Az amarillisz csodás látványt nyújt, már amikor virágzik. Mert ha nem, hát akkor, lássuk be, nála szebbet is el tudunk képzelni. De gyorsan tereljük is el a gondolatainkat a nem virágzó amarilliszről a virágba borult felé. Ugyanis, ha ismerjük ezt a csodás növényt, akkor arra is nagyobb esélyünk van, hogy minél gyakrabban lássuk a virágát, és minél kevésbé legyünk ráutalva a szárának látványára.

amarillisz karácsony

Az amarillisz gyönyörű karácsonyi ajándékként is kiváló. Fotó: Shutterstock

Különösen karácsonykor, amikor például még akár ajándékként is kiváló lehet, természetesen csakis virágzó formájában. Így hát tudjunk meg minél többet az amarilliszről, hogy sokáig gyönyörködhessünk benne, és arról, hogyan ültessük el a hagymáját ahhoz, hogy utána virágba borulva tudjuk tovább ajándékozni.

Ismerd meg az amarilliszt

1. Az amarillisz latin eredetű nevének jelentése csillag, de van, akik szerint lovat jelent a neve. Habár a kettő nem igazán emlékeztet egymásra, mégis van némi logika mindkét véleményben. Valószínűleg mindkét elnevezés a virág alakjára utal, hiszen kinyílva egy csillagra, összezárt állapotban pedig egy lófejre emlékeztet az amarillisz. Azonban tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy nevezzük, hiszen akármire is hasonlít, az egyik legelbűvölőbb virágú dísznövény az amarillisz.

2. A levelei igen nagyok, így akár 60 cm-esre is megnőhetnek. És habár azt gondolhatnánk, hogy ha éppen nem virágzik, a levelei is szép látványt nyújtanak, sajnos tudnunk kell, hogy a leveleit nyár végén elhullatja. De ennek ellenére, az amarillisz nagyon is élő, még ilyenkor is. Ha pedig tudjuk, mire van szüksége, hamarosan ismét teljes pompájában láthatjuk.

3. Az amarillisz nem támaszt felénk túl nagy igényeket, így kezdő kertészek kedvenc szobanövénye is lehet. A legtöbb dolgunk azonban nem a szobanövényeknél megszokott, tavaszi és nyári időszakban van vele, hanem télen. A legfontosabb, amire figyelni kell az amarillisz esetében, hogy biztosítsuk számára télen a nyugalmi időszakot. Ha ilyenkor mindent megadunk nekik, amire szüksége van, akkor semmi akadálya nem lesz, hogy újult erővel boruljon virágba.

4. Nem véletlenül ilyen népszerű, hiszen az amarillisz hozza az egyik legnagyobb virágot a szobanövények közül, amely ráadásul még a leghosszabb ideig is képes virágozni. Manapság már a piros mellett rengeteg különféle színben pompázhat, így mindenki talál az ízlésének megfelelőt, habár karácsony környékén a legnépszerűbbek a karácsonyhoz illő, piros árnyalatú amarilliszek.

Erre figyelj az amarillisz gondozásánál

Közvetlenül a virágzás előtt nagyon oda kell figyelni az amarillisz gondozására. Az amarillisz ugyanis trópusi növény, ezért nem kedveli a túl meleg helyiségeket. 18–20 Celsius-fokos hőmérsékleten érzi a legjobban magát. Szereti a napsütést, így az ablakpárkányon is jól érzi magát, amikor virágzik. Fontos, hogy rendszeresen öntözzük, de soha ne hagyjuk pangó vízben, hiszen akkor könnyen elrothadhat.

Akkor virágoznak a legtovább, ha az elvirágzást követően haladéktalanul megkezdjük az amarillisz felkészítését a következő évre. Ehhez le kell vágni a szárát, és át kell ültetni a hagymáját. A növekedési fázis szeptemberben ér véget, ekkor kezdődik el a nyugalmi időszaka, amikor a növényt hűvösebb és sötétebb helyre kell tenni, és jóval kevesebb öntözést igényel. December elején visszatehetjük az amarilliszt az ablakpárkányra, és pár hét múlva ismét gyönyörű virágai lesznek. De akármilyen gyönyörű is az amarillisz, mérgező növény, tehát tartsuk távol a gyerekektől és a házikedvencektől is.

