A holland takarmánygyártó, a ForFarmers üzemi eredménye jelentősen emelