Vasárnap: élénk lesz az északnyugati, nyugati szél

Napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel. Az  Alpokalján, az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Napközben az északnyugati, nyugati szelet élénk, az ország középső területein erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.


Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.09.11. vasárnap éjfélig

Vasárnap nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve nyugaton, délnyugaton, a határhoz közeli területeken kell zivatarokra számítanunk. Egy-egy erősebb cella környezetében viharos (~60-70 km/h) széllökés, intenzív csapadékhullás (10-15 mm) és kisebb méretű jégeső (< 1-2 cm) is előfordulhat. Az éjszakai órákra megnyugszik a légkör.

hőmérséklet

Maximumhőmérséklet  [°C], szeptember 11. vasárnap délután – forrás: OMSZ

szél

Előrejelzett szélsebesség (km/h) és szélirány, szeptember 11. – forrás: OMSZ/Facebook
A hét utolsó napján, és a jövő hét elején még a ciklon mögött, szaknyelven kifejezve "hátoldalán" leszünk. Ezek az ún. hátoldali helyzetek gyakran szelesebb időt eredményeznek, és így lesz ez most is. Ilyenkor sokszor egy északnyugat-délkelet sávban, a szélcsatornában megerősödik a szél. A legerősebb széllökések a következő napokban legfeljebb 40-55 km/h között várhatók, persze a szélcsatornában sem mindenütt - írja a met.hu a Facebook-oldalán.
traktor

Hétfőn jellemzően napos időre számíthatunk, északkeleten több, máshol kevesebb gomolyfelhővel – fotó: canva.com

Hétfő: elvétve alakulnak ki záporok

Jellemzően napos időre számíthatunk, északkeleten több, máshol kevesebb gomolyfelhővel. Elvétve előfordulhat zápor. A szélvédett tájakon hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.

Hajnalban általában 7, 14, délután többnyire 20, 25 fok valószínű, de északkeleten hűvösebb is lehet.

h

Minimum/Maximum hőmérséklet  [°C], szeptember 12. hétfő – forrás: OMSZ

szél

Előrejelzett szélsebesség (km/h) és szélirány, szeptember 12. – forrás: OMSZ/Facebook

Kedd: a minimum-hőmérséklet többnyire 6 és 14 fok között alakul

Kezdetben napos, gomolyfelhős idő várható. A nap második felében nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik, amely fokozatosan vastagodni fog. Néhol időnként megélénkül a déli szél. Javarészt száraz idő lesz, de a késő délutáni, esti óráktól néhol előfordulhat zápor. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek.

A minimum-hőmérséklet többnyire 6 és 14, a maximum jellemzően 21 és 26 fok között alakul, de az északkeleti tájakon alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

hőmérséklet

Minimum/Maximum hőmérséklet  [°C], szeptember 13. kedd – forrás: OMSZ

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.