Vasárnap: Javulnak a látási viszonyok

Éjjel szinte mindenhol ködössé vált az idő, így a látási viszonyok tegnaphoz képest sokat romlottak. Napközben viszont ismét tiszta időre számíthatunk. A rétegfelhőzet dél, délnyugat felőle egyre nagyobb területen oszlik fel.

Naplementéig Budapest környékén és az Északi-középhegységben végig borult maradhat az időjárás. Itt enyhe szitálás és eső is kialakulhat. A déli és délnyugati szél szinte az egész országban megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet +7 és +12 fok között várható, a tartósan borult helyeken azonban ennél kissé hűvösebb időre kell számítani. A szelesebb délnyugaton néhány fokkal melegebbet mérhetünk.

Hétfő: Sokfelé eshet az eső

Hétfőn nagyrészt borult lesz az ég, reggelre a Tiszántúlon szakadozottabb lehet a felhőzet. Sokfelé várható eső és zápor. A déli, majd a Dunántúlon az északi, északnyugati szél több helyen megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és +8 fok között valószínű. Napközben +5 és +13 fok közé melegedhet a levegő. Enyhébb időre délkeleten, hűvösebbre északkeleten számíthatunk.

Vajon mikor fordul téliesre hazánk időjárása? - fotó: Varga Dominik

Kedd: Ismét kisüthet a nap

Előbb a Dunántúlon, majd pedig az ország középső részén szakadozik fel a felhőzet. Néhol kisüthet a nap, de a keleti vármegyék estéig még biztosan borultak maradnak. Reggeltől a Dunától keletre többfelé eshet, később már csak nagyon kevés helyen várható eső és zápor. Az északi hegycsúcsokon a csapadék halmazállapota akár meg is változhat. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű. Napközben +4 és +9 fok várható.

Figyelmeztető előrejelzés

Az éjszaka keletkezett sűrű köd dél felől csak vasárnap napközben tűnik el. Északon és a magasabban fekvő tájakon azonban még ekkor is korlátozott látási viszonyokra és ködre kell számítani.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.