A gazda megosztva tapasztalatait és sikereit elmondta, hogy azért dönt hűen minden szezonban a Natur Agro Hungária termékei mellett, mert a szálas pillangósok termesztése során nagyon fontos a növény nitrogénmegkötő képessége, és ehhez molibdénre és kobaltra egyszerre van szükség. Az előbbit sok lombtrágya tartalmazza, de olyat, amely kobaltban sem szenved hiányt, csak a Natur Agro Hungária kínálatában talált.

Szemmel látható a talaj minőségének javulása

A klímaváltozás és a kőkemény gyakorlat rákényszerítette Bellus Józsefet is, mint sok más gazdálkodót, a helyes gondolkodásra a talaj minőségéről: a vas mellett fontos a talajbiológia! Egészséges növény egészséges talajban tud nevelkedni, az egészséges talajhoz pedig megfelelő talajművelés szükséges.

Mit értünk ezalatt? Megfelelő a talajhigiéniát, és hogy a szerves szenet fixálni tudjuk a talajban.

Natur Jet tartály

Natur Jet segíti a szerek kijuttatását – fotó: Natur Agro Hungária Kft.

Kényes kérdéskör a szármaradványok beforgatása is, hogy hogyan és milyen mélyre forgassuk be. Illetve egyáltalán megtegyük-e, hiszen a károkozók, kórokozók gyakran ezeken telelnek át, ezért érdemes minél hamarabb elbontani őket. Ha pedig marad, nem mindegy, hogy rothad vagy korhad a szármaradvány, de Bellus úr a baktériumtrágya használata mellett jó eredményeket tapasztalt.

A pillangós növényeknél a stresszviselő képesség és a mag csírázóképessége kardinális kérdés, és az említett termék használata mellett nagyon pozitívak a termelő tapasztalatai. Úgy véli, ha valaki megveszi a drága vetőmagot, érdemes a minőségit választania, nem csak egy lutrit vesz. És ha már ezt megtette, minden kijuttatott szerrel ennek a magnak a minél nagyobb és egészségesebb hozamára törekszik.

Mivel a gazda biogazdálkodással is foglalkozik, fontos számára a megfelelő agrotechnika kivitelezése. A Natur Agro Hungária termékei ebben is segítik.

A vetéssel egy időben történik a baktériumtrágya szórása. A kijuttatást a Natur Jet tartállyal végzi.

A gazda levélanalízis alapján mindig pontos tájékoztatást kér és kap a növényei tápanyag-szintjéről, és így tudja mérni, hogy helyes gazdálkodási stratégiát folytat-e vagy nem. Az eddigi eredményei önmagukért beszélnek.

Kinek ajánlja?

Szójavetőmag, szálas pillangós növények termesztésében és gyümölcsök termesztésében van saját tapasztalata a Natur Agro baktérium- és lombtrágyáival, ezért elsősorban az ezekkel foglalkozó termelőknek ajánlja. Illetve minden olyan gazdaságnak, amely elkötelezett a talajvédelem és a talajjavítás mellett.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését a Natur Agro Hungária termékei iránt, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal!