Éjjel kissé és közepesen felhős lesz az ég, de a déli tájakon hosszabb időre is zárt lehet a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra általában 10 és 16 fok közé hűl le a levegő, de az Északi-középhegység völgyeiben és az Alföld homokhátságain ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Szerdán mindenhol kisüt a nap, gomolyfelhők alakulnak ki, emellett a délelőtt folyamán a déli országrészben lehet zárt a felhőzet. A déli órákban az ország északkeleti harmadában helyenként zápor, zivatar is előfordulhat, illetve a Dél-Dunántúlon is lehet egy-egy helyen kisebb eső, zápor. Az élénk északi, északnyugati szél napközben a Dunántúlon és a főváros térségében időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10, 16 fok között alakul, de az északi völgyekben és a homokhátságokon 6, 9 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű.

időjárás

Haladhat a munka – fotó: Gönczi Dávid

A következő napokban mérsékelten meleg, a legtöbb helyen száraz időre van kilátás. Kedd estig főként a déli megyékben, majd a hét közepén északkeleten lehet esőre, záporokra számítani. Péntek estig ezeken a területeken 2 és 10 mm közötti mennyiség valószínű, máshol száraz marad az idő. A hétvégéig a legtöbb helyen a talajok tovább veszítenek nedvességtartalmukból. Nagyobb területre kiterjedő záporok, zivatarok érkezése szombaton és vasárnap valószínű, amikor várhatóan az északnyugati és a középső országrészben is sokfelé átnedvesednek a talajok.

A héten északnyugati áramlással az eddigieknél hűvösebb levegő áramlik fölénk, a legmelegebb órákban is csak 22, 27 fokig melegszik a levegő, a hét közepén pedig hajnalonként néhol a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet. A kánikula egész héten nem tér vissza. A hőösszeg intenzív növekedése megtorpan, a hét végére 750 és 850 foknap közötti értékek várhatók. Szombatig többnyire száraz marad a levegő, a páratartalom a déli órákban 40% alatt alakul az ország nagy részén, nedvesebb léghullámok a hétvégén érik el térségünket. Gyakran lesz szeles az idő, napközben sokfelé kell élénk, néhol erős északnyugatias szélre számítani.

A napraforgó és a kukorica optimális fejlődéséhez meleg, csapadékos időre lenne most szükség. A meleg eddig megvolt, a csapadékot azonban egyre nagyobb területen, főként az ország északi felén öntözéssel kell pótolni. A kalászos növények és az őszi káposztarepce az érés fenológiai fázisában van, zajlik az aratás. Ezeknek a növényeknek egészen a betakarítás végéig meleg, száraz idő lenne az ideális.