Pénteken a köd és a rétegfelhőzet feloszlását követően általában fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, de az ország keleti felén emellett gomolyfelhők is képződnek. Csapadék nem lesz. A délnyugati, nyugati szelet élénk, Sopron és a Fertő körül olykor erős széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Az előttünk álló egy hétben nyugodt, őszi időre van kilátás sok napsütéssel, reggeli ködfoltokkal. A csütörtökön átvonuló frontrendszer mögött a jövő hét elejéig anticiklon alakítja időjárásunkat. Péntek hajnalig mindenütt megszűnik az eső, és a jövő keddig sehol sem várható csapadék.

A jelenlegi számítások szerint leghamarabb kedden érheti el hazánkat időjárási front, melyből a nyugati, délnyugati tájakon eshet a jövő hét közepén egyelőre bizonytalan mennyiségű csapadék. Ugyanakkor hajnalonként már péntektől megjelennek a pára- és ködfoltok, melyek eleinte főként a nyugati és az északi országrészben lesznek jellemzőek.

A következő napokban a talajok felső rétegének szikkadására, száradására lehet számítani. Fokozatosan tovább melegszik az idő. A hajnali minimumok a pénteki 3 és 8 fok közötti értékekről a jövő keddre már többnyire 10 fok fölé emelkednek, a ködös tájakon lehet ennél hidegebb.

A legmelegebb órák hőmérséklete eleinte 20 fok körül, majd vasárnaptól 20 fok fölött várható.Ezzel együtt melegszik a talaj is, ami az elvetett kalászosok fejlődése szempontjából szintén fontos tényező. A jövő hét közepére már 14, 17 fokra emelkedik az 5 cm-es talajhőmérséklet.

A napraforgó betakarítását a legtöbb helyen már befejezték, és a kukorica aratása is a végéhez közelít. Az őszi káposztarepce jellemzően 2-4 leveles állapotban van, optimális fejlődéséhez jól jöttek az elmúlt egy hét kisebb-nagyobb esői, ahogy a már elvetett őszi kalászosok keléséhez, fejlődéséhez és a még vetésre várók talaj előkészítéséhez szintén nagy szükség volt a csapadékra.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.