Az Abaúji Charolais Kft. ügyvezetőjének, Jancsó István Andrásnak a családi gazdasága cégcsoport-szerűen végez mezőgazdasági tevékenységet. Közel 2500 hektáron gazdálkodnak, amiből 450 hektár repce, 550 hektár napraforgó, az őszi búza, őszi árpa együtt 1000 hektár, és körülbelül 100 hektáron van most kukoricájuk. Ezen kívül 1971 óta – ahogy a cég nevében is benne van –  Charolais francia húsmarhát is tenyésztenek, Magyarországon először a jogelőd cégüknél lett ez a fajta meghonosítva. Pillanatnyilag egy 330 darabos anyatehén állománnyal és szaporulatával, a hozzá tartozó növendékekkel, tenyészbikákkal rendelkeznek. Most, mivel az ellési időszak végén járnak, 800 darabra tehető a pillanatnyi állatlétszám.

Jancsó István az egyre hányatatottabb sorsú repcét is a védelmébe vette, ugyanis elmondta, hogy a repce az a növény, ami a téli csapadékból már képes megélni, ugyanis karógyökere a talaj olyan rétegébe is eljut, ahonnan más növény már nem, vagy minimális mennyiségben képes vizet illetve tápanyagot felvenni –  így a múlt évi aszályos év ellenére 3,5 tonna volt a repce terméseredményük, miközben az akkor 300 hektárnyi kukoricából 200 hektárnyi nem termett, kénytelenek voltak lesilózni, 100 hektáron pedig 2 tonnás lett az átlagtermés.

Az Abaúji Charolais Kft.-t nagyon sok termésnövelő anyagot, lombtrágyát forgalmazó cég felkeresi, akiktől általában egy 20 hektárra elegendő anyagot szoktak kérni, és ha az a ráfordítást meghaladó  hozamértéket produkál, akkor a következő évben már beteszik az alaptechnológiába. Azonban eddig egyik konkurensnek se sikerült az Abaúji Chaorolais Kft-nél a Biolchim Hungary Kft-t letaszítani a trónról.

Jancsó István, az Abaúji Charolais Kft. növénytermesztési termelésirányítója elmondta, hogy ők lehetőséget biztosítanak mindenkinek, de ki kell próbálniuk az anyagot, mert csak úgy hiszik el a hatásosságát, ha a saját tapasztalataik alapján az bizonyított. Igy volt ez korábban, 2016-ban a Biolchim-mel is: kísérleti táblát készítettek, az hozta az elvárt eredményt, így alkalmazni kezdték a teljes repcefelületen, majd azóta már más növényeknél is.

A videóban is látott 2022. szeptember 1-jei vetésű repcetábla rendkívül jól kelt, szemenkénti vetőgéppel történt a vetése, 50 centiméteres sortávra. A kelés után az őszi regulátorral egy menetben kapott két liter Shift-et, amit a tavaszi regulátorral megismételtek. Aztán kapott a gyomirtással egy menetben 4 liter Nov@-t stresszkezelés céljából. Most a virágzás második felében pedig 1 liter Boromin Gel-t és 4 liter Nov@-t permeteznek még ki.

A Magnistartot – ami elősegíti a gyorsabb és egyöntetűbb kelést – is elkezdték használni a napraforgó és a kukoricavetéssel egy menetben kijuttatva.

Papp Mátyás, a Biolchim Hungary Kft. szakmai vezetője elmondta, hogy a Magnistart egy olyan mikrogranulátum, ami nitrogént, foszfort és cinket tartalmaz, kén kiegészítéssel. A kezdeti kirobbanó fejlődés biztosítására használják évek óta sikerrel a gazdálkodók.

A regulátorozással egy menetben használt Shift-re azért van szükség, hogy annak gyökeresítő, szárerősítő hatását erősítse és az oldalhajtások képzését serkentse.

A Nov@ több hatóanyagot tartalmazó készítmény. Tartalmaz barna algát, aminosavat, fulvosavat,glicin-betaint és huminsavat amelyeknek az együttes hatása hozza meg a várt eredményt – pl: a gyomirtásnál fellépő fitotoxikus stressz csökkentésével, illetve az állományok fotoszintetikus aktivitásának és vitalitásának növelésével, továbbá segíti a kötődést is. A Nov@ használata engedélyezett a virágzásban és a bio termesztésben is.

A Biolchim Hungary Kft. további fontos termékei:

  • A Boromin Gel: Bór-etanol-amin hatóanyagú termék, ami segíti a növény megfelelő bór ellátását és a terméskötődés fokozását.
  • A Phostart Zn folyékony starter is nagyon népszerű termék, ami nitrogént, foszfort, cinket tartalmaz (a cinket egyedülálló mennyiségben). Starter trágyaként és lombtrágyaként is alkalmazható.
  • A Nu-Slow 28 egy hosszú hatástartamú nitrogén lombműtrágya, ami karbamid és karbamid formaldehidet is tartalmaz – folyamatosan nitrogén tápanyaghoz juttatja a növényt, ami kiemelten fontos aszályos időszakban.
  • A Folicis speciálisan hatóanyagok kombinációjával a virágzás időszakára a tökéletes kötődés létrehozására lett kifejlesztve.

A Biolchim Hungary Kft.-nek kiépített kereskedői hálózata van, területi képviselőiktől szaktanácsadás is kérhető.

Elérhetőségek:

Biolchim Hungary Kft.

biolchim