Illendő is kényelmesnek lennie, hiszen ha jól belegondolunk, munka közben 8-10 órákat is utazhatunk egy ilyen „munkagéppel”. No meg ahogy egyre mutatósabbak, kényelmesebbek lesznek, vállalkozók saját használatra is örömmel döntenek egy ilyen jól felszerelt gépezet mellett. De van olyan dupla fülkés variációnk, ami családi autónak is remekül beillik.

És bizony, az új Transit Custom németországi bemutatóján a Ford ki is hangsúlyozta: törekedtek a kényelmi felszerelésekre, és nagy figyelmet fordítottak a dizájnra is. Azonnal fel is tűnt, mikor a parkolóban megláttuk a felsorakoztatott Transitokat, amiket pár száz kilométeres teszt során ki is próbálhattunk. Nagyon mutatósak voltak narancs, acélkék és ezüst színekben csillogva a téli napsütésben. Ott lógtak a kulcsok, és a választás a miénk volt, mivel megyünk elsőre.

Gyönyörű acélkék színével, vagány csíkozásával azonnal kitűnt a többi közül a 170 lóerős sportváltozat. Egyből le is csaptunk rá. Beülve azonnal éreztem az otthonos kényelmet. Magasan a horizont felett ülünk, a kilátás kész panoráma a forgalomra. Egyenes testtartással elsőre megtaláljuk a helyünket, és minden ott van, ahol kell, a kezünk ügyében. Váltókarunk a műszerfal alján, ahogy ezt már megszokhattuk.

Rengeteg pakolóhely és hatalmas tér!

Sportváltozatú Transitunk 5 üléses, hosszított kabinos, óriási kényelmes terekkel. Indulás!

Óriási, kényelmes terek – A szerző felvétele

A kétliteres Ford EcoBlue dízelmotor csendesen kell életre. Odalépve azonnal érezni, ahogy a 170 paci nyikorgó kerekekkel húzza a gépezetet. Radarunk alapfelszereltség, figyeli a keresztforgalmat, és a hátsó veszélyekre is figyelmeztet. A holttérfigyelő a tükrökben egy kis LED-del jelzi, ha valaki mellettünk halad. Adaptív tempomatunk segít a hosszabb autópálya-haladásnál, és reagál a forgalom változására. Menetstabilizálónk remekül korrigálja az oldalszeleket is. Sávelhagyásra figyelmeztető rendszerünk nemcsak a műszerfalon, hanem a repülőtechnikából átvett kormányrázással is figyelmeztet, ha nem haladunk a helyünkön.

autó

Rengeteg pakolóhely és hatalmas tér – A szerző felvétele

Na de most jön a valódi megmérettetés. A felszereltséghez tartózó érintőképernyős multimédiás GPS-re beprogramozott tesztútvonalunk lekanyarodik az autópályáról, és örömünkre felvezet minket a Frankfurt környéki hegyekbe. Kis hegyi falvak közt kanyargunk, és a szűk utcácskákban a sebességhatárra haszonjárművekben elsőként beállíthatjuk az intelligens sebességhatárolónkat.

A meredek hegyi kaptatókat észre sem veszi a Transitunk.

Jól dolgozik a 170 lóerőnk, erőlködés nélkül mindig a helyén a nyomaték. Kell is, hiszen azért ha teherrel meg van pakolva, akkor sem szabad megijednie az emelkedőktől. Amint ez a gondolat kicsúszott a számon, barátom rögtön megjegyezte, pihenőben csomagtartómustra teszt teher ügyében. Hamarosan jött is a parkoló és a váltás. Gyerünk hátra.

autó

A meredek hegyi kaptatókat észre sem veszi – A szerző felvétele

Amint feltárul az 5 személyes fülke mögötti hatalmas, 4,3 köbméteres csomagtér, ott virít benne egy nagy faláda beszíjazva a 700 kilós jelzéssel. Hát ez meg sem kottyant menet közben. Indulás tovább, az utasülésen van időm jobban körbenézni. Rengeteg rakodóhely kacatjainknak, A4-es mappának állítva is találunk tárolót! Mondjuk a műszerfal tetején lehetne zárt a pakoló, mert rendesen tükröződik a szélvédőről, ha valami világosat odahelyezünk.

De nézzük a multimédiás rendszert, miket tud. A GPS-t elkapcsolva egyből az audió a figyelmem középpontjában. Egy jó kis rockzenés adó, és a vezetéssel foglalatoskodó barátom nagy örömére feltekerem a hangerőt. Remekül szól a SZYNC3 médiarendszer, már semmi kifogás a hangminőségben, a SYNC2 hiányosságai köddé váltak. Torzítás semmi, a magas és mély hangok is a helyükön. Adják a tempóhoz a dinamikát!

