A magas vérnyomás nagyon veszélyes, hiszen sok esetben tudatában sem vagyunk annak, hogy baj van. Tünetek nélkül támad és rombol, és sok esetben már csak akkor vesszük észre, amikor nagyon nagy bajt okozott. Éppen ezért sajnos a magas vérnyomás már valódi népbetegségnek számít. Nem is csoda, hiszen a rohanó életmód és a stressz nagyon sokakat érint. Ezért is fontos, hogy rendszeres mérésekkel ellenőrizzük vérnyomásunkat.

A magas vérnyomás orvosi kezelés nélkül súlyos következményekkel járhat. Azonban, a kezelés mellett az életmódunkkal és a táplálkozásunkkal is nagyon sokat tehetünk azért, hogy vérnyomásunk visszakerüljön a normál tartományba. Ha megfelelő ételeket fogyasztunk, nem dohányzunk, kerüljük az alkohol fogyasztását és rendszeresen mozgunk, nem csak az egészségünk, de az életünk minősége is sokkal jobb lesz. Ezekkel az ételekkel pedig igazán finoman tehetünk azért, hogy a vérnyomásunk a normális keretek között maradjon. Együk hát magunkat egészségesre!

A DASH-diéta lényege

Az úgynevezett DASH-diéta célja a sóbevitel visszafogása, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése, és a táplálkozás kiegészítése teljes kiőrlésű gabonákkal, halakkal, baromfihúsokkal, diófélékkel, hüvelyesekkel és alacsony zsírtartalmú tejtermékekkel. A vérnyomás karbantartásához ugyanis elengedhetetlen az ideális testsúly, a rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás, és amennyiben szükséges, az orvos által felírt gyógyszeres kezelés.

Ezeket edd, ha magas a vérnyomásod

Bár sokszor a szívünkre és a szemünkre hallgatunk, amikor ételről van szó, de adjuk át néha a főszerepet az agyunknak is, és ne hagyjuk, hogy egy finom, de egészségtelen étel levegyen minket a lábunkról. Mert attól, hogy valami egészséges, lehet igazán finom is! Nézzük hát az ajánlatot!

1. Levelest hozott a posta

A levelesek, mint amilyen például a spenót, a brokkoli, a kel vagy a fejes káposzta, gazdagok káliumban, mely elősegíti a nátriumszint csökkentését a vizeletürítés által. Ez pedig hozzájárul, hogy csökkenteni tudjuk az érfalakra nehezedő nyomást.

magas vérnyomás

Az egészséges ételek is lehetnek finomak. Fotó: Shutterstock

2. A bogyók helyregörgetik a vérnyomásod

A bogyós gyümölcsök, mint amilyen az eper, vagy a szeder, olyan hasznos vegyületeket tartalmaznak, mint amilyenek például az antocianinok. Ezek támogatják, hogy az artériák fala szélesebbé és rugalmasabbá váljon, ezáltal pedig csökkentik a vérnyomást.


3. A joghurt, szigorúan natúr változatban

A joghurt is jó választás magas vérnyomás estén, hiszen a kalcium szerepe óriási az egészséges vérnyomás fenntartásában. Fontos azonban, hogy mindenképpen alacsony zsírtartalmú joghurtot válasszunk, hiszen a hozzáadott cukrok és a zsír pontosan az ellenkezőjét váltja ki, mint amit el szeretnénk érni vele. Azonban nyugodtan tegyünk bele friss gyümölcsöket, így egyszerre lesz finom és egészséges.

4. Egyél halat, finom falat

A halakban szintén sok a kalcium, így a különféle halkonzervek és a szardínia is jó megoldás lehet, de ne féljünk a friss halaktól sem. Az olajos halak gazdagok omega-3 zsírsavakban, amely rendkívül hasznos a szív- és érrendszer egészsége szempontjából. Ezek a zsírsavak emellett csökkentik a vérnyomást is. A leghasznosabb halak a vérnyomás csökkentésének szempontjából a lazac, a makréla és a szardínia.

5. Pici a tökmag, de erős

Az olyan olajos magvak, mint a tökmag, a napraforgómag és lenmag, finomabbá tehetik a salátákat, a joghurtokat, és önmagukban is kiváló rágcsálnivalók. Azonban mindenképpen a sótlan változatot kell választani. Ezek a magvak gazdagok magnéziumban, ami segíti a vérnyomás csökkentését, hiszen csökkenti a vérerekre nehezedő nyomást.

