Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési Program iránt, amelynek forrásait éppen ezért az agrártárca csaknem kétmilliárd forintra emelte - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

A tárcavezető kiemelte, hogy a tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező öröksége, mely különösen az Alföldön ma is sokaknak nyújt otthont. A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz; az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át a hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat, illetve őshonos állatfajtáinkat.

Tanya

A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező öröksége – Fotó: Agrárminisztérium

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei évben immáron kilencedik alkalommal hirdette meg az agrártárca a Tanyafejlesztési Programot. A pályázat célja a tanyasi gazdálkodás megújítása, az életmód hátrányainak csökkentése, sajátos értékeinek megmentése és megőrzése.

A támogatást többek között

  • lakóépület felújítására,
  • gazdálkodást segítő gépek,
  • eszközök fejlesztésére és beszerzésére,
  • állatállomány kialakítására, bővítésére,
  • feldolgozó kapacitások kiépítésére lehet fordítani.

A miniszter hangsúlyozta, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a minisztérium a támogatási keretösszeget 1,9 milliárd forintra emelte, így 680 pályázó részesülhet a forrásokban.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a statisztikák jól mutatják, a Tanyafejlesztési Programra évről-évre egyre nagyobb igény mutatkozik. A kezdeményezés fennállása óta 3441 pályázó részére mintegy 13,1 milliárd forintot ítélt meg a kormány teljes egészében nemzeti forrásból.