40 éve, a mezőgazdaságunk világszínvonalúvá való lépésének hajnalán, az AGROmashEXPO első évtizedében számos olyan szenzációs újdonsággal rukkoltak elő mind a nemzetközi, mind pedig a hazai gyártók, amelyekkel addig itthon még nem találkozhattunk. A vasfüggöny ellenére Közép-Európában azon kevés országok közé tartoztunk akkoriban, amelyek a '70-es évek elejétől kezdve nagyon nyitottak voltak az agrártechnikai innovációkra.

Cikkünkben felidézünk a 40 éve rendezett hazai agrárszakkiállítás forradalmi újdonságaiból néhányat. Lássuk, melyek voltak azok az fejlesztések, amelyekkel 1977-ben találkozhattak a kőbányai kiállítás vendégei!

gép

Rickel BIG-A 4500 permetező felépítménnyel – fotó: tractorhouse.com

Négy évtizede meghatározó piaci részesedést mondhattak magukénak itthon a tengerentúli gépgyártók, így több is elhozta újdonságát kis országunk fiatal rendezvényére is. Hatalmas érdeklődés övezte például az addig maximum a szaksajtóból ismert Rickel BIG-A 4500 flotációs járószerkezetű eszközhordózó, összkerékmeghajtású, önjáró gépet, amelyet a kiállításon műtrágyaszóró adapterrel mutattak be.

A Kansas állambeli Salinaból származó eszközt a műtrágyaszórón kívül folyékony tápanyag-kijuttató permetező adapterrel és hígtrágya-injektálóval, szervestrágya-szóróval is fel lehetett szerelni.

gép

Rickel BIG-A 4500 önjáró eszközhordozó hígtrágya-injektálóval – fotó: Rickel Manufacturing Corporation

A Rickel Manufacturing Corporation termékének erőforrása rendeléstől függően 179 kW vagy 262 kW teljesítményű Cummins dízelmotor volt. Az erőátvitelről egy automata kapcsolású Allison sebességváltó gondoskodott.

Az önjáró kijuttatógép maximum 13,2 tonna terhet tudott magán hordozni, műtrágyaszóráshoz több mint 10 m3 befogadóképességű felépítménnyel lehetett felszerelni, permetező adapterének tartálya 9028 literes volt. A bemutatkozást követően a Hajdúsági Agráripari Egyesülés (HAGE) meg is vásárolt néhányat a méregdrága önjáró gépből, melyekkel szolgáltatásban juttatták ki a tápanyagot az egyesülésben részt vevő gazdaságok területein.

gép

Hesston Field Queen gyűjtőtartályos önjáró silózó – fotó: Hesston-prospektus

Ugyancsak szenzációszámba ment a szintén kansasi Hesston Field Queen gyűjtőtartályos önjáró silózó bemutatkozása, amely lényegében az akkor már nálunk is ismert és széles körben alkalmazott Hesston-7600 silózóból lett kialakítva. 3,1 magasságban volt képes szállítójárműre billenteni a közel 19 köbméteres gyűjtőtartályába gyűjtött aprított takarmányt.

A silózóhoz nyolcféle betakarító adaptert kínált a gyártó, és az oldalra ürítő változat mellett létezett hátrafelé billentő kivitel is a betakarítógépből. A kiállításon való debütálás után a gép már nem tért vissza a szülőhazájába, hanem itthon állt munkába a KSZE Szekszárdi Kukoricatermelési Rendszer gondozásában.

gép

IH-10-720-as ágyeke – fotó: Rába-prospektus

Itt mutatkoztak be a Rába Magyar Vagon és Gépgyár standján az új generációs IH talajmunkagépek, a 10-720-as ágyeke és a 10-490 könnyű tárcsa. A közös premier már előrevetítette azt a több mint egy évtizedes kooperációs gyártást, ami a kiállítást követően megindult a Rába MVG üzemegységeiben.

Ennek keretében a következő évtizedben ontották a hazai nagyüzemi mezőgazdaság számára a sok-sok ezer korszerű IH talajművelő és vetőgépet. A Rába standján mégsem az új IH gépek jelentették az igazi újdonságot, hanem két hazai fejlesztésű erőgépújdonság, a Rába 180.0 és Rába 500.0 traktorok.

traktor

Rába-180.0 traktor – A szerző felvétele

Előbbi bemutatkozását már megelőzte 1976 decemberében egy szűkkörű sajtópremier, de a széles szakmai nagyközönség itt láthatta először az új hazai Trac-rendszerű, 180 lóerős nehéz univerzális erőgépet élőben. A bemutatkozást követő év nyarán elindult a gyártása, és másfél év alatt 600 darab készült a győri vállalat kispesti üzemében.

