Január – talajtakarás, dióburok-fúrólégy, rovarok elleni biológiai védekezés

Az év első hónapjában megoldást mutattunk a dióburok-fúrólégy ellen, amely annyi kárt és bosszúságot okoz évről évre.

Bombabiztos ötleteket közöltünk a talaj termőképességének növelésére és a gyomok elfojtására: érdemes elgondolkodni a talajtakaró anyagok használatán, mellyel rövid és hosszú távon is kedvező eredményeket érhetünk el.

Mit tegyél, ha a várt zöldség nem vagy csak nagyon vontatottan, hosszú idő után és hiányosan kelt ki? Erről is jelent meg cikkünk.

Ugye nem feledkezel meg a téli metszésről? A metszés nagyon hasznos kerti munka, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan kerül rá sor. Ha kellő időben és mértékben végezzük, megalapozzuk a bőséges termést, és még a betegségek nagy részétől is meg tudjuk védeni a növényeinket.

metszés

A téli metszés alapozza meg a termést – fotó: 123rf.com

Az azadirachtin hatóanyag ma a rovarok elleni biológiai védekezés egyik legjelentősebb eszköze a kertészetekben. Habár kevesen tudják, de ezt a hagyományos termesztésbe is jól beilleszthető anyagot már 1968-ban izolálták a neemfa magjából, s azóta számos gazdálkodó mentőövévé vált.

És mit tegyünk, ha gyökérgolyvás gyümölcsfát találunk? Lássuk, mit kell tudnunk erről az alattomos, fapusztító kórokozóról és mit tehetünk ellene.

Február – integrált növényvédelem, vetésforgó, hatóanyag-kivonás

Mennyi fényt igényelnek a zöldségek? És azt hogyan tudjuk biztosítani számukra? Milyen lehetősége van a kertésznek a rossz fényadottság jobb kihasználására? Így pótoljuk és ellensúlyozzuk a téli-tavaszi fényhiányt, hogy ne legyen belőle termésveszteség.

Megmutattuk, hogyan vedd fel a harcot a cseresznyeléggyel, összefoglaltuk az integrált növényvédelem 8 alapelvét, hiszen kötelezővé vált az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása – s az elektronikus permetezési napló vezetése is –, és írtunk arról is, hogy mi az, amit a vetésforgóról mindenképpen tudnod kell.

Hogyan óvjuk meg a korai zöldségféléket a fagytól? A tavaszi hideg elleni védelem és a hideghatás tünetei a primőrökön – és amit tehetünk.

fagy

Váz nélküli fóliás takarás – fotó: Slezák Katalin

Hogyan előzzük meg és javítsuk a primőrök tél végi kondícióleromlását? A környezeti tényezők segítségével – stresszhatásokon keresztül – be tudunk avatkozni úgy a növény életébe, hogy annak kondíciója kedvező (kedvezőbb) legyen.

Irreálisan magas földbérleti díjak kapcsán törvénymódosítás fékezi a visszaéléseket: a MAGOSZ a közösségi oldalon hívta fel a figyelmet a 2022. január 1. után kötött haszonbérleti szerződésekre vonatkozó jogszabályváltozásra.

A Magyar Közlönyben megjelentek a részletek, hatalmas akadály gördült el a drónos permetezés elől, illetve fontos hír volt ebben a hónapban az is, hogy újabb rovarölő hatóanyagnak kellett búcsút inteni.


Március – a bioellenőrzés szankciói, a magyar talajok állapota, gyümölcsültetvények telepítése

Ismét foglalkoztunk azzal, hogy hogyan védheted meg a diót a dióburok-fúrólégytől, hasznos tanácsokat közöltünk gyümölcsültetvények telepítéséhez, és megírtuk, hogy mi az, amit mindenképpen tudnod kell az intenzív termesztésű szabadföldi paprikafajták tápanyagellátásáról.

Nem mindegy, milyen salátafajtát, mikor és hogyan termesztünk. Nézd meg, mire kell figyelni!

