A talajvizsgálatok költségei többszörösen megtérülnek
A VP AKG, illetve a VP ÖKO támogatások esetében a tápanyag-gazdálkodási tervet szeptember 30-ig – amennyiben az adott növénykultúra betakarítására szeptember 30-át követően kerül sor, úgy a betakarítást követően 30 napon belül – kell elkészíteni.

Ne felejtsétek a levélmintákat a laboratóriumba leadni – de hogyan kell a mintát begyűjteni?
A VP AKG horizontális ültetvénycsoportban vállalható előírás a levélanalízis elvégzése s annak is figyelembevétele a szeptember 30-ig elkészítendő tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésekor.

Magyarországon 10 százalék alatti annak a kockázata, hogy elfogyjon a víz
Magyarországon 10 százalék alatti annak a kockázata, hogy elfogyjon a víz – derült ki egy minap publikált nemzetközi tanulmányból. Globálisan a mezőgazdaság, az ipar és a lakosság megnövekedett vízigénye pedig együttesen okozzák az extrém vízhiányt.

Idén több mint 600 tonna búzaadományra számítanak a Magyarok Kenyere programban
Eddig mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak; és a szervezők idén a 600 tonnát jelentősen meghaladó adományra számítanak – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke.

kenyér

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében elkészült aratókoszorú a Szent István-bazilikában – fotó: MTI/Bruzák Noémi

Drágulhatnak az őszi kalászos vetőmagok
Enyhén emelkedhet az őszi kalászosok vetőmagjainak ára, többek között az előállítási költségek növekedése miatt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint.

Az a cél, hogy legkésőbb 2024-re már ne legyenek osztatlan közös tulajdonú földterületek
Jó esély van arra, hogy az osztatlan közös tulajdonú földek helyzete a kitűzött céldátumig rendeződjön. Már csak azért is hasznos lenne, mert ezeket a területeket be lehetne vonni a mezőgazdasági termelésbe.

Júniusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése
Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A növénytermesztési és kertészeti termékek éves áremelkedése a májusi 3,5 százalékról 10,6 százalékra ugrott, az élőállatoké és állati termékeké 10,8 százalékról alig észrevehetően 10,1 százalékra változott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent adatokból.

vöröshagyma

Legjobban a vöröshagyma drágult, 74,8 százalékkal – fotó: Pixabay

Új támogatásra pályázhatnak a szarvasmarha-tenyésztők
A húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint az állomány genetikai színvonalának növelése érdekében az Agrárminisztérium (AM) új támogatási programot indít, amelynek az idei működésére 700 millió forintot különítettek el.

Itt pályázhatsz traktorra, munkagépre is! – Mutatjuk a feltételeket!
A Magyar Falu Program keretén belül lehetőség nyílik az önkormányzatok számára új gép- és eszközbeszerzésre – belterületi közterületek fejlesztése céljából.

Mennyi az annyi? – precíziós gazdálkodásról sallangok nélkül
Februárban újra itt a PREGA Konferencia és Kiállítás, ahol közvetlen stílusban, központi, exkluzív helyszínen tudjuk megvitatni a gazdálkodás fejlesztésének legizgalmasabb kérdéseit.

PREGA

A programsorozat jövőre újabb elemekkel is bővül – fotó: Agroinform.hu

Idén több búza és repce termett Zala megyében
Zala megyében búzából és repcéből is több termett idén, mint az elmúlt évben, a búza hektáronkénti átlaghozama egy tonnával haladja meg a tavalyi mennyiséget – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerdán az MTI-vel.

Növényvédelmi előrejelzés: Még el sem vetettük, de már veszélyben van!
Nem, nem találós kérdést szeretnénk játszani a tisztelt olvasóval, csupán arra figyeltünk fel, hogy mi minden van a repceárvakeléseken, mi szaporodik ott, s milyen károsítótömeg várja a nemsokára induló vetést. A megfigyelések eredménye megérdemel egy felkiáltójelet. Az Agroinform.hu 2019 évi. 33. heti növényvédelmi előrejelzése.

Elengedhetetlen a talaj szervesanyag-utánpótlása
A fenntartható és hosszú távú gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj szervesanyag-utánpótlásának biztosítása – jelentette ki az agrárminiszter a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. 2,6 milliárd forintból felépített új szervesanyag-kezelő központjának átadásán szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírjákóban.

SOYZIN etetése a gyakorlatban – védett fehérjeforrás a Bábolna Takarmánynál
Napjainkban számtalan védett fehérjeforrás érhető el a piacon, ezért nem könnyű eligazodni a termékek között. Főleg, ha hozzávesszük, hogy Magyarországon az évente felhasználásra kerülő közel 50 000 tonna védett fehérjeforrás jelentős része import eredetű génmódosított szójából származik annak ellenére, hogy a GMO-mentes élelmiszerek iránti kereslet növekedése éppen a GMO-mentes takarmányok szükségességét helyezi előtérbe.

szarvasmarha

A Soyzinról öt tejtermelő gazdaság mondta el tapasztalatait – fotó: Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

A nemzetközi tudás legjava magyar gazdáknak fejlesztve!
A Corteva Agriscience szakemberei nemcsak a vetőmag-nemesítésre vagy a növényvédő szerek fejlesztésére szentelnek kiemelt figyelmet, hanem az ügyféllel való kapcsolattartás is elsődleges szempont számukra. Ez a hozzáadott érték az ötnapos szántóföldi rendezvényen is megmutatkozott, ahol több mint 700 gazdálkodónak tartottak részletes technológiai bemutatót.

Nézze meg a PREGA 2019 Konferencia előadásainak videóját és használja fel gazdasága fejlesztéséhez!
Több mint 70 előadás a precíziós gazdálkodás legnevesebb szakértőivel! Nézze meg a PREGA 2019 videóit, 20% kedvezménnyel férhet hozzá felvételekhez szeptember 30-ig.

Fontos támogatási tudnivalók
Meghosszabbítják a szárítmány-előállítók támogatásának kérelmezési határidejét, továbbá a baromfi- és sertéságazati piaci szereplők foglalkoztatási célú támogatásának fajlagos összege foglalkoztatottként 500 ezer forintra emelkedett.

Véget ért a nyári kalászosok és a repce aratása
Befejeződött a nyári aratású szántóföldi növények betakarítása, a kedvezőtlen időjárási körülményekkel nehezített szezon ellenére Magyarország ellátása megfelelően biztosított a 2019/2020-as szezonban – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

repce

Repcénél 874 ezer tonnás lett az össztermés – fotó: Agroinform.hu

Egy szolgáltatás, amely segítséget nyújt a hamis eredetű termékek kiszűrésében
Termőhely-azonosítási módszer fejlesztésére nyert 499,64 millió forint állami támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) Alapból a Bálint Analitika Kft., a projekt közel 900 millió forintból valósult meg – közölte a cég az MTI-vel.

Minden, amit a Digitális Agrár Stratégiáról tudni kell
A DAS fő célja, hogy bemutassa azokat a területeket, amelyeket fejleszteni kell a gazdálkodók digitális átállása érdekében. Több részterületen számos digitális fejlesztés jön létre.

Gyenge lesz az almatermés, erős lesz a kereslet
Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés a 600-650 ezer tonnát kitevő többéves átlagmennyiségtől várhatóan gyengébb, mintegy 450-500 ezer tonna lehet majd – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.