Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig
Nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, reggel a dunántúli és középső tájakon már erősen felhős vagy borult lesz az ég. Ezeken a tájakon várható az éjféli óráktól kezdve egyre több helyen eső, zápor, helyenként zivatar. Keleten kevesebb felhő valószínű csapadék nélkül. A délkeleti szél többfelé lesz élénk, helyenként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes keleti, északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet.
Országos előrejelzés: hétfő reggeltől hétfő éjfélig
Általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Délelőtt az északkeleti harmadban, délutántól a Nyugat-Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet. A csapadékzóna kelet felé vonul, többfelé eső, zápor várható, a Dunántúl nyugati, délnyugati részein zivatar is lehet. A legnagyobb mennyiség főleg nyugaton, északnyugaton valószínű. Késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon már csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 29 fok között várható, de a tartósan felhős, csapadékos nyugati, északnyugati tájakon 20 fok alatti, a kevésbé felhős északkeleti tájakon 30 fok feletti értékekre számíthatunk.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Indexkép: Pixabay