Napjainkban a változó birtokszerkezet, amely akár egyre nagyobb táblaméreteket eredményezhet, az időjárás kiszámíthatatlanságából adódóan a folyamatosan rövidülő időintervallumok a betakarításra, valamint a képzett munkaerő (gépkezelő) számának csökkenése – csak, hogy néhány felvetődő problémát említsünk – mind azt eredményezik, hogy a mezőgazdasági gépgyártók minden eddiginél nagyobb kapacitású gépeket gyártsanak, amik megoldást tudnak nyújtani a fenti problémákra.

Ezek a megoldandó kérdések hívták életre az X9-et, a John Deere minden idők eddigi legnagyobb betakarító kapacitásával rendelkező kombájnját, ami új lépcsőfokot jelent a betakarításban.

John Deere X9

John Deere X9, minden idők eddigi legnagyobb betakarító kapacitásával rendelkező kombájnja

A vágóasztal is újdonság

Egy ekkora kombájn hatékony használatához elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű anyagáram bejuttatása a gépbe, ami új vágóasztal-típusok fejlesztését tette szükségessé. Így a John Deere új típusú vágóasztalokkal bővítette a kínálatát. Ezek a típusok a HD (vagyis Hinged Draper) csuklósvázú hevederes vágóasztal-család tagjai.

Ezeknek a közös jellemzője, hogy a három szekcióból álló kaszaszerkezet eredményeként, ekkora szélesség esetén is egyedülálló talajkövetést tesznek lehetővé, mivel a két oldalszárny-rész tarlókerekeinek segítségével külön-külön követi a talajfelszínt.

A vízszintes elmozdulás a vágóasztal széleinél (mérettől függően) akár 3317 mm is lehet, ami a talajhoz képest akár 10 fokos elmozdulást is jelenthet. A levágott termény behordását a ferdefelhordóhoz pedig a hagyományos csigás továbbítás helyett, heveder végzi.

John Deere vágóasztal

John Deere X9 vágóasztal

John Deere X9 Vágóasztal

További előny, hogy ezek a vágóasztalok alapfelszereltségként felszerelhetőek mindkét oldalon repce oldalkaszával.

A vágóasztalok 1200 mm-es mélysége (behordó heveder szélessége), valamint a heveder „magmentő” profil kialakítása mind azt segítik elő, hogy a betakarítás veszteségeinek minimalizálását már a vágóasztaltól biztosítani tudjuk. Ezek a vágóasztalok is, a John Deere-tól megszokott módon egyszerűen, egy mozdulattal, a multicsatlakozón keresztül kapcsolhatóak a kombájnhoz elektromosan, hidraulikusan és mechanikusan egyaránt.

heveder

Behordó heveder magfogó profil kialakítása

Joh Deere ferdelfelhordóA vágóasztalt követően az anyagáram tovább halad a nagy méretű ferdefelhordó felé.

A Joh Deere X9 kombájn ferdefelhordója 1720 mm

Ahogy a fenti ábrán is látható, az X9 kombájn ferdefelhordója 1720 mm, ami az „S „kombájnok ferdefelhordójához képest is 23% méretkülönbséget jelent.

A ferdefelhordó kialakítása 45%-kal nagyobb anyagáram átengedését teszi lehetővé, és 1300 mm magasságra képes emelni egy akár 6150 kg tömegű adaptert. A ferdefelhordó hajtása 260 kW teljesítményű, ami akár egy 18 soros szárzúzós kukoricaadapter meghajtásához is elegendő. A ferdefelhordótól az anyagáramot az ék alakú profillal rendelkező gyorsítódob továbbítja a két darab rotor felé. Ez a profil segít minimalizálni az energiafelhasználást, ugyanis az anyagáram irányában történő változás mindig nagyon energiaigényes folyamat.

John Deere

A ferdefelhordótól az anyagáramot az ék alakú profillal rendelkező gyorsítódob továbbítja a két darab rotor felé

Két rotoros technológia

És itt el is érkeztünk az X9-es kombájn egyik kiemelkedő és a korábbiaktól eltérő tulajdonságához.
Ez a gép ugyanis két darab nagy méretű rotorral rendelkezik.

A gép működési elve az „S” kombájnokhoz hasonlóan tisztán rotoros, vagyis a cséplés és a leválasztás is a rotorban történik.

kétrotoros technológia a John Deere kombájnban

kétrotoros technológia a John Deere betakarító gépben

Kétrotoros technológia a John Deere betakarító gépben

Az XDS rotorok méretei: 610 mm átmérő, 3510 mm hosszúság. A tisztítást a piacon található legnagyobb, 7 m2 felületű rosta végzi. A megtisztított mag innen a hatalmas, 16 200 literes magtartályba jut, ahonnan 186 l/mp sebességgel ki is tudjuk üríteni azt.

Szecskázóból 68 késes, finom aprítású vagy 124 késes, extra finom aprítású lehetőségek közül választhatunk az igényeinknek megfelelően és a szecskát akár 15 m szélességben, nagyon egyenletesen is szétszórhatjuk a gépen található hidraulikus pelyvaterítő segítségével.

Amennyiben a szalmát is használni szeretnénk, úgy azt természetesen rendre is tudjuk rakni. Fontos kiemelni, hogy a gép kíméletes melléktermék kezelése miatt (amihez többek között a nagy, 610 mm átmérőjű rotorok is hozzájárulnak), kiváló minőségű szalma előállítására is képes.

