Ma általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat, nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Vasárnap elsősorban a főváros, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében tartósan felhős maradhat az idő, majd nyugat felől másutt is megnövekszik, késő délutántól meg is vastagszik a felhőzet. A borult tájakon hószállingózás előfordulhat, majd vasárnap estétől egyre többfelé valószínű gyenge eső, de az északi országrészben ónos eső, északkeleten havazás is lehet. A délkeleti, déli szél holnap több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -2 és +7 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lehet hűvösebb az idő.

traktor

Hideg időre számítsunk – fotó: Farkas Imre/Agroinform.hu

Az évszak leghidegebb éjszakájával ért véget az ősz; csaknem mínusz 16 fokig hűlt le a levegő – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán.

Hozzátették: az idei ősszel még nem volt ilyen hideg az éjszaka, mint a mostani. Már péntek este nagyon gyorsan csökkent a hőmérséklet a derült, szélcsendes északkeleti tájakon. Nyírlugoson már éjfél előtt megközelítette a hőmérséklet a mínusz 15 Celsius-fokot, végül mínusz 15,9 fokig hűlt le a levegő.

Megjegyezték, ez közel sem rekord. 1925-ben ezen a napon Jászberényben mínusz 22 fokig csökkent a hőmérséklet.

Országos átlagban egyébként mínusz 7,6 fok volt a minimum-hőmérséklet, ami az ilyenkor megszokotthoz képest 7 fokkal alacsonyabbnak számít – írta a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint a tél első napjaiban enyhül a hideg. A jövő héten a leghidegebb órákban is többfelé pluszok várhatók, s napközben akár 10 fok körüli meleg is lehet.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.