A másik, nemzetközi szinten is szenzációnak számító kísérleti erőgép, a Rába-500.0 igazán nagy feltűnést keltett megjelenésével. A kettő darab 245 lóerős Rába M.A.N. 2156 MT 6 motorral és Allison váltóval szerelt monumetális nehéztraktorról sorra cikkezett a hazain kívül közép-európai országok szaksajtója is.

gépCLAAS ROLLANT 85 bálázó – fotó: CLAAS-prospektus

A nyugatnémet gyártók sem hagyták otthon újdonságaikat. Többek között ezen a kiállításon találkozhatott először a magyar nagyközönség fixkamrás hengeres nagybálázóval, amely nem volt más, mint a CLAAS ROLLANT 85. Az 1,8 méter átmérőjű, másfél méter széles bálákat készítő eszköz 1,7 méteres rendfelszedővel volt szerelve, és az akkor még csak kéttagú ROLLANT család nagyobb változata volt.

Az egyiknél 18, míg a nagyobbnál 20 kamragörgő gondoskodott a bálaformázásról. Csak a legnagyobb állami gazdaságok bírták megfizetni a méregdrága eszközt, így mindössze néhány helyen állt munkába belőle a bemutatkozást követően.

traktor

MB Trac 1300 traktor – fotó: MB Trac-prospektus

Az erőgépek terén a nyugatnémetek a sikerterméküket is először mutatták be hazánkban ezen a kiállításon, melynek nemzetközi premierje az előző évben volt. A Mercedes Benz Trac-1300 traktor az egyik legnépszerűbb látnivaló volt a hazai szakemberek között, bár akkor még magas ára miatt sokan sóvárogva méregették tekintetükkel.

Nemrégiben emlékeztünk meg a nagysikerű széria történetéről a gyártás befejezésének szomorú jubileuma kapcsán. Magas ára ellenére a kiállított példány a hozzá kapcsolt cukorrépa-betakarító géppel együtt a kiállítás után már nem tért vissza hazájába, hanem gazdára talált és munkába állt egy alföldi nagygazdaságban, megalapozva az MB Trac magyarországi sikerét.

traktor

Nodet-Gougis DTP-12 műtrágyaszóró – fotó: Nodet-Gougis-prospektus

Abban az időben a hagyományos röpítőtárcsás műtrágyaszórók gyenge szórásegyenletessége miatt több nyugati gyártó pneumatikus szórókerettel szerelt kijuttató eszközökkel próbált a hazai piacra betörni. Ilyen volt a francia Nodet-Gougis DTP 12, amelyet ugyancsak ezen a kiállításon láthattak először itthon.

Az 5000 literes tartállyal szerelt műtrágyaszóró fúvócsövei irányának változtatásával 12-20 méter között lehetett szabályozni munkaszélességét. Az újdonság a kiállítás után a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban állt munkába.

gép

Rába M.A.N. 22.230 terepjáró teherautó SZF-10 trágyaszóró felépítménnyel – fotó: raba.hu

A végére egy magyar innovációt hagytunk. A HÓDGÉP mint az egyik akkori legnagyobb hazai mezőgépgyártó mindig hatalmas kínálattal jelent meg a kiállításon. 1977-ben elsőként mutatták be a nagyközönség előtt a Mezőgépfejlesztő Intézet által tervezett, mezőgazdasági terepjáró tehergépkocsikra szerelhető szervestrágya-szóró felépítmény családjuk két tagját, az SZF-5 és SZF-10 típusokat.

Az előbbi az IFA W50 LA/K és Z, míg utóbbi a Rába M.A.N. 22.230 tehergépkocsira szerelve tette alkalmassá az összkerék-meghajtású járművet trágyaszórás és -szállítás egy géppel való megoldására. Szériagyártást végül az IFA teherautóra szerelhető SZF-5-ös élt meg.

Természetesen hosszasan sorolhatnánk még a véget nem érő akkori újdonságok sorát, hiszen ki sem emeltük még a szintén elsőként bemutatkozó amerikai WHITE erő- és munkagépeket vagy a Fortschritt kombinát tejvezetékes M-685-12 típusú, mezei fejőberendezését, amelyek szintén nem hétköznapi látnivalók voltak a vásáron.

Az Agroinform.hu, mint az AGROmashEXPO hivatalos online médiapartnere a jövő évi kiállítás fejlesztéseit, újdonságait is várja, és be is fog számolni a legfontosabb eseményekről.

Agromashexpo