Minden autóőrült tudja, mi is az a 400 GT, Miura, Countach. Legendás Lamborghini sportkocsik. De a cég csak 1964 óta gyárt felső kategóriás sportautókat, és máig hű maradt a mezőgazdasághoz is – írja a Syngenta blog.

A Ferruccio Lamborghini (1916–1993) által 1948-ban alapított vállalat kezdetben kizárólag traktorokat gyártott. A képen látható DL25-ös például 1955-ben készült Lamborghini Trattori gyárban, és azért lett világhírű, mert a Bonhams aukciós cég átverésén 110 ezer dollárért (több mint 32 millió forint) kelt el.

traktor

Több mint 32 millió forintért kelt el a kis szépség – fotó: blog.syngenta.hu

Persze az Egyesült Államokban adtak érte ennyi pénzt, ahova egyébként nem importálták az olasz traktorokat, ez is csak véletlenül került át az óceánon. A közelmúltban pedig szépen felújították a kis kéthengeres szépséget. A 2,5 literes dízelmotor 25 lóerőt nyújtott 1500-as fordulatszámnál, és ezt az észbontó teljesítményt négyfokozatú váltó vitte át a talajra.