Péntek

Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, miközben a Tiszántúlon többnyire derült marad az ég. A Dunántúl keleti felén, valamint az ország középső, észak–déli sávjában elszórtan kialakulhat zápor, néhol zivatar is. Estére fokozatosan megszűnik a csapadék, és a felhőzet is csökken. Napközben a déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Fertő térségében pedig meg is erősödhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.


Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.


Szombat

Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő ígérkezik. Az ország nyugati felén délutántól kevés fátyol- és gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Csapadék nagyrészt nem várható, de nyugaton néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délies szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon időnként meg is erősödhet.

Hajnalban általában 0 és +8 fok közé hűl a levegő, a szelesebb tájakon, nagyobb városokban, vízpartok közelében és a magasabban fekvő területeken enyhébb lehet az idő, míg északkeleten a fagyzugokban ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.


golya

Fotó: Pixabay

Vasárnap

Túlnyomóan napos idő várható, az ország keleti kétharmadán továbbra is derült marad az ég. Nyugatabbra időnként kevés fátyol- és gomolyfelhő jelenhet meg, de ezek általában nem zavarják meg a napsütést. Csapadék többnyire nem lesz, bár nyugaton néhol nem zárható ki zápor, zivatar. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

Hajnalban általában 0 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet, a nagyobb városokban, vízpartok közelében és a magasabban fekvő területeken enyhébb lehet az idő, míg északkeleten a fagyzugokban néhány fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay