Jelentősen drágult a paradicsom, olcsóbb az import dinnye, mint a hazai

A belföldi termesztésből származó paradicsom (gömb és fürtös) termelői átlagára 31-42 százalékkal volt a magasabb 2021 28. hetében a tavalyi év azonos hetében megfigyelt árhoz képest – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet agrárpiaci jelentésében.

A hazai termesztésből származó csíkos héjú, magvas görögdinnye kilóját 200 forintért, a sötétzöld héjú fajtát pedig 230 forintért kínálták. Ezzel szemben a görög és az olasz csíkos héjú görögdinnye ára 163 forint/kilogramm körül alakult ugyanekkor.

sárgabarack

Az elmúlt 30 év legrosszabb kajszitermését hozta 2021 – Fotó: pixabay

Még mindig van cseresznye a piacon

Idén a 28. héten még értékesítettek hazai cseresznyét, ami tavaly ilyenkorra már kifutott a kínálatból. A Van és a Germersdorfi fajta 800, illetve 900 forintos kilónkénti áron volt elérhető, míg a fajtajelölés nélküli cseresznye kilójáért 1100 forintot kellett fizetni.

Az elmúlt 30 év legrosszabb kajszitermését hozta 2021

Az Európai Unióban éves szinte körülbelül 700-800 ezer tonna kajszit takarítanak be. Az Europêch’ jelentése szerint az unió négy legnagyobb kajszitermelő államában (Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Görögország) az előző évi eredménnyel összevetve várhatóan 20 százalékkal kevesebb, azaz 344 ezer tonna kajszi terem 2021-ben. Ez a szám még megdöbbentőbb, ha a 2015-2019-es évek átlagához hasonítjuk: így már 40%-os terméscsökkenésről beszélhetünk, ami az elmúlt 30 év legrosszabb terméseredménye.

Terméskilátások:

  • Olaszországban 154,2 ezer tonna,
  • Spanyolországban 86,8 ezer tonna,
  • Görögországban 55 ezer tonna,
  • Franciaországban 47,4 ezer tonna kajszi teremhet 2021-ben.

A terméskiesést alapvetően Magyarországhoz hasonlóan a tavaszi fagyok okozták.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon a kajszi termése az elmúlt öt évben 14–25 ezer tonna között változott. Korábban mi is írtunk arról, hogy a tavaszi fagyok miatt a hazai termés négyötöde veszett el.

2020-ban a kajszi exportja 575 tonnára esett vissza (80 százalékos csökkenés). Hazánk legnagyobb célpiaca Ausztria volt, ahova 215 tonna kajszit szállítottak.

Az import is csökkent: a friss kajszi behozatala (főleg Spanyolországból és Németországból) 11 százalékkal 1,3 ezer tonnára csökkent 2020-ban az előző évihez képest.

Mennyibe kerül a barack?

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi szezont megelőzően Spanyolországból és Olaszországból származó kajszi volt elérhető. Az importból származó kajszi 16. héten óta folyamatosan jelen volt a kínálatban, és körülbelül 9 százalékkal magasabb nagykereskedelmi áron kínálták 2021 17–28. hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest (1352 forint/kg).

Az idei évben a belföldi kajszi a 24. héten jelent meg a piacon 900 forint/kg áron. A kajszi termelői ára 7 százalékkal csökkent az előző évhez képest, így 2021. 24-28. hetében 878 forint/kg lehetett hozzájutni.