Csütörtök

Délelőtt még egy melegfront lesz felettünk és sok lesz a felhő. Ezt követően kevés napsütésre is számíthatunk.

Napközben számottevő csapadék nem várható, estétől viszont az északi országrészben a hidegfront csapadékzónájából vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat.

A szél napközben a Duna-Tisza közén, míg estétől az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és 8 fok között valószínű. A borult tájakon fagypont körül alakul majd a csúcshőmérséklet.

Vészjelzés széllökés miatt

Figyelmeztető előrejelzés széllökések miatt – Fotó: OMSZ

Péntek

A hidegront mögött nagyobb területen erősödik meg a szél, többfelé viharossá is fokozódhat. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése alapján a legerősebb lökések a 70 km/h-t is meghaladhatják. Napközben kisüthet a nap, de a Dunától keletre több helyen vastag marad a felhőzet.

Éjjel főként az északkeleti országrészben valószínű gyenge havazás, havas eső, néhol eső, esetleg ónos eső, napközb elszórtan zápor alakulhat ki, a délutáni, esti óráktól pedig egyre inkább havas eső zápor, hózápor lehet, de néhol ónos eső sem kizárt.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és +3 között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 9 fok között valószínű.

Változékony halmazállapotban érkezhet a csapadék

Változékony halmazállapotban érkezhet a csapadék – Fotó: Pixabay

Szombat

Folytatódik a változékony idő, ismét egy melegfront éri el az országot. Délelőtt csapadék nem várható, közepesen felhős, napos időre van kilátás. Késő délutántól, estétől főleg az ország északkeleti részén szórványosan előfordulhat változó halmazállapotú csapadék. Északkeleten a havas esőnek van nagyobb esélye, míg nyugaton inkább az esőnek.

A minimum-hőmérséklet -5 és +1 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!