Interjút készítettünk dr. Dobos Endrével arról, hogy katasztrofális a magyar talajok állapota, és ezért nagy árat fizetünk: óriási a csapadékhiány, a talajszerkezet helyreállítása nélkül pedig szélmalomharccá válhat a növénytermesztés.

És egyéb, nagyon fontos kérdéseket is érintettünk cikkeinkben, mint például azt, hogy mihez van joga a zártkertek tulajdonosainak, vagy mit kell tudni a bioellenőrzés szankcióiról.

alma

Aki ökológiai gazdálkodásba kezd, ne a szankciók elkerülése miatt akarjon megfelelni a jogszabályoknak – fotó: Shutterstock

Április – növénykondicionálás, a szabadföldi paprika tápanyagellátása, a zöldítés szabályai

Nemcsak környezeti vagy egészségügyi kockázatai vannak a szakszerűtlen műveleteknek, de természetesen gazdasági következményei is. Mit érdemes tudni a herbicidekről, mit jelent a preemergens és a posztemergens kezelés?

Hogyan csökkenthetjük hosszú távon inputanyag-szükségleteinket? Kaotikus időjárás, műtrágyakrízis – hogyan segít a növénykondicionálás? Hogyan tápláljuk a szabadföldi paprikát? Milyen adminisztrációra van szükség egy biogazdaságban? Te tudod, mi változik idén a zöldítés szabályaiban? Csak néhány kérdés azok közül, amelyekkel áprilisban foglalkoztunk cikkeinkben.

traktor

A szántóföldi növénnyel bevetett területek parlagként kerülnek beszámításra a diverzifikációba – fotó: pixabay.com

Május – méhkímélő technológia, a szennyvíziszap mezőgazdasági célú felhasználása, gyógynövénytermesztés

Minden évben meggyűlik a bajod a levéltetvekkel, a poloskákkal, a lisztharmattal vagy a szürkepenésszel, de szintetikus növényvédő szerek nélkül szeretnéd megvédeni a növényeidet? Cikkünkből megtudhatod, mivel kell védekezned, ha szermaradékmentes termést szeretnél az idén betakarítani.

Mire kell figyelni a tápanyagpótlásra alkalmas anyagok beszerzésekor? Milyen jelei vannak a tápanyaghiánynak?

Mit tehetsz, hogy ne okozz méhmérgezést? Gabonafélékben is figyelmet kell fordítani arra, hogy virágzáskor a növényvédő szeres kezeléseket méhkímélő technológia szerint végezzük!

A szennyvíziszap mezőgazdasági célú felhasználásáról pedig megkérdeztük a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkárát.

Kiderült, milyen gyógynövényeket lehet termeszteni az agrárerdészeti rendszerekben, továbbá összefoglalót közöltünk az előhaszonbérleti jogcímekről ökogazdálkodás, kertészet és a földrajzi árujelzős termékek előállítása esetén.

alma

Első ranghelyes előhaszonbérleti jog illeti a kertészeti tevékenységet folytató gazdát – fotó: Envato

Június – biztonságos növényvédőszer-használat, magnéziumhiány, precíziós gazdálkodás

Ebben a hónapban mi sem aktuálisabb, mint belemélyülni a napraforgó-peronoszpóra rejtelmeibe, kezdve a legáltalánosabb információktól egészen a micéliumokig és hausztóriumokig.

Közöltük a legfrissebb listát a bioban alkalmazható egyszerű anyagokról. Illetve alapvetően fontos, hogy a növényvédő szerekkel közvetlen munkakapcsolatba kerülők megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a biztonságos növényvédőszer-használat és a kockázatok minimálisra csökkentése érdekében.

Nagyrédén jártunk egy kétéves szuperintenzív cseresznyeültetvényben, ahol a fák már idén több tonna minőségi, hatalmas szemű gyümölcsöket teremnek. De hogyan érte el ezt a termelő?

Mit okoz a növények fejlődésében a magnéziumhiány, és mit tehetünk ellene?

