Naptárilag a meteorológiai tél közepénél járunk, mely eddig kedvezően alakult: bár volt kemény hideg is, melyre a kártevők miatt is szükség van, de fagy nem károsított. A csapadék az őszi nagy hiány után folyamatosan pótlódik a talajban, főleg a déli, délnyugati területeken kellene még akár 100 mm csapadék is tavaszig szép egyenletes időbeli eloszlásban. Ehhez a légköri áramlás délnyugatira kellene forduljon, melyre az előttünk álló hét végétől van esély.

Ma éjszaka csökken a felhőzet, és az ország legnagyobb részén gyengén felhős idő várható. Eleinte helyenként hózápor előfordulhat. Az északnyugati szelet több helyen erős, néhol még viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -7 fok között alakul, de az Északi-középhegység szélvédett, havas völgyeiben ennél több fokkal hidegebb is lehet.

időjárás

Némi napsütésre is számíthatunk – fotó: Dervaderics Gábor

Kedden a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a késő délutáni, esti óráktól az ország északkeleti felén megvastagszik a felhőzet. Elszórtan várható hózápor, nyugaton vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik erős, több helyen viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -7 fok között valószínű, de az Északi-középhegység havas, szélvédettebb völgyeiben több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.

Az előttünk álló hét első felében még északnyugat felől érkeznek nagy sebességgel időjárási frontok hazánk fölé, majd a hét második felétől délnyugatira fordul az áramlás, és folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. Gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak, majd péntektől több lesz a felhő. Jelentősebb mennyiségű csapadékra nincs kilátás a héten, de többször, többfelé várható gyenge eső, havas eső, a hét első felében akár havazás. Az összmennyiség azonban csak 2-8 mm között valószínű az országban.

Szerdától sokfelé fagymentesek lesznek az éjszakák, csütörtökön és vasárnap reggelre csökken nagyobb területen kevéssel fagypont alá a levegő hőmérséklete. A maximum értékek északon, északkeleten általában 5 fok körül, kissé az alatt, a déli, délnyugati országrészben a hét közepén 10 fok körül alakulnak.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.