Így szaporítsd és érd el, hogy karácsonykor virágozzon az amarillisz

Az amarillisz szaporítása nagyon egyszerű. Könnyedén leválaszthatjuk róla a sarjhagymákat, amelyeket el lehet ültetni. Ezek a hagymák azonban csak 1 éves korukra hoznak virágot. Magról is ültethetjük. Ilyenkor nagyon ügyeljünk rá, hogy a frissen vetett mag földje soha ne száradjon ki.

amarillisz közeli

Az amarillisznek óriási virágai vannak, ezért is annyira népszerű. Fotó: Shutterstock

Az őszi időszakban már ne locsoljuk az amarilliszt, a kertben kiültetett virágok esetében pedig szedjük ki a földből a hagymájukat. A kiszedett hagymákat tisztítsuk meg a földtől, hagyjuk megszáradni, majd tegyük őket egy papírdobozba úgy, hogy a hagymák ne érjenek egymáshoz. A dobozt tegyük száraz, hűvös helyre. Cserepes amarillisz esetében a virághagyma maradhat a cserépben, és azt szintén tartsuk száraz, hűvös helyen. A pihenési időszak legalább 8-10 hétig kell, hogy tartson.

A téli nyugalom után várjuk meg a tavaszi, fagymentes napokat. Akkor a legjobb elültetni a hagymákat, amikor már megjelentek a virágkezdemények a hagymák oldalán. Válasszunk tápanyagban dús virágföldet számukra. Ha cserépbe ültetjük, számítsunk rá, hogy a növénynek nagy lesz a súlya, így túl kis cserepet ne válasszunk a számára, mert nagyon könnyen felborulhat. Így a növény is megsérülhet, és annak sem lesz őszinte a mosolya, akire véletlenül rádől a cserép.

A hagymát úgy ültessük el, hogy a felső harmada a föld felszíne felett legyen. Ezután alaposan öntözzük meg, és tegyük meleg helyre a cserepet. A hagymát csak akkor öntözzük meg újra, amikor már megjelent rajta a virágkezdemény. Innentől már nyugodtan öntözhetjük és tápoldatozhatjuk rendszeresen. De akár szaküzletben is vásárolhatunk virághagymát. Az 5-6 cm átmérőjű hagyma fog a legnagyobb eséllyel virágozni, a kisebb méretű virághagymák még további nevelésre szorulnak.

Az amarillisznek ilyenkor még egyáltalán nincs szüksége fényre, így a cserepet állítsuk kellően meleg helyre, ahol sötét van. Nagyon fontos ugyanis, hogy az amarillisz a virágszár kifejlődéséig alig kapjon fényt, mert ha fényt kap, akkor a virágszár nem fejlődik ki, és a virágok közvetlenül a talaj fölött fognak kibontakozni.

Még nagyobb sikerrel járhatunk, ha a hagymát elsötétítjük, vagyis egy fekete papírból készített takarót, vagy egy sötét cserepet borítunk fölé. Hamarosan már látni is fogjuk, hogy hosszú, lándzsaalakú levelek bújnak elő a hagyma közepéből és nemsokára vaskos rügy bújik ki a hagyma oldalából. Ettől kezdve már ne fukarkodjunk az amarillisz öntözésével. Bőségesen öntözzük meg, és hetente egyszer tápoldatot is adjunk neki.

Amikor a virágszár 50-70 cm magas lesz, a cserepet helyezzük világos helyre. A virágszár végén a hajtatás megkezdése után 6-8 héttel megjelennek majd a virágok. Az amarillisz azért olyan gyönyörű, mert a szárak csúcsán akár három-négy, hatalmas virág is nyílhat. Ha szeretnénk, hogy igazán hosszú ideig virágozzon az amarillisz, akkor éjszakára vigyük mindig egy kissé hűvösebb helyiségbe, mint amilyenben nappal állt. Ezt nagyon fogja szeretni. És azt is, ha nem hagyjuk rajta az elnyílt virágokat, hanem a szárukkal együtt levágjuk, hiszen így a növény minden energiáját az új virágok meghozatalára tudja fordítani.

Amikor elmúlnak a fagyok, akár ki is ültethetjük a kertbe, vagy a cseréppel együtt ki is helyezhetjük. Ha kiültetjük, akkor jóval több tápanyaghoz tud jutni, mint ha cserépben tartjuk, ami által sokkal több virágot fog hozni, így érdemes egy kis környezetváltozást biztosítani neki.

Mindenkinek virágokban gazdag amarilliszt kívánunk!