Az egyik legbiztosabb jele, hogy végre valóban eljött a tavasz, amikor előbújnak a kertünkben a tulipánok. Ha ősszel még nem tettél róla, hogy téged is megörvendeztessenek, akár cserépben is megvásárolhatod őket, és ha idén ősszel elülteted, jövőre már díszíthetik is a kerted. És nem csak a kerted, hiszen vázában is csodás, tavaszi hangulatot hoznak az otthonodba.

Akár a fűszálak között is meg tudnak bújni, azonban, mivel hamarosan eljön az első fűnyírás ideje, érdemes a tulipánokat inkább a virágágyásban nevelni, így tökéletes biztonságban tudhatjuk a csodás virágaikat. Nem véletlen tehát, hogy sokak kertjében kap helyet. Ne hagyjuk hát ki mi sem a lehetőséget, és népesítsük be vele mi is a sajátunkat.

A tulipán története

A tulipánliliomfélék családjába tartozik, és mintegy 100 faja, és többezer nemesített faja létezik. Neve a fárszi, vagyis a perzsa „toliban" szóból származik, amely turbánt jelent. Ez nem is csoda, hiszen alakja tökéletesen hasonlít a fejfedőre. Hazánkban régen tulipántként vált ismertté.

A tulipánok szinte az egész világon őshonosak, Közép-Ázsiától kezdve, Észak-Afrikán át, a Közel-Keleten, a Távol-Keleten és Európában is. A Kárpát-medencében négy faj él vadon, melyek közül a legismertebb a sárga tulipán.

A tulipánt már nagyon régóta ismerjük és szeretjük, de a törökök kezdték el termeszteni, I. Szulejmán császár uralkodása alatt. Rajtuk keresztül jutott el ez a gyönyörű virág hazánkba is, a 16. századbeli hódoltság idején. Olyannyira kedvelt volt, hogy például III. Ahmed oszmán szultán az előkelő vendégeinek tulipánhagymát ajándékozott. 1629-ben az európai botanikusok már 1000 fajtáját jegyezték fel a tulipánnak, a hagymák pedig igazi vagyonokat értek ebben az időben.

tulipán

A tulipánok akár a járda vagy az út mellett is kiválóan mutatnak. Fotó: Pixabay

Ekkor egy igen ritka hagymáért mai pénzben kifejezve közel hatszázezer forintot fizettek. Azonban a piac hamarosan összeomlott, és a hagymák ára töredékére esett vissza. De ez is szükséges volt elterjedéséhez, hiszen így mindenki számára elérhetővé vált.


A tulipánhoz mindig is fontos szimbolikus jelentések kapcsolódtak. Leginkább a nőiséget, a szerelmet jelképezte, sőt, még az Oszmán Birodalom uralkodóházának emblémája is a tulipán volt. A fehér tulipán a tisztaságot jelképezte. A magyar népművészetben is gyakran előfordul hímzések motívumaként.

Így gondozd a tulipánodat

A tulipán hagymájából több húsos, megnyúlt levél közül tőkocsányon emelkedik ki egyetlen virága. A hat, harangként összeboruló lepellevél sokféle színben pompázhat, ám leggyakrabban piros vagy sárga színben találkozhatunk vele. Elsősorban a sziklás, köves talajt kedveli. Virágait márciustól csodálhatjuk meg. Általában dél körül nyílik ki, majd estére visszacsukja csodás virágát.

A tulipánok azonban nem túl válogatósak, így a kerti talaj megfelelő számukra. Kedvelik a napos fekvést, de félárnyékban is jól érzik magukat. Bent is hagyhatjuk a hagymákat a talajban, ám idővel ezek egyre lejjebb kerülnek, így érdemes őket minden évben felszedni, és ősszel újra elültetni.

A tulipánhagymákat 10 cm mélységbe kell elültetni, egymástól körülbelül 15-20 cm-es távolságra. Az ültetésre a legmegfelelőbb időpont az október, hiszen ekkor már nincs annyi kártevő a talajban, mint korábban, viszont a hőmérséklet megfelelő az ültetéshez.

