Éder Tamás a Kossuth Rádióban elmondta, Belgiumban két, a vírust hordozó vaddisznót találtak. "Tartottunk ettől egy jó ideje" – fogalmazott. A betegség kizárólag a sertésekre veszélyes, az emberre semmilyen formában. Belgiumból könnyen átkerülhet a környező országokba a vírus. A sertéspestis közvetlen gazdasági hatása, hogy az érintett államok exportpiacokat veszítenek. Magyarország is elbukta exportpiacai 30 százalékát – tette hozzá Éder Tamás.

Belgiumban az élelmiszerbiztonsági hivatal szeptember 13-án megerősítette, hogy afrikai sertéspestisben (ASP) hullott el az a két vaddisznó, amelynek tetemét Étalle település közelében találták meg – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetségének oldalán. Belgium 2017-ben az EU 7. legjelentősebb sertés exportőr országa volt, amely 1,4 milliárd dollár értékű kivitellel.

sertés

A vírust az utóbbi hónapokban több EU tagállamban is kimutatták – fotó: Shutterstock

A belga hivatal szerint házisertések nem fertőződtek, egyben felhívták a sertéstartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartására. A hatóság a korlátozás alá vont területen megtiltotta a vadászatot, továbbá a fertőzött területen korlátozta a szabad mozgást, a vadászok részére pedig az ASP-vel kapcsolatban kötelező képzést rendelt el.

A vírus az elmúlt hónapokban hatalmas területeket átugorva, nagy ütemben terjedt. Ennek hatására ma már Kínától, Afrikán és Oroszországon át Európa keleti és középső részében egyaránt előfordul. Idén 9 EU tagállamában mintegy 4000 (köztük hazánkban 33) esetben mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát. Az Európai Bizottság kiemelt ügyként kezeli az ASP elleni küzdelmet, hiszen a betegség az Európai Unió gazdaságára, de különösen a sertéságazatára komoly veszélyt jelent.