Ha van kertünk, akkor abban általában helyet kap a virágok királynője, vagyis a rózsa. Ez nem is csoda, hiszen az egyik leggyönyörűbb, és persze a legillatosabb virágról van szó. Általában magunk vásároljuk vagy ajándékba kapjuk a töveket, azonban ha van egy gyönyörű szál rózsánk, és szeretnénk sokáig gyönyörködni a hasonlóan szép rózsákban, akkor egy krumpli segítségével egyszerűen szaporíthatjuk azt. Ez ráadásul egy nagyon érdekes és könnyű módja a rózsa szaporításának, így akár gyerekeinket is bevonhatjuk a folyamatba. Így velük is meg tudjuk szerettetni a kertészkedést, és persze a virágokat is. Mert tudjuk, aki a virágot szereti... 

Így szaporítsd a rózsát egy krumpli segítségével

Ezt a szaporítási módot dugványozásnak nevezzük. Fontos, hogy a hajtásnak ideális feltételeket biztosítsunk, ezért vágjuk le a virágokat és a leveleket róla, valamint távolítsuk el alulról a tüskéket is. Így a hajtás jóval hamarabb gyökeret fog tudni ereszteni.

Ezután vegyünk elő egy krumplit, majd fúrjunk bele egy kisebb lyukat. Ebbe szúrjuk bele a levágott hajtás tövét. A krumpli folyamatosan nedvesen fogja tartani a dugványt, és kellő tápanyagot biztosít számára.

rózsa kert

Egy szál rózsa és egy krumpli segítségével csodás rózsabokrunk lehet. Fotó: Pixabay

Ezt követően ássunk egy gödröt, és szórjunk egy kevés homokot az aljára, hogy kellően nedves közeg jusson a hajtásnak a gyökeresedéshez. Majd helyezzük a krumpliba szúrt tövet a gödörbe úgy, hogy a szár fele kilógjon a földből, és öntözzük rendszeresen, hogy ne száradjon ki a talaj.

Hamarosan látni fogjuk, hogy megindul a hajtáson a levélképződés, és új hajtások is megjelennek rajta, a talajban pedig gyökeret fog ereszteni.

Erre ügyelj, ha szép rózsákat szeretnél a kertedben

A rózsa nagyon fényigényes növény, ezért a kert azon részére érdemes ültetni, ahol kellő mennyiségű fényben részesülhet, akár 6-8 órán keresztül. A szelet azonban egyáltalán nem kedveli, így nem árt, ha ez a hely kellően szélvédett is a rózsa számára. Habár a rózsát egész évben ültethetjük, kivéve, amikor fagy van, a legjobb, ha tavasszal látunk neki ennek a feladatnak.


A rózsák az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedvelik, amelynek jó vízelvezetése van. Ha nem felel meg mindennek a kertünk talaja, akkor adjunk érett trágyát vagy komposztot a földhöz, ahová el fogjuk ültetni.

Habár nagyon nehéz ellenállni a rengeteg gyönyörű rózsának, legyünk tekintettel az adott fajta helyigényére, és csak annyit rózsát ültessünk, amelyik kényelmesen elfér. Mindig hagyjunk kellő távolságot az ültetett tövek között, hogy megfelelő módon tudjanak fejlődni.

Az ültetőgödröt akkorára készítsük, hogy a földlabdás rózsa kényelmesen el tudjon férni benne. Ez átlagosan 60x60x60 cm nagyságú gödröt jelent. Az aljára tegyünk érett komposztot vagy trágyát, majd ezt takarjuk be egy vékony földréteggel, hogy ne érintkezzen a növény gyökere közvetlenül a trágyával. Vegyük ki a cserépből a rózsát, majd olyan mélyre ültessük el, hogy a földjének felszíne a talaj felszínével egy síkba kerüljön. Ezután öntözzük meg jó alaposan.

A kiskertek nagy kedvence az angol rózsa. Ezek általában egyszer virágoznak, tavasszal. Azonban érdemes olyan fajtákat is választani, amelyek egész nyáron át virágoznak, hogy ne kelljen nélkülöznünk ennek a csodás virágnak a látványát.

