A technologynetworks.com angol hírportál a közelmúltban arról számolt be, hogy a világ több helyén bevezetett vagy bevezetés alatt álló, számítástechnikát és gépi tanulást intenzíven alkalmazó „cyber mezőgazdaság”-nak nevezett módszer teljesen új eljárásokat vezet be a növények nemesítésében, illetve termesztésében.

A Massachusetts-i Műszaki Intézet (MIT) kutatói, több ismert kutatóhellyel együttműködve, ezzel a módszerrel növények ízének javítását és egészségmegőrző hatásának fokozását tűzték ki célul, illetve érték el, amely beavatkozást egyébként csak génmódosítással lehet elvégezni.

A PLOS ONE folyóiratban közölt ismertetés szerint az MIT kutatói a bazsalikomnövényt vizsgálva, géntechnika nélkül, kizárólag matematikai algoritmusok segítségével (azaz a termesztési körülmények variálásával) koncentráltak az ízmolekulák módosítására.

bazsalikom

Az MIT kutatói a bazsalikomnövényt vizsgálva, géntechnika nélkül, kizárólag a termesztési körülmények variálásával koncentráltak az ízmolekulák módosítására – fotó: Pixabay

Megállapították, hogy

a legjobb ízt 24 órás megvilágítással lehet elérni, amit a hagyományos agrotechnika nem képes biztosítani, viszont géntechnika nélkül is el lehet érni.

A kutatók jelenleg azt is vizsgálják, hogyan lehet a bazsalikom vércukorszint-szabályozó hatását fokozni. Biztató eredményeiket tekintve Barabási Albert László, a Northeastern Egyetem professzora kijelentette, hogy a „cyber” mezőgazdaság képes lehet helyettesíteni a génmódosítással történő növénynemesítést, amelyet sokan fenntartásokkal fogadnak.

A professzor szerint a „cyber” gazdálkodás elvezethet a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez is.

Az MIT célja, hogy a kutatási eredményeket és azok matematikai megalapozását nyilvánossá és más kutatóhelyek által felhasználhatóvá tegyék, ami jelentősen meggyorsíthatja az új eredmények elérését.