A változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap; kezdetben fátyolfelhők érkeznek, a déli óráktól alacsonyabb szintű felhőkre is számíthatunk, amelyek kelet felé helyeződnek, a legtöbb napsütés a déli országrészben várható. Csapadék nem valószínű. Napközben helyenként északon, északnyugaton megélénkül a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható.

Az Alföld nyugati felén lesz enyhébb az éjszaka, fagypont alá pedig az Északi-középhegység völgyeiben, helyenként a Nyírségben, illetve a Dunántúl nyugati felén hűlhet a levegő. Talajmenti fagyra többfelé számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

A talaj hőmérséklete nőtt kissé az utóbbi napokban, a hét elejére 14-18 fok közötti értékekre melegedett a felső 5 cm-es réteg. Az előttünk álló napokban a talaj kissé száradni, a felső része hűlni fog, a hét második felében pedig ismét melegedés várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható – fotó: Shutterstock

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu megújult Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatói az ADAMA Hungary Zrt. és az Auditker Kft.