Ha szabadgyökerű rózsát vásároltunk, akkor annak a gyökereinek végeit vissza kell metszeni, hiszen általában azok károsodnak a szállítás során. Az ültetés után szórjunk a rózsa töve köré 5-7 cm-es talajtakaró anyagot, hogy jobban meg tudjuk őrizni a talaj nedvességét. Ez lehet mulcs, szalma, fenyőkéreg, a lényeg, hogy megóvja a talajt a kiszáradástól és a gyomokat is távol tudja tartani a rózsától.

A rózsa körüli feladatok

A rózsa majdnem az év egészében ad feladatot a kertésznek. De a szépségéért cserébe ezeket a munkákat érdemes elvégezni.

Az tél elején, még a fagyok előtt fel kell kupacolni a rózsa töveit, és így, letakarva, megvédhetjük a széltől és a fagyoktól. Ez azért is fontos, mert a téli napsütés hatására túl korán megindulhat a nedvkeringés és elfagyhat a növény töve. Márciusban jön el a rózsa metszésének ideje, és amikor már elmúlnak a fagyok, meg lehet tisztítani a töveket a felkupacolt földtől. Ez az időszak a legalkalmasabb az új tövek elültetésére is.

rózsa

A rózsa csodás látványa miatt lett a virágok királynője. Fotó: Pixabay

Ha tavasszal csak keveset metszünk a növényből, akkor hamarabb fog virágozni. Mivel tavasszal növekedési szakasza van a növénynek, több tápanyagra van szüksége, ezért 3-4 hetente kell tápoldatozni.

Májusban a talaj felszínét meg kell lazítani, és ekkor már el kell kezdenünk rendszeresen öntözni a rózsát. A nyár folyamán ügyeljünk a folyamatos öntözésre és gyomlálásra, és arra, hogy figyeljük a rózsát, ha esetleg bármilyen kártevő, vagy betegség megtámadná, mert ez az időszak erre a legveszélyesebb. Ekkor jön el tehát a permetezés időszaka. Ha a rózsán betegség jeleit véljük felfedezni, metsszük le a fertőzött részt, és szerezzük be a megfelelő permetszert, amellyel megvédhetjük a további betegségektől és kártevőktől.

Szeptemberben érdemes 70 g kálimagnéziumot szórni a talajra, amely nagyon jó tápanyag a rózsa számára. Novemberben jön el az őszi metszés ideje, ezután pedig meg kell védeni a rózsát a fagytól, így fedjük be földdel a rügyeket.

Márciusban metsszük meg a rózsabokrot

Kora tavasszal kell megmetszeni a rózsabokrot. Ekkor távolítsuk el az esetlegesen a tél során elfagyott vagy megsérült ágakat. Érdemes több tövet is levágni és csupán 4-5 egészséges tövet meghagyni, melyeknek olyan vékonynak kell lenniük, mint egy ceruzának.

Ezután a rózsabokrokat harmad, vagy fél magasságra vissza kell vágnunk, attól függően, hogy milyen magas növényt szeretnénk. A kifelé néző rügy felett kell levágnunk az ágat, hogy a rügyek felfelé és kifelé tudjanak nőni. Így a bokor közepe nyílt marad, és a levegő jobban átjárja.

Az otthonunkban is nevelhetünk rózsát

Ha nincs kertünk, akkor sem kell és nem is szabad lemondani arról, hogy saját rózsánk legyen. Cserépben is nevelhetjük a rózsát, akár mini méretben, akár normál méretben is. Ekkor azonban különösen oda kell figyelni az öntözésre, és arra, hogy rendszeresen juttassunk tápoldatot a növénynek.

A nagyobb rózsacserjéknek legalább 60 cm magas és széles cserépre van szükségük, amelynek az alján fontos, hogy legyenek vízlevezető lyuknak, hogy ne pangjon a víz. A rózsákat a cserép peremtől 7 cm mélyre kell ültetni. Ültetés után alaposan nyomkodjuk meg a földet, hogy ki tudjuk szorítani belőle a levegőt, majd jól locsoljuk meg. Az otthonunkban olyan helyet keressünk a rózsának, ahol kellő mennyiségű napfény éri.

Rózsákban gazdag kertet kívánunk!