Saját fejlesztésű motor

Mindezekhez az energiát a John Deere 13,6 l hengerűrtartalmú, saját fejlesztésű, speciálisan ebbe a gépbe tervezett motorja biztosítja, ugyanis a John Deere az egyetlen olyan gépgyártó, aki saját maga gyártja az erőforrást a gépeihez.

John Deere kombájn

A John Deere az egyetlen olyan gépgyártó, aki saját maga gyártja az erőforrást a gépeihez

Ez több ok miatt is fontos:

  • Az eleve ebbe a gépbe fejlesztett, alacsony fordulatú (1900 fordulat/perc) és nagy nyomatékú motort használnak, nem közúti járművekből átemelt, más célra szánt erőforrást.
  • Ezen kívül szervizeléskor vagy egy esetleges meghibásodás során, amikor fő szempont a gyorsaság, a KITE Zrt. jól képzett szakembergárdája el tudja látni a gépet, és nem kell egy külön cég szervizesére várnunk.

Professzionális hajtáslánc

Az erőátvitelben a ProDrive XL fokozatmentes sebességváltó jelent újabb mérföldkövet. A John Deere mérnökei nem 1 db nagyobb kapacitású hidromotort alkalmaztak az X9 kombájn esetén, hanem 2 db kisebbet.

20 km/h fölötti sebesség esetén, vagyis közúti haladáskor csak az egyik hidromotor dolgozik, ezzel is hatékonyabbá és kisebb energiaigényűvé téve az erőátviteli rendszert.

Az X9 kombájnszéria elérhető mind hagyományos kerekes, mind gumihevederes járószerkezettel, ami nagy méretű felfekvőfelületének köszönhetően csökkenti a talajtaposás okozta talajtömörödést, valamint a gép járóképességét is növeli, akár kedvezőtlenebb talajviszonyok esetén is.

Új lépcsőfok a betakarításban

A John Deere X9 kombájnszéria tehát hatalmas területteljesítménye révén új lépcsőfokot jelent a betakarításban.
A tervezés során a kapacitáson felül pedig a hatékonyság volt a másik legfontosabb szempont, ami mind a környezetterhelés csökkentése, mind a gép gazdaságos üzemeltetése szempontjából nagyon nagy jelentőséggel bír.

Joh Deere X9 betakarító gép

A John Deere X9 kombájnszéria területteljesítménye hatalmas

Milyen eszközökkel is érték el mindezt? Csak, hogy néhány kiragadott példát említsünk:

  • optimalizált anyagáram,
  • ProDrive XL sebességváltó,
  • három fokozatban állítható rotorsebesség,
  • lánc- és fogaskerékhajtások cseréje jobb hatásfokú és kisebb karbantartás igényű szíjhajtásokra,
  • szecskázókések golflabda mintázata,
  • nagy átmérőjű szíjtárcsák.

A digitális mezőgazdaság csúcsa

Ha John Deere kombájnokról beszélünk, akkor mindenkinek eszébe jutnak a cég által fejlesztett telematikai rendszerek is, amik még hatékonyabbá teszik a gépeink használatát.

Fontos kiemelnünk, hogy a John Deere kombájnok mindegyike eleget tesz a „MEZŐGAZDASÁG DIGITÁLIS ÁTÁLLÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PRECÍZIÓS FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA” című pályázat követelményrendszerének, valamint, hogy ezeknek a követelményeknek a cég szinte minden kombájnja több mint 1,5 évtizede megfelel.

A teljesség igénye nélkül fontos megemlítenünk a KITE Zrt. sokak által jól ismert RTK hálózatát, a JDLinkTM-et, illetve, a MyJohnDeere Oprations Center-t.

Ezeknek az eszközöknek a segítségével távolról ellenőrizhetjük gépeink működését, beállításait, előre jelezhetjük az esetleges még be nem következett meghibásodásokat, „utasításokat” küldhetünk a gépkezelőnek, dokumentálhatjuk is a gépünk által elvégzett munkákat, valamint akár hozam- és nedvességtérképeket is készíthetünk a területünkről, ami precíziós gazdálkodásunk alapját képezheti.
Összességében elmondhatjuk, hogy az X9 kombájn egyedülálló betakarítási kapacitása melletti fő tulajdonságai a hatékonyság és a megbízhatóság!

További kombájnkínálatunk

A KITE Zrt. kínálatában-működési elv alapján- eddig az alábbi kombájnszériák szerepelnek:

  • „W” széria, vagyis a hagyományos cséplődobos, szalmarázó ládás kombájnok
  • „T” széria, amely szintén cséplődobos és szalmarázó ládás gépekből áll, viszont ezeknek a gépeknek a leválasztó rendszere kiegészül egy tangenciálisan elhelyezett, aktív leválasztó dobbal, ami a gép leválasztókapacitását jelentős mértékben képes megnövelni.
  • „S” széria, amely működési elvében teljesen eltér a fenti két modellcsoporttól, ezek a gépek ugyanis rotoros működésűek. Az „S” széria képviselői egy rotoros gépek és tisztán rotoros elven működnek, vagyis a gépben egy nagy átmérőjű rotor helyezkedik el és ez az egy rotor végzi mind a magok kicsépelését, mind a leválasztást, vagyis a magok különválasztását a szalmától és egyéb szármaradványoktól.

Fotók forrása: KITE Zrt.