A mobilcsatlakozással sincs semmi hiba, hamar megtalálja a telcsimet, és a kihangosító is tisztán szuperál nagyobb tempónál is. A blutuszon keresztül is hallgathatunk zenét. Táblagéppel is kipróbáltuk. Lassan megérkezünk. Ebéd, tömör előadás. Ismertetik a koncepciót.

Ford

A Ford Transit belülről – A szerző felvétele

Az új Transit Custom modellt a legmodernebb technológiájú Ford EcoBlue dízelmotor hajtja, ami 2016-ban jelent meg a kínálatban. A 105, 130 és 170 LE változatban kínált új erőforrások a magasabb teljesítmény mellett is jelentős mértékben csökkentik az autók üzemeltetési költségét; üzemanyag-fogyasztásuk akár 13 százalékkal csekélyebb, és 20 százalékkal nagyobb forgatónyomatékot biztosítanak az alacsony fordulatszám-tartományban.

Törekedtek a Transit kényelmére, személyautós felszerelésére, és a dizájnra is sokat adtak. Büszkén mutatva az első lámpaegységet, ami FORD emblémával ellátva saját tervezés. Jól is áll a Transitnak LED nappali fénnyel és HÍD XENON fényszórókkal. Passzol hozzá, mint gazda kezében a vasvilla.

autó

Törekedtek a kényelemre és a dizájnra is – A szerző felvétele

Az Európában decembertől megrendelhető, új Transit Custom első példányait 2018 elején vehetik át a vásárlók. Tehát figyelem, már lehet szaladni a kereskedőkhöz!

Ez az új generációs Ford Transit lesz az alanya a 2019-től a nulla károsanyag-kibocsátással is működni képes Plug-in Hybrid (PHEV) hajtású változatnak. A PHEV Transit Custom fejlett hibridrendszere 50 kilométert tud nulla károsanyag-kibocsátással megtenni, de hosszabb hatótávolságáról a többszörösen díjnyertes 1,0 literes Ford EcoBoost benzinmotor gondoskodik.

És újra eljövé a tesztidő, gyerünk, nézzünk egy automatát! Irány megint a jó kis hegyi út! A tesztterhünk nem maradt el, 700 kiló málha itt is bepakolva. Az automataváltónk nagyon jól dolgozik! Elenyésző a késése, szinte azonnal reagál minden gázmozdulatunkra, és alig észrevehetően, gyorsan pakolja a fokozatokat.

Most 150 lóerőnk van, de jó nyomatékelosztással rakományunkat most sem érezzük. Kanyarban, nagyobb tempónál is remekül tartja magát Transit Customunk. Nagy kör után visszatérve végigcsodáljuk a különböző változatokat. Magasított tetős, hosszú tengelytávú, normál puttonyos és az ötüléses változat, ami hatalmas csomagtartós családi autónak is beillik.

Különböző változatokban érhető el – A szerző felvétele

Összegezve:

a Ford Transit megtartotta sokoldalúságát, teherbírását, de ezenfelül kinőtte a haszonjárművek kategóriáját!

Kényelme, magas felszereltsége a végtelen országutakon is hű társunkká teszi. Hatszemélyes fülkével, sportos színezésével férfias, vagány családi autónak is beillik.

Ford Transit Custom adatai:
Motor: Ford EcoBlue 1996 cm3 dízelmotor. Soros 4 hengeres, hengerenként 4 szelep.
Teljesítmény
3500 fordulat: 105 LE / 77Kw; 130 LE / 96Kw; 170 LE / 125Kw
Nyomaték: 360 Nm; 385 Nm; 405Nm
Fordulat: 1375/2000; 1500/2000; 1750/2500
Sűrítési arány: 16,5/1
Vezérműtengely-hajtás: Kis súrlódású olajfürdős, dinamikus szíjfeszítővel.
Common rail közvetlen üzemanyag-befecskendezés; 2000 bar nyomás; 8 furatú piezoelektromos injektorok.

Az új Transit Custom kétféle tetőmagassággal és kétféle tengelytávolsággal, 2,6-tól 3,4 tonnáig terjedő össztömeggel és akár 1450 kg-os hasznos teherbírással érhető el, dobozos, kombi és duplakabinos karosszériaváltozatokban. Dupla fülkés, 5-6 üléses is 4,3 köbméteres, a maximális csomagtér nagysága pedig 8,3 köbméter!

Képgaléria
Képgaléria
Képgaléria-search