Korszerű szarvasmarha-takarmányt fejlesztett ki a Hód-Mezőgazda Zrt. és az SZTE. A projekt során hangsúlyt kapott a szarvasmarha-állomány termelési mutatóinak vizsgálata mellett a tej összetételének, az állatok szaporodásbiológiai és anyagcsere-forgalmi mutatóinak folyamatos nyomon követése és elemzése is.

Változott a tulajdonostársak elővásárlási joga. Megírtuk, mit kell tudni több földterület együttes eladása esetén.

Hogyan változik az előhaszonbérleti rangsor, ha már lejárt a bérleti szerződés? Ezzel a kérdéssel is foglalkoztunk.

Gergely Dáviddal pedig a PREGA-n arról beszélgettünk, hogy a hétköznapokban hogyan fejleszt egy gazda, milyen célok lebegnek a szeme előtt, és hogyan vezeti be az agrárdigitalizációs megoldásokat.

traktor

A precíziós pályázat nagy lökést adhat a technológiában való előrelépéshez – fotó: Shutterstock

Július – a szántóföldi vetésváltás szabályai, magnézium-lombtrágyázás, öntözőkutak engedélyezése

A tavaszi fagyok után a nyári aszály és a 40 fokos nappali hőmérséklet nehezítették a kertészek munkáját. Az ültetvényekben fagyvédő eszközökkel, öntözéssel és a jégveréstől, valamint a Nap káros sugaraitól védő hálókkal voltak kénytelenek védekezni a termelők. Tippeket mutattunk a védekezéshez.

Szinte minden évben fertőz a kukorica-golyvásüszög, csak a kár mértéke eltérő. Így előzd meg a fertőzést!

Megváltoznak a szántóföldi vetésváltás szabályai 2023-tól – ez minden gazdát érint; valamint összefoglalót adtunk közre a szolgalmi jogról és a vezetékjogról, az öntözési szolgalom alapításáról.

Van, amikor a levélen keresztüli növénytáplálás célravezető, hatékony megoldás, és a tápanyaghiány lombtrágyázással jól orvosolható, így cikket közöltünk a magnézium-lombtrágyázásról, annak előnyeiről.

Az aszály közepette fontos kérdésről beszéltünk: a talaj nedvességtartalmának növelésével a műtrágyázási költségeinket is csökkenthetjük. A csapadékhiányon nem lehet segíteni, de a párolgás csökkentése lehetséges.

Cikket jelentettünk meg arról, hogy mi az, amit a saját kútról, kútfúrásról tudni érdemes, és felhívtuk a figyelmet egy fontos változásra a földforgalmi törvényben, a mezőgazdasági öntözőkutak engedélyezéséről és használatáról pedig itt olvashatsz.

öntözés

Az engedélyköteles kutak létesítéséhez szükséges dokumentáció nem változott a korábbiakhoz képest – fotó: Shutterstock

Augusztus – jogszabályváltozások, az idei nyár jellemző paradicsom- és burgonyabetegségei

Az idei nyár jellemző paradicsom- és burgonyabetegségeivel kapcsolatban ha elolvastad a cikkünket, egyszerűbb a betegség kialakulásának megelőzése vagy a korai felismerés.

Már az idei ősztől új szabályok mentén, az erősödő uniós zöld elvárásoknak megfelelve, de a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodást segítő agrártámogatási rendszer keretei között lehet gazdálkodni.

A növények jó kondíciója (nem túltáplálása!) nagymértékben elősegíti a növényvédő szerek hatékonyságát, ezzel növeli a termésbiztonságot, a termesztő megbízhatóságát és versenyképességét.

Egy világszenzációról is hírt adtunk: magyar kutatók forradalmasítják a növénytermesztést.

Fontos információkat közöltünk a tűzkár bejelentésével, valamint két fontos jogszabályi változással kapcsolatban, amiről tudniuk kell a növénytermesztőknek.

