Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a zivatar és a viharos szél miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A felhőszakadás veszélye miatt Budapest, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: már szombaton az esti órákban nyugaton, délnyugaton egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, melyek kelet, északkelet felé áthelyeződve zivatarrendszerré fejlődhetnek.
Északnyugaton heves zivatarok kialakulására is van esély.
A zivatarok környezetében az intenzív – helyenként rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó – csapadék mellett nagyobb területen fordulhatnak elő 60-80, néhol 80-90 kilométer/órás szélrohamok, illetve nagyobb (2 centiméter átmérőnél is nagyobb) méretű jég.
A zivatartevékenység hajnalra fokozatosan az ország északkeleti felére helyeződik át.
Vasárnap a déli órákig főként északkeleten, keleten fordulhatnak elő a záporok mellett további zivatarok, melyeket elsősorban intenzív csapadék, és viharos széllökés kísérhet. Napközben az ország északi, északnyugati felén az északnyugati, míg másutt inkább a délnyugati szelet kísérhetik viharos széllökések, majd estére fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
Az előrejelzés szerint a minimumhőmérséklet 10-16, míg a maximumhőmérséklet 20-26 Celsius-fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul.
A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

indexkép: Agroinform.hu