6. A cékla leve igazi csodaszer

A cékla, és a belőle készült ivólé órák alatt képes csökkenteni a vérnyomást. Mivel káliumban gazdag, így gyorsan számíthatunk a segítségére.

7. A fokhagyma nem csak a vámpírok ellen hasznos

Hasonlóan hasznos a fokhagyma fogyasztása is, hiszen fokozza a szervezetben a nitrogén-monoxid termelődését, ami ellazítja az erek izmait, csökkentve ezáltal a vérnyomást.

8. Pisztácia, tiszta egészség

A pisztácia, de akár a mandula is, nagyon hasznos az egészségünk szempontjából, amennyiben a sótlan változatát választjuk. A magas vérnyomásra azonban a pisztácia az igazi főnyeremény, mivel a magvak közül neki van a legerőteljesebb hatása a szisztolés és a diasztolés értékek csökkentésére.

9. Az olívaolaj beolajozza az életed, és az ételed

Az olívaolaj azért különösen hasznos a vérnyomás tekintetében, mert antioxidáns hatású polifenolok vannak benne, amelyek javítják a vérerek rugalmasságának fenntartását.

10. Nem babra megy a játék

A különféle hüvelyesek, mint a bab, a lencse, vagy a borsó, nagyon gazdagok rostokban, ezért segítenek a koszorúér-betegségek megelőzésében.

+1 Élj édes életet

A csokoládéról sem kell lemondanunk, ha magas a vérnyomásunk. Azonban nem mindegy, melyiket választjuk. Az legalább 50-70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládéban vannak ugyanis azok a flavonoidvegyületek, amelyek a fokhagymához hasonlóan, erősítik a nitrogén-monoxid termelődését, és tágítják a vérereket.

magas vérnyomás

A táplálkozás nagyban hat az egészségünkre. Így vannak ételek, amelyeket kerülni kell. Fotó: Shutterstock

Ezt kerüld, ha magas a vérnyomásod

Azonban nem elég arra odafigyelni, mit együnk, ha magas a vérnyomásunk. Nagyon ügyelni kell arra is, hogy mivel ártunk magunknak a legtöbbet. A kevés mozgás, a stressz, az elhízás és a dohányzás mind óriási kockázatot jelent, nem csak a vérnyomásunk, de egész szervezetünk számára, így a helyes táplálkozás mellé azt is meg kell fogadnunk, hogy elhagyjuk azt, ami káros számunkra.

Tehát mozogjunk többet, tegyük le a cigit, táplálkozzunk helyesen és próbáljuk meg különféle tanulható technikákkal csökkenteni a stresszt. Ezen kívül próbáljunk meg minél kevesebb sót használni, és kerüljük a készételeket. Ha tehetjük, inkább főzzünk pár adaggal többet, és fagyasszuk le, mint hogy a boltban vásárolható, gyakran túlságosan sós készételek mellett döntünk, vagy beugrunk egy gyorsétterembe.

Hiába eszünk egészséges ételeket, ha azokat ketchuppal, mustárral vagy különféle salátaöntetekkel áztatjuk el. Ezek helyett próbáljuk ki az olívaolajat, vagy a balzsamecetet. A füstölt húsok sem a vérnyomás barátai, így bármennyire is finomak, a szalonna, a sonka, a szalámi és a kolbász helyett próbáljunk meg inkább baromfihúst és halat fogyasztani.

A chipsek és a ropi sem a legegészségesebb rágcsálnivaló, így ezek helyett próbáljunk meg gyümölcsöt, esetleg sózatlan pattogatott kukoricát fogyasztani, a fehér lisztet pedig cseréljük le teljes kiőrlésűre. Igen, ezek mind rengeteg lemondással járnak, azonban nem feltétlenül kell az összeset egyszerre megvalósítani. A fokozatos, apró lépések is már óriási jelentőséggel bírnak az egészségünk szempontjából, és amikor jönnek az első sikerélmények, sokkal nagyobb kedvvel fogjunk újabb és újabb változtatásokat bevezetni az életünkbe, és az ételünkbe.