2022. július 16-án hatályba lépett az uniós termésnövelő anyagok forgalmazására vonatkozó szabályokat megállapító rendelet, és változott a földforgalmi törvény, amiről minden földtulajdonosnak és -bérlőnek tudnia kell.

traktor

Őszi munkák – fotó: Pixabay

Szeptember – ciroktermesztés, egy magyar állattartó sikertörténete, földterület kisajátítása, családon belüli földátadás, illetékmentes földszerzés

Milyen módon lehet a termesztőlétesítménynek a hőgazdálkodását, a fólia hőszigetelő képességét javítani?

A növényeket támadó károsítók fertőzésének alakulása mindig szoros összefüggést mutat az adott év időjárásával. A meleg és száraz években a rovarkártevők szaporodnak fel, azok közül is a szárazságkedvelő kártevők jelentik a legnagyobb veszélyt a növénytermesztésre. Tömeges felszaporodásuk az aszályos években jellemző.

Egész nyáron az aszályról, a vízhiányról beszéltünk, de ahol adódtak öntözési lehetőségek, még ott is komoly gondot jelentett a vízpótlás és a zöldségnövények páratartalom-igényének biztosítása.

3 ütős érvet sorakoztattunk fel a ciroktermesztés mellett, amiket jobb, ha minden növénytermesztő ismer, hiszen a kukorica részleges kiváltására lehet alkalmas a szemescirok takarmánynövényként, mert rosszabb termőterületeken és aszályos években is kedvező hozamokra képes.

cirok

Szemes cirok betakarítás előtt Heves megyében 2022. szeptember végén – fotó: Agroinform

Írtunk egy magyar állattartó sikertörténetéről; arról, hogy most azoknak is érdemes mezőgazdasággal foglalkozni, akik eddig nem láttak benne fantáziát; valamint arról, hogy a kétéves átmeneti időszak után 2023. január elsejétől indul az Európai Unióban, így hazánkban is az új hétéves támogatási ciklus, melyhez az elmúlt 2 év alatt megtervezett Hazai Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv leadásra került. Ezenkívül fontos információk érkeztek az agrár hitelmoratóriumról.

Mivel érdemes tisztában lenni, ha földterület kisajátítására kerül sor; összefoglaló a családon belüli földátadásról; osztatlan közös tulajdon megszüntetése: újabb segítség érkezett a gyakorlati megvalósításhoz; milyen esetekben illetékmentes a földszerzés – ezek is fontos témák voltak, amelyekről írást jelentettünk meg.

Október – vetésforgó, szarvasgomba-termesztés, őstermelőkre vonatkozó szabályok, fóliák szellőztetése

Fontos tudni, hogy egy átgondolt vetésforgóval eredményesebben védekezhetünk a kártevők ellen. Már most kezdd el a tervezést!

Tudtad, hogy tényleg megéri szarvasgombát termeszteni? Ugyanis az ár százezer forint felett mozog, főként az első osztályú gomba esetében.

szarvasgomba

A leggyakoribb gyűjtött faj az Európa-szerte elterjedt nyári szarvasgomba.

Az őstermelők vajon tudnak ezekről a szabályokról? Őstermelők családi gazdasága: lehet-e földje az ŐCSG-nek, hogyan lehet kilépni, és mi a menete a hitelfelvételnek? Mutatjuk a válaszokat.

Ezek a válaszok sok földtulajdonosnak és -bérlőnek segíthetnek: a kérdések pedig: hogyan módosítható, ki kell-e függeszteni, hány évre szólhat egy haszonbérleti szerződés?

Ezért fontos télen is a fóliák szellőztetése: a szellőztetés mérséklése, esetleg szüneteltetése, elhagyása súlyos következményekkel jár a termésminőségre és -mennyiségre is.

November – klorózis, hagyma- és hajdinatermesztés, káliumtrágyázás, biogazdálkodás

Elszíneződött a növény levele? Segítünk megfejteni az okát! Ha klorózist látunk, sárgák a levelek, és nem az ismert nitrogén-, foszfor- vagy káliumhiány-tünetekkel állunk szemben, nem tudjuk a betegség pontos okát, gyakran mondjuk, gyakran ráfogjuk, biztos valami mikroelemhiány-betegsége van a növényünknek vagy vírus támadta meg. Pedig a valóságban számtalan oka lehet a klorózisnak.

A 102 éve nem látott aszály és a szélkárok okoztak terméskiesést az idén, a hagyma minőségével viszont nincs gond. Megmutatjuk, milyen hagymát termesztenek a magyar gazdák és milyen eredménnyel.

Alig lát valaki fantáziát a hajdina termesztésében, pedig van piaca. Egy másodvetésként termeszthető növény, ami aranyáron kapható a boltban, ezért erről is közöltünk cikket.

A kertészeti növények őszi, talajforgatás előtti trágyázása kapcsán gyakori kérdés a káliumtartalmú műtrágyák megválasztása, tekintettel arra, hogy a foszfor és kálium nagyobbik részének kijuttatása ekkor történik. De milyen káliumtrágyát használjunk az őszi alaptrágyázáshoz?

Sokakat érdeklő kérdés, hogy mivel jár biogazdálkodásra átállni, ezért az első év tapasztalatairól is szóltunk egy írásunkban.

Kell félniük a magyar szőlőtermesztőknek a klímaváltozástól? Megváltozhat a magyar bor minősége a felmelegedés következtében? Mely termőterületek a legérintettebbek a változásban? Lehet alkalmazkodni a változó körülményekhez? A választ dr. Zsófi Zsolt, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense adta meg nekünk.

szőlő

2022 júliusában így aszalódtak a fürtök a tőkén – fotó: Lepres Luca

December – új agrártámogatási rendszer, aktuális pályázatok, földügyi módosítások

Nehezítés a zöldség- és gyümölcstermesztésben: újabb két hatóanyagra vonatkoznak korlátozások: megtörtént az abamectin és az emamektin hatóanyagok felülvizsgálata.

A gabonáknál megrendítő eredmény született: a vizsgált minták 100%-ában kimutatható volt a mikotoxin. Mire kell figyelnie a kistermelőknek?

Mivel hamarosan indul az új agrártámogatási rendszer, segítünk eligazodni a szabályok között: összefoglalót közöltünk a 2023-ban induló közvetlen támogatásokról és vidékfejlesztési pályázatokról.

traktor

Hamarosan indul az új agrártámogatási rendszer – fotó: Shutterstock

Feldman Zsoltot az AGROmashEXPO sajtótájékoztatón megkérdeztük arról, hogy mi a legfontosabb, amit tudniuk kell a gazdálkodóknak az új támogatási rendszerről.

A 2022-es év nagy sikere, hogy november 7-én az Európai Bizottság elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitika stratégiai tervét, mely történelmi lehetőséget jelent a magyar vidék és agrárium számára. Az elfogadott stratégiai dokumentum elérhető letölthető formátumban a kormányzati honlapon. A beruházási támogatások feltételeinek változása 3 pontban itt olvasható.

Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban, pályázati lehetőségek is nyílnak a generációváltás elősegítésére.

Itt pedig megtekinthettek egy összefoglalót az aktuális mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokról, a legfontosabb határidőkről.

Mit tehetünk azért, hogy a primőr zöldségek megőrizzék jó kondíciójukat a tél végéig? Mi mindenre kell feltétlenül odafigyelned biogazdálkodóként, ha nem akarod, hogy súlyos büntetés legyen a vége? Deformált zeller, cékla, répa vagy retek? Mit kell tudni az okokról, a megelőzésről és a gyógyításról? Ezekről is beszámoltunk.

Az Országgyűlés elfogadta a földügyi módosításokat: többek között változott a helyben lakó fogalma és az elővásárlásra jogosultak sorrendje is. Az elfogadott törvénymódosítás megakadályozza a befektetési céllal történő földszerzést. 2023. január 1-jétől módosul a „volt haszonbérlő" fogalma is a földforgalmi törvényben. Fontos változásokra kell készülni.