Van levendulád? Akkor biztos tapasztaltad már, hogy hiába ragyog a széle, a bokor közepe előbb-utóbb kopaszodni, száradni kezd. De vajon miért pont a legbelső hajtások tűnnek el, miközben kívül még javában láthatók a csinos, illatos lila virágok? Most kiderítjük, mi okozza ezt a gondot, és azt is, hogyan kerülheted el a „levendula-kopaszodást”!

Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.

Ne bántsd túl a fás részeket!

Az egyik legtöbbször előforduló hiba, hogy a levendula metszését túlzásba viszi a kerttulajdonos – és főleg túl mélyen vág vissza a fás, kemény szárrészekig. A levendula nem szívesen hajt ki ezekből a részekből, így ha túlzottan „letarolod”, a közepén már nem lesz erő új hajtások indításához. Ezzel szó szerint kivégzed a belső részeket! Ahhoz, hogy életben tartsd a bokrot, a metszést mindig a zöld hajtások végeire korlátozd.

Nincs napfény, nincs élet! A másik gyakori ok: túl sűrűnek hagyod a levendulabokrot, így a belső hajtások sosem látják a napot. A levendula imádja a napfényt, a belső, árnyékos részek viszont elöregednek, beszáradnak. Megoldás? Metsz le pár ágat úgy, hogy a napfény akadálytalanul elérhesse a bokor közepét is. Ne sajnáld: a ritkítás után a növény sokkal jobban érzi magát, a levegő és a napsugarak egészséges, dús bokrot eredményeznek!

Extra tipp: tartsd szemmel tavasszal és ősszel! Mindkét évszakban érdemes ellenőrizni, hogy nem vált-e túl sűrűvé a bokrod. Ha igen, egy alapos, ám kíméletes metszéssel segíthetsz rajta. És persze ne hagyd figyelmen kívül az öntözést sem: bár a levendula szárazságtűrő, az ültetés utáni első években igényli a vizet.

Ha ezekre odafigyelsz, növényed dús marad, és elfelejtheted a kopasz, szomorú közepét. Az élmezőnyhöz tartozó levendulabokrok nyomába léphet a tied is – csak játssz ügyesen az ollóval!