Mielőtt azonban hozzálátnánk a hagymák ültetéséhez, mindenképp készítsük elő számukra az ágyást. Ássuk fel, és gyomtalanítsuk, majd készítsük el az ültetőgödröket, amelyekbe a hagymák a csúcsukkal felfelé kerüljenek elültetésre. Az ültetés után nem szükséges megöntözni a földet.

Tavasszal pedig csodálatos látványban lesz részünk, amikor sorra előbújnak a gyönyörű tulipánjaink. Elvirágzás után a zöld növényi részeket csak akkor szabad levágni, ha azok elsárgultak és elszáradtak. Háromévente érdemes a hagymákat kiásni, és új helyre ültetni őket. Sajnos nem csak mi vagyunk oda ezekért a gyönyörű virágokért, hanem a meztelen csigák és a levéltetvek is, és vírusos betegségek is megtámadhatják.

Néhány különleges tulipán

1. A papagáj tulipán közepesen magasra tud megnőni. Kései virágzású, így a tavasz második felében nyílik. Akár cserépbe ültetve is jól érzi magát. Különleges, élénk színei miatt nagyon kedvelt. Szirmai csavartak.

2. Az ágas tulipán Közép-Ázsiából származik. Alacsony növésű virág, melyeket leginkább balkonládákba, sziklakertekbe szoktak ültetni, de virágágyások szegélyeként is nagyon jól néznek ki. A virágai általában pirosak, ritkán barackszínűek. Ez a faj azért különleges, mert a többi tulipánhoz képest akár 4-5 virágot is tud hozni, ezért kapta a nevét is. A kötött talajokat nem kedveli, hiszen a pangó víz nem tesz jót neki.

3. Az erdei tulipán általában csoportosan található meg. Karcsú szára és sárga virága van, mely áprilisban nyílik.

tulipán

A tulipán nagyon sok színben megtalálható. Fotó: Pixabay

4. A törpe tulipán Törökország és a Kaukázus területén őshonos, igen alacsony termetű növény, ezért kapta a nevét is. Rengeteg színben találkozhatunk vele. Jellemző rá, hogy a torok színe eltér a szirmok színétől.

Amit eddig nem tudtál a tulipánról

Bár nagyon sokunk kertjében ott van, és a legtöbben nem bírjuk ki, hogy ne vigyünk be belőle pár szálat az otthonunkba is, vannak olyan titkai, amelyeket nem is tudtunk róla.

1. Hollandia, a tulipán hazája

Bár sokan úgy hiszik, Hollandiából származik, a virág őshazája Közép-Ázsia. Innen került el Hollandiába, amely manapság legnagyobb termesztője lett. Itt látogatható a világ legnagyobb virágoskertje is, a Keukenhof, amely a hollandiai Lisse városka mellett található. A hivatalos adatok szerint körülbelül 7 millió virághagymát ültetnek el évente a 32 hektáros parkban, ahol a szép virágok március végétől május közepéig csodálhatók meg. A tulipán nem véletlenül vált Hollandia egyik jelképévé. A 16. században Hollandiában hatalmas tulipán mezőket hoztak létre, melyekhez a tengervízzel elárasztott területekről csapolták le a vizet, és a mai napig is innen származik a legtöbb tulipán.

2. Kéket ne keress

A tulipán a kék kivételével sokféle színű és mintájú lehet. Azonban ez az egyetlen szín, amelyben egészen biztosan nem fogsz vele találkozni, legfeljebb művirág formájában.

3. A tulipán a szerelem jelképe

Perzsiában a piros tulipán a szerelem jelképe, a benne lévő fekete, középső rész pedig a szerelmes szívet jelképezi. Ezzel szemben a keresztény szimbolikában a fehér tulipán a testi és lelki tisztaság jelképe. Franciaországban XIV. Lajos uralkodása alatt vált udvari virággá, mellyel az udvarhölgyek dekoltázsukat is díszítették.

4. Múzeumi darabok

Lissében található a Fekete Tulipán Múzeum, ahol rengeteg érdekességet tudhatunk meg a tulipánról, még olyanokat is, amelyeket itt nem találtál meg.

Tulipánokban gazdag kertet kívánunk!