Hétfő

Fokozatosan növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, főként a Dunántúlon számíthatunk erősen felhős időre, míg a legtöbb  – szűrt – napsütés északkeleten várható. Estig az ország délnyugati felén vastagszik meg a felhőzet. Kora délutánig inkább csak délnyugaton, estig az ország délnyugati felén több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Kedd

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet.

Hajnalban 10, 16, délután 19, 26 fokot olvashatunk le a hőmérőkről, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

kombájn

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk – fotó: pixnio.com

Szerda

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként hosszabb-rövidebb napsütés is lehet. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarban megerősödik.

A hajnali 10, 16 fokról 19 és 26 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban csapadékos tájakon mérhetik az alacsonyabb értékeket.


Csütörtök

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható. Összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik.

A minimum-hőmérséklet 9, 16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

Péntek

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik.

Hajnalban 11, 16, a délutáni órákban 23, 29 fokot mérhetünk.

Szombat

A gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel.

A minimum-hőmérséklet 11, 17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.

Vasárnap

Várhatóan kissé szárazabbra fordulhat a légköri helyzet. Északkelet felől élénkülő északi szél hozhat szárazabb légtömeget. A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.