Talán csak azért nem vettük idáig észre, mert szerényen megbújt a többiek közt a forgalomban. Lehet, hogy pont ezért fogok fülcimparángatást kapni, de nekem valahogy mindig is egy szürke eminenciás volt. Nem találtam benne semmi figyelemfelkeltőt, így nagyon is örültem, hogy 10 éves szülinapja alkalmából külcsínjében, vonalaiban, belső kidolgozásában és felszereltségében is már 2016-ban szinte teljesen megújult. Sőt, beltere is nagyobb, tágasabb lett.

Még szinte meg sem száradt a festék az előző generáción, és a Qashqai ismételten új köntöst kapott! Hurrááááá! – kiáltottam örömömben, és máris érdeklődtem a Nissannál a tesztünk érdekében. Maximálisan készségesen meg is kaptuk az új Qashqait, hogy olvasóinknak is beszámolhassunk róla.

nissan

A Qashqai ismételten új köntöst kapott – A szerző felvétele

Bizony jól sikeredett. Már nem lehet elbújni vele a többi autó közt, már nem olvad bele a szürke városi forgatagba, már igencsak szemrevaló, mint mikor a fogszabályzós, pattanásos leánykával nem találkozunk 1-2 évet, és hirtelen csinos nővé cseperedik. Tehát, lássuk!

Az első lámpák dögösen elkeskenyedtek, a hűtőmaszk „V” alakja dominánsabb lett, és a lökhárító alatt is folytatódik. A kanyarlámpák szögletes fészkükkel illeszkednek az alsó kötény vonalaihoz. LED-es nappali fények, indexek az első tükörházakban is. Krómozott ködlámpakeretek, dizájnos 19 colos osztott küllős könnyűfém kerekek, és az elmaradhatatlan hatalmas Nissan-embléma, ami első látásra is megragadja figyelmünket a Városi Nomádon.

Faránál is egységesek a vonalak, a mutatós hátsó lámpái kicsit karcsúbbak, divatosabbak, finoman illeszkednek a sárvédő, az ablak és a hátsó ajtó vonalaiba. Igazán feltűnő változás, hogy a prizmák alulról a lökhárító tetejére kerültek.

nissan

A mutatós hátsó lámpái kicsit karcsúbbak, divatosabbak – A szerző felvétele

A tető és az oldalablakok kontúrjainak meghosszabbításaként egy légterelő fokozza a sportos látványt, javítva a Qashqai aerodinamikáját. Belül aprók a változások, hisz már az előző is a helyén volt, „D” alakú a kormány a láb kényelme érdekében, és néhány dizájnelem, díszcsík teszi mutatósabbá, otthonosabbá a belső teret.

Sok mindent megkapunk alapáron, amit 4-5 éve még „hú, a mindenit” felkiáltással csodáltunk. A Qashqai sem kivétel! Rengeteg kényelmi és biztonsági felszerelést, keréknyomás, fogyasztás, GPS és a hívás kijelzése a műszerfalon is. Kormányérzékenység-állítást, parkoló asszisztenst, kulcs nélküli automatikus indítást, prémium szintű bőrüléseket, hangulatvilágítást és kategóriájához képest tágas belső teret kapott. Valljuk be őszintén, mindezt elfogadható közepes árért!

nissan

„D” alakú a kormány a láb kényelme érdekében, és tágas a belső tér – A szerző felvétele

Elöl és hátul is kényelmes, pláne mert kívülről nem is látszik igazán terebélyes járműnek. Tesztautónk panorámás üvegtetővel nyitotta tágra a teret. És ha majd nyáron a sötétített üvegen át is nagy a forróság, akkor az elektromos árnyékolóval csillapíthatjuk a napsugarak csiklandozását.

Szinte már megszokott a körbepásztázó radarrendszer, ami jelez, ha bármi a közelünkbe merészkedik, és a holtteret is figyeli. Nagyon ötletesen, a tükörbe néző látótérben, az A oszlopban egy LED jelzi, ha mellettünk száguld valaki vagy valami. Viszont a jó kis radar ellenére a tempomat sajnálatosan még mindig nem adaptív! Az akadályok megközelítésekor menet közben is bekapcsolja a kamerákat, ami a középső 7 colos érintőképernyőn kettéosztva jelenik meg.

Kapunk egy szokásos képet az első vagy hátsó épp aktuális kamerától, és kapunk egy felülnézeti megjelenítést, amit a tükrök aljába is beépített négy kamerából virtuálisan alkot meg. Mintha egy őrangyal drón módjára állandóan felettünk lebegne, és mutatná körülöttünk a teret, mire vigyázzunk, hol vannak az akadályok.

nissan

Kapunk egy szokásos képet az első vagy hátsó épp aktuális kamerától, és kapunk egy felülnézeti megjelenítést – A szerző felvétele

A NissanConnect a telefonkapcsolatot, a hifirendszert, a navigációt is természetesen a középső kijelzőről vezérli. A radaron és kamerákon felül még a műszerfali táblakijelzés, az automata fénykapcsolások, vészfékasszisztens, sávtartó figyelmeztetés, hat légzsák és az ötcsillagos törésteszt vigyáz biztonságunkra. Az automata lámparendszer a távolsági fényszórókat is vezérli, igen gyorsan reagálva a szembejövőkre, lakott területre.

