Az üvegházi kártevők felderítése bárki számára nagy kihívást jelenthet. Szabad szemmel alig láthatók, a populációk száma pedig gyorsan nő. Ezért a Green Dog Pest Service kollégái kutyákat képeznek ki arra, hogy az üvegházi kártevők „szagára" reagáljanak. A kutya orra elég érzékeny ahhoz, hogy érzékelje a rovarkolóniát még akkor is, ha az túl kicsi ahhoz, hogy az ember számára észrevehető legyen – olvasható a hortidaily.com oldalán.

A Green Dog Pest Service a Washington állambeli Seattle közelében található, de projektjeik nem korlátozódnak az Egyesült Államokra. Deanna Kjorlien, aki a kutyák kiképzésével foglalkozik, elmondta, hogy főként mentett belga juhászkutyákkal dolgoznak. Sportos, intelligens és motivált munkakutyák, emiatt pedig ez a fajta túl sok lehet egy család számára. Ugyanakkor úgy gondolják, bármely más megfelelően képzett kutya képes elvégezni ezt a munkát, ezért más fajtákat is foglalkoztatnak.

Deanne kezdetben nem az üvegházi kártevők miatt kezdte el a kutyák kiképzését. Eleinte az otthoni kártevőkre, például az ágyi poloskákra összpontosítottak. A világjárvány idején azonban több kannabisztermesztő is segítséget kért tőlük levéltetűfajok felderítésével kapcsolatban.


A kutyák arra vannak kiképezve, hogy a célfaj szagát keressék, így csak akkor adnak riasztást, ha egy számukra ismerős kártevőt éreznek. Nem figyelnek az üvegházban esetleg szintén jelen lévő hasznos rovarokra. Szigorúan be vannak tanítva arra, hogy ne érjenek a növényekhez.

Kiképzés

A munkakutyákat mindig kíséri a vezetőjük, aki riasztáskor meggyőződik a célzott rovar jelenlétéről. A kutya rövidebb idő alatt találja meg a kártevőket, különösen akkor, ha a kártevők populációja még kis számban van jelen. Mivel egyedszámuk gyorsan növekszik, minél hamarabb észleljük a kártevőket, annál hamarabb tudjuk elkezdeni a védekezést ellenük.

Deanna úgy képzi ki a kutyákat, hogy bemutatja nekik, hogyan reagáljanak a célzott „rovarszagra". "Megtanítjuk őket arra, hogy a szagokat a kedvenc játékukhoz társítsák. Ha a kutya érzékeli a szagot, lelassít, csóválja a farkát, majd leül, és az orrával pontosan meghatározza azt a területet, ahol a célrovar szagát érzékeli. A felderítő ezután tudni fogja, hogy konkrétan hol kell keresni, a termelő pedig a kártevők elleni védekezéshez hasznos rovarok kijuttatásával tud továbblépni".

üvegház

A kutyák nem figyelnek az üvegházban esetleg szintén jelen lévő hasznos rovarokra – fotó: Pixabay

Végtelen lehetőségek

Deanna úgy érzi, hogy a kutyák segítségnyújtási lehetőségei végtelenek és nem korlátozódnak csupán az üvegházakra. "Lényegében bármilyen növény, legyen szó szabadföldi kultúráról vagy üvegházi virágokról, ki lehet téve a betegségeknek, és még nem találkoztam olyan kártevővel, amelynek ne lett volna specifikus szaga. Nagyon ígéretesnek látom a kutyák bevetését a gyökérbetegségek esetén, melyek számos ágazatban károsítják a termesztőket, és amelyeket ezek az állatok viszonylag könnyen felismerhetnek."

Deanna arra számít, hogy a kutyákat mindenféle termesztőtípusnál használni fogják. Szerinte a korai felismerés a kulcsa minden felderítésnek. Mindemellett ezzel a módszerrel rengeteg pénzt megtakaríthatnak a kereskedelmi termelőknek, mind a megmentett termények, mind a munkaerőköltségek terén.