek, szintén hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen az egészségi állapotuk.
A szarvasmarhák is szeretik a változatosságot
A pásztorok bevonásával végeztek vizsgálatot azzal kapcsolatosan, hogy a szarvasmarhák vajon hány növényfajt ismernek fel. A vizsgálatból kiderült, hogy akár száznál is több növényfajt ismernek fel és mindegyikhez más módon viszonyulnak, tudjuk meg Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól.
A kutatás eredményeit a Journal of Applied Ecology című szaklapban publikálták. A beszámolóból, amelynek szerzői Molnár Zsolt ökológus és kollégái, valamint Máté János és Sáfián László pásztorok voltak, kiderül, hogy a szarvasmarha meg tudja különböztetni egymástól a növényeket, sőt, mindegyik növényhez más módon közelít. Bizonyos növényeket annyira szeret, hogy odalép hozzájuk vagy odahajtja a fejét, míg más növényeket kevésbé fogyaszt szívesen.
Akadnak olyan növények is, amelyeket önmagában kevésbé kedvelnek a szarvasmarhák, ellenben más növénnyel együtt szívesen fogyasztják. De még olyan növényt is találtak, amelynek legszívesebben a virágját fogyasztotta el. Érdekes, hogy egyes növényeket, miután megszagolták a szarvasmarhák, egyszerűen csak kikerülik, és nem legelik le. Sőt, a pásztorok megfigyelték, hogy ha véletlenül a szarvasmarha szájába kerül egy ilyen növény, akkor azt kirázza a szájából, és nem eszi meg.
A szarvasmarha tehát, ha megteheti, szívesen válogat a legelő adta svédasztalról. A tanulmány szerint a marhának tízféle viszonya volt a legelő 117 vizsgált növényfajával kapcsolatban.
A pásztorok munkája felbecsülhetetlen
A kutatók munkájában óriási szerepe volt a pásztorok tapasztalatainak. Ráadásul a pásztornak hatása van arra is, hogy a szarvasmarha mit legel le. Pásztorolva ugyanis a jószág olyan növényeket is megeszik, amelyeket magától nem fogyasztana el. A pásztor pedig jól tudja, hogy nem a frissen hajtott, üde zöld füvektől, hanem a tápanyagokban gazdagabb, szárazabb, és kissé ízetlenebb fűtől fog jobban hízni a jószág.
A legeltetés hatására ízletesebb lesz a szarvasmarha húsa és teje. Fotó: Shutterstock
A pásztorok munkája felbecsülhetetlen, hiszen a jól pásztorolt állat jobban hízik, jobban neveli a borját, és így több hasznot is hajt. A pásztor emellett folyamatosan figyeli a legelőjét és igyekszik azt karbantartani, így a fű kitarthat őszig, és a következő évben is kiválóan legeltethető rajta a jószág. A pásztor egyik fontos feladata, hogy a napi legeltetéssel az állat ne csak kószáljon a legelőn, hanem a pásztor által terelve többet és jobbat egyen.
A pásztorok még arra is gondolnak, hogy a nap végén igazi csemege jusson az állatoknak, amely főleg finom lóheréből áll. A tudósok szerint a pásztorolt jószág a természetvédelemnek is sok jót tesz, hiszen így meg tudják óvni a védett növényeket. A pásztor meg tudja akadályozni egyes foltok túllegelését, más helyeken pedig a legelés elmaradását, hiszen mind a kettő káros lehet. Segítségükkel visszaszoríthatók a túlzottan elburjánzott fajok, amilyen például a sás vagy a nád, vagy a nem őshonos, tájidegen, úgynevezett inváziós növények, mint például a japánakác.
A vizsgálat eredményeit a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai közvetlenül fel tudják használni a vizsgált védett területen, a Peszéri-réteken, Kunpeszér határában. A cikkben említést tesznek egy új szakma képviselőjéről is, a természetvédelmi pásztorról, aki érti elődei tudományát, követi a pásztorhagyományt, de közben tisztában van a modern természetvédelem céljaival is. Tudásuk pedig Magyarországon több száz hektárnyi legelő természetvédelmi célú hasznosítását teheti lehetővé.
A természetvédelmi pásztor nem újdonság külföldön sem, hiszen Franciaországban és Spanyolországban is alkalmazzák a tudásukat. Habár idáig a legeltetés kutatása olyan terület volt, amely kimaradt a hagyományos tudományterületeket érintő kutatásokból, remélhetőleg a jövőben nagyobb hangsúlyt fognak majd helyezni rá. A jószág takarmányozásával, legelésével foglalkozó agrárkutatók elsősorban vetett, néhány fajból álló, intenzív legelőket vizsgálnak. Az ökológusok általában nem figyelik közelről a jószág táplálkozási viselkedését, így érdemes összedolgozni, és a pásztorok tudományát is bekapcsolni a kutatásokba. A végeredmény ugyanis nagyon is kézzel fogható, hiszen a jól etetett állat húsa és a teje is értékes mindannyiunk számára.