A motorváltozatok nagy választékkal kényeztetnek, az 1200 cm3-es 115 lóerőstől az 1600 cm3-es 130 lóerősig, manuális és CTV automata váltóval is kiegészítve az elvárásainkat. Persze azért nem adjuk alább, és nekünk fontos a 4x4-es hajtás! Hiába, ilyen kis igényesek vagyunk! De a Nissan Qashqai is megadja a módját az összkerekes hajtásnak, az ALL MODE 4x4i automatikus vezérléssel, ami a jobban tapadó kerékre adja a nagyobb nyomatékot. Gyorsan és jól reagál, de csak az 1.6-os DCI-ben van, 6 sebességes manuális váltóval, 130 lóerővel.

Úttalan utakon nemcsak a négykerékhajtásával kényeztet, hanem a rugózási komfortja a több lengőkaros felfüggesztéssel, aktív menetszabályzással kisimítja a gödröket, és határozottan finom ringásokkal bűvöl el terepezés vagy a kikerülhetetlen kátyúkon átvágtázás közben. Nyomvonalszabályzója kanyarokban stabilan az íven tartja.

A kormányérzékenység is állítható, normál és sportos állásban, ami főleg kanyargós szűk utcákban, akadályoknál jön jól. A start-stop rendszer városi forgalomban szolgálja környezetkímélő közlekedésünket. A kuplung nyomására indul a motorunk, és sokkal gyorsabban reagál, mint az előző generációban. Már nem tudtam kicselezni. De ha annyira bosszantó, ki is kapcsolható a start-stop rendszer. Használatával a vegyes fogyasztás a terepezést is beszámítva 8 liter körül volt!

Összegezve: a Nissan Qashqainak jót tett az újbóli frissülés! Még dögösebb lett, és az előző generációnál még újabb autót kaptunk, a régi felismerhető jellegzetességeivel.

Kellemes, otthonos a belső tere, kényelmes és komfortos a rugózása, úttartása. Még tetszetősebbek lettek a vonalai, LED-lámpái markánsabbak,

semmi túlcicoma, de azért már nem kerüli a feltűnést. Automata összkerékhajtása gyorsan reagál, és a tapadó kerekekre adott nagyobb nyomatékkal nem hagy minket elakadni latyakos, saras utakon.

nissan

nissan

A tapadó kerekekre adott nagyobb nyomatékkal nem hagy minket elakadni latyakos, saras utakon – A szerző felvétele

Köszönet a Nissan Europe-képviseletnek, hogy kipróbálhattuk a Qashqait!

A Nissan Qashqai adatai: 

Az árak a verziók közül az DIG-T 160 változatra vonatkoznak.

QASHQAI VISIA                     5 750 000 Ft 
QASHQAI ACENTA                6 410 000 Ft
QASHQAI N-CONNECTA      7 220 000 Ft
QASHQAI N-VISION              7 649 000 Ft
QASHQAI TEKNA                  7 930 000 Ft
QASHQAI TEKNA +               8 780 000 Ft

Gumiabroncsméretek: Visia, Acenta Sport: 215/65 R16 / Acenta N-Connecta: 215/60 R17 / Tekna: 225/45 R19
Önsúly: 1318 kg - 1602 kg
Megengedett terhelés: 548 - 512 kg
Vontatható jármű max. tömege: Fékezett: 1000 - 1800 kg. Fékezetlen: 675 - 750 kg.
Külső hosszúság: 4380 mm
Külső szélesség: 1806 mm
Csomagtér térfogata: 401 l
Fordulóókör: 107 m

nissan

A Nissan Qashqainak jót tett az újbóli frissülés – A szerző felvétele

Motorok összehasonlítása

Kombinált üzemanyag-fogyasztás (l/100km)

CO2- kibocsátás
(g/km)

Max. teljesítmény
(kw (LE)/perc-1)

Üzemanyag típusa

1.2 DIG-T 115 Manual

5,6

129 - 133

85 (115) / 4500

Benzin

1.2 DIG-T 115 CVT

5,6

129 - 133

85 (115) / 5200

Benzin

1.6 DIG-T 160 Manual

5,8

134 - 138

120 (163) / 5600

Benzin

1.5 dCi 110 Manual

3,8

99 - 103

81 (110) / 4000

Dízel

1.6 130 dCi Manual

4,4

116 - 120

96 (130) / 4000

Dízel

1.6 dCi 130 CVT

4,7

122 - 128

96 (130) / 4000

Dízel

1.6 dCi 130 Manual 4WD

4,9

129 - 133

96 (130) / 4000

Dízel