A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2022-ben is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvány által, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. A megmérettetés keretében immár 31. alkalommal fogják elismerni a legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket.

Nevezni 2023. február 3-ig lehet.

Magyar Innovációs Nagydíj 2022

Pomezanski György – fotó: facebook.com/magyarinnovaciosszovetseg

Az elmúlt harminc pályázati felhívásra összesen beérkezett 1379 pályaműből 1204 volt megvalósult, sikeres innováció

A Magyar Innovációs Szövetség felkérésére a 25 tudósból, vállalatvezető szakemberből álló zsűri 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A szövetség idén 31. alkalommal hirdeti meg a pályázatot. Az elmúlt harminc pályázati felhívásra összesen beérkezett 1379 pályaműből 1204 volt megvalósult, sikeres innováció. A legjobbak közül 233 kapott különböző innovációs díjat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy

az innováció egy gondolkodási mód, egy vezetői magatartás, amely lehetőséget ad a kreativitás kibontakozására. Az innováció a kreativitás és a tőke találkozása. A kreativitás a gondolat és a cselekvés találkozása.

A Magyar Innovációs Szövetség harminckét éve alapult, az volt a misszió, hogy az innováció a gazdaság alapnövekedésének legfontosabb alapfeltétele. Az innováció gyorsulása a gazdaság gyorsulása is.

A harmincegy éve indult Magyar Innovációs Nagydíj komplex értékelés alapján a legnagyobb innovációs teljesítményt keresi. Pakucs János azt is hozzátette, hogy a pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek vehetnek részt, amelyek új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással értek el kiemelkedő innovációs teljesítményt és jelentős üzleti sikert.

Dr. Pakucs János

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke – fotó: facebook.com/magyarinnovaciosszovetseg


Versengő vállalkozások komoly gazdálkodási eredményét kell sorba állítaniuk

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán kiemelte, hogy miért is olyan nehéz a társelnöki pozíció, hiszen versengő vállalkozások komoly gazdálkodási eredményét kell sorba állítaniuk. Az elmúlt három évtized díjazottjai kivétel nélkül gazdasági súlyra tettek szert.

Ténylegesen igaz, hogy aki díjazott a Magyar Innovációs Nagydíjon, az a későbbiekben bizonyítja a piacon az életképességét is.

Az NKFIH elnöke hangsúlyozta, hogy hatalmas kitartás kell civil szervezetként, hogy harmincegy éve menedzselje és újra meghirdesse ezt a díjat. Innovációs hivatalként kötelességük a Magyar Innovációs Szövetség mellé állni, hogy kedvet csináljanak az innovációnak. Évente hét-nyolc díjat osztanak ki az innovatív vállalkozásoknak. „Csillagok ők, nekünk meg a kezünket a csillagok felé kell kinyújtani.” – zárta gondolatait Dr. Birkner Zoltán.

Dr. Birkner Zoltán

Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke – fotó: facebook.com/magyarinnovaciosszovetseg

Az innováció lényege az árbevétel termelése mellett a hozzáadott érték teremtése

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár a pályázat jelentőségéről és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáról tartott előadást.

Az innovációnak két jelentése van, az invenció, valami új feltalálása, valamint az eredménynek a piacosítása. Kettő között szorzás jel van, ha valamelyik nulla, akkor nincs innováció.

Ez a díj pontosan arra mutat rá, hogy az innováció lényege az árbevétel termelése mellett a hozzáadott érték teremtése. Az egyetemeken, akadémián egyre több kutatást végeznek, ezt is próbálják a hasznosítás irányába eltolni, melyek azok az ügyek, amiből piaci eredmény jöhet ki, hogy a magyar társadalom számára hasznosítható eredmények jöjjenek létre. Mi magyarok ne csak a találmányok területén legyünk jók, hanem hogy megteremtsük az önfenntartó gazdasági hasznot.

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár – fotó: facebook.com/magyarinnovaciosszovetseg

Az agrárium vonatkozásában az innováció elválaszthatatlan a társadalmi hasznosulástól

Az innováció agráriumban betöltött szerepéről Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt. Kiemelte, hogy az agrárium vonatkozásában az innováció elválaszthatatlan a társadalmi hasznosulástól.

Az agrárágazatnak az utóbbi időben számos, rendkívüli kihívással kell megküzdenie, a klímaváltozástól egészen az energiaválságig. A mezőgazdaság, mint nemzetstratégiai ágazat, mindenkinek az életében jelen van valamilyen módon: legyünk akár termelők, akár fogyasztók. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy nem csak uniós, hanem hazai szinten is kiemelt szereppel bír az innováció.

Az agárgazdasági innovációk, a tudásmegosztás, a tudásalapú gazdálkodás közös társadalmi érdek, mely igényli a tagállami és az uniós szintű együttműködéseket, tapasztalatcseréket. A 2023 és 2027 közötti időszakban, ami a Közös Agrárpolitika hazai stratégiájának megvalósításának időszaka, megnyílnak az uniós források az agrárinnovációk élénkítéséhez is.

Az agrárágazat egyre hangsúlyosabban jelen van a hazai innovációk világában, hiszen a jövő mezőgazdaságához elengedhetetlen a tudás és a folytonos innováció.

Dr. Juhász Anikó

Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára – fotó: facebook.com/magyarinnovaciosszovetseg

innovációs nagydíj 2022

Innovációs Nagydíj 2022 – fotó: Magyar Innivációs Szövetség

A díjak átadására 2023. március végén kerül sor

Az eseményen bemutatkozott a 2021. évi Innovációs Nagydíj győztes CYCLOLAB Kft., illetve a 2021. évi Ipari Innovációs Díj győztese, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. is.

A 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé 2 millió forint pénzjutalmat is kap, a további innovációs díjazottak pedig pénzjutalomban, illetve tárgyjutalmakban részesülnek.

Az Innovációs Nagydíj mellett ugyanis kiosztják az Ipari Innovációs Díjat, az Informatikai Innovációs Díjat, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját és Környezetvédelmi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is.

A díjak átadására 2023. március végén, sajtónyilvános ünnepélyen kerül sor az Országház Felsőházi Termében.

A 2022. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: www.innovacio.hu/nagydij

További információ:

Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu.