Éjjel többnyire derült vagy kissé felhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul. A fagyzugokban ennél kissé hidegebb is lehet, illetve nagy területen talajmenti fagy is előfordulhat.

Pénteken a napsütés és a kevés fátyolfelhő mellett délelőtt még csak gyengébb, délután már erősebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű, legfeljebb az északkeleti megyékben lehet kis eséllyel egy-két futó zápor. Az északi szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul. A fagyzugokban ennél kissé hidegebb is lehet, illetve nagy területen talajmenti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 19 fok között alakul.

A hét további részében folytatódik a nagyrészt napos, száraz, de az ilyenkor megszokottnál kissé hűvösebb időjárás. Csapadék a hét végéig nem várható, csak az erős hajnali harmat nedvesíti át a talajfelszínt. Napközben száraz lesz a levegő, a legmelegebb órákban 40% alá csökken a relatív páratartalom. Az éjszakák továbbra is hidegek lesznek, hajnalonként a legtöbb helyen 1 és 5 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugos helyeken a csütörtökihez hasonló gyenge fagyok is előfordulnak, talajmenti fagyra pedig többfelé számítani kell, főként a környezetüknél kissé alacsonyabban fekvő helyeken vagy száraz, homokos talajok esetén.

Napközben a hétvégén már melegszik a levegő, a pénteki 16, 19 fokos értékekről, vasárnap a legtöbb helyen már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Hétfőn változékonyabbra fordul időjárásunk, több lesz a felhő, és délnyugat felől többfelé elered az eső.

A jövő hét első felében az ország nagy részén 5 és 10 mm közötti csapadék valószínű. A felhősebb idővel megszűnik az erős éjszakai lehűlés és a talajmenti fagyok, hajnalonként kevéssel 10 fok fölötti értékek, és napközben is 20 fok körüli hőmérsékletek lesznek jellemzőek.

Zajlik a napraforgó betakarítása, és az Alföldön már megkezdődött a kukorica aratása is. A további éréshez, az optimális szemnedvesség kialakulásához, a betakarításhoz száraz, meleg időjárás lenne az ideális, mely az elmúlt időszakban nagyrészt meg is valósult. A többnyire kellően nedves felső talajréteg kedvező feltételeket nyújt az őszi káposztarepce keléséhez, fejlődéséhez, valamint az őszi kalászosok vetése előtt a talaj előkészítéséhez is, ugyanakkor a gyomosodás is megindult.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.