Augusztusban már kezd kiüresedni a kert. Egyre fogynak a termények, és egyre több az üres ágyás. Szerencsére azonban még ilyenkor is van olyan zöldségféle, amit elvethetünk. Ilyen a fejes saláta is. Így, ha most gondoskodunk a vetésről, már kora tavasszal elláthatjuk a családunkat finom és egészséges salátával.

Ismerd meg a kerti salátát

A kerti saláta mérsékelt övi egy- vagy kétéves növény, az őszirózsafélék családjába tartozó faj. Változatai a fejes saláta, a kötözősaláta, a tépősaláta és a jégsaláta. A legtöbb országban nyersen fogyasztják, de akad, aki levest, vagy főzeléket is készít belőlük.

A fejes saláta a legrégebben ismert és termesztett salátaféle, mely Magyarországon is nagyon közkedvelt. Habár korábban idényzöldség volt, manapság már egész évben hozzáférhető a  boltokban. A legjobban a szívét szeretjük, vagyis a középen szorosan összefonódó leveleit, ez ugyanis a legízletesebb része.

fejes saláta ágyásban

Még augusztusban is vethető a fejes saláta. Fotó: Shutterstock

Alacsony energia- és magas víztartalma van, és számos vitaminnal és ásványi anyaggal látja el szervezetünket. A legegészségesebb, ha mi magunk termesztjük a kertünkben, hiszen akkor egészen pontosan tudjuk, milyen vegyszerekkel volt, vagy szerencsésebb esetben nem volt kezelve.

Így termeszd a salátát augusztusban

Fontos, hogy az augusztusban történő fejes saláta vetéséhez olyan magot vásároljunk, amely korai és áttelelő fajta.  Az is fontos, hogy olyan fajtát keressünk, amelyik ellenálló a lisztharmattal szemben, hiszen ősszel jóval nedvesebb az időjárás, így a lisztharmat is előbb tudja megtámadni a fejes salátát, mint ha tavasszal vetnénk. Akár magaságyásba is vethetjük, így jobban meg tudjuk védeni a kártevőktől.

A fejes salátán kívül vethetünk még madársalátát és rukkolát is, hiszen ezeket még a fagyok előtt le tudjuk szüretelni. A fejes saláta a homoktalajokat kedveli, de mivel könnyen alkalmazkodik, más talajon is képes megélni. A tápanyagigénye nagy, ezért az ágyását érdemes szerves trágyával kezelni.

A fejes salátát termeszthetjük magról és palántáról. Mivel a saláta magjai nagyon aprók, célszerű szélmentes időben vetni őket. Az ágyás előkészítése után a magokat 30 cm-es sortávolságra vessük. A kikelt növényeket ezután ritkítsuk úgy, hogy 20 cm-es tőtávolságra legyenek egymástól.

A fejes saláta gyökerei mélyen hatolnak a talajba. Levelei szorosan egymásra borulnak, így képezve a saláta fejét. A salátának nagyon sok vízre van szüksége ahhoz, hogy fejet tudjon növeszteni. Erre különösen a fejlődésének első szakaszában van szüksége, később, amikor a fejek már növekedésnek indultak, csak mérsékelten szabad öntözni, különben a fejek túlságosan lazák lesznek. Nagyon fontos, hogy amikor már beköszönt a tél, a palánták meg legyenek gyökeresedve, különben nem élik túl a hideget.


A palántákat takarjuk be szalmával, melyet a fagyok elmúlta után, tavasszal távolítsunk el róluk. Ezután kapálással lazítsuk meg körülöttük a talajt, öntözzük őket rendszeresen, és hagyjuk, hogy érje őket a napfény. Így már kora tavasszal friss fejes salátát fogyaszthatunk.

közeli fejes saláta

A fejes saláta nem csak finom, de nagyon egészséges is. Fotó: Shutterstock

Ezért fogyasszunk sok salátát

1. A fejes saláta hatásos a rák ellen. Ezt a benne található fitoösztrogéneknek köszönhetjük. A vastagbéldaganatok megelőzésében pedig a fejes saláta magas lutein szintje ad hathatós segítséget, kiegészülve magas béta-karotin tartalmával.

2. A fejes saláta ezen kívül jelentős vitaminforrás is, hiszen gazdag A- és K-vitaminban. Az A-vitamin erős antioxidáns hatású vegyület, mely sokkal nagyobb mértékben képes felszívódni, ha a fejes salátát olajos öntettel fogyasztjuk. A K-vitamin a véralvadáshoz és a csontok egészségéhez szükséges.

Ezen kívül jelentős még C-, B1-, B2-, B6-vitamin tartalma, és meszet, fehérjét, kalciumot, káliumot, foszfort, és vasat is tartalmaz.

Mivel akár salátaként, akár levesként vagy főzelékként is fogyaszthatjuk, minden okunk megvan rá, hogy azon törjük a fejünket, hogy fejes salátát termesztünk a kertünkben. Egészen biztosan jó fej lesz, és vigyázni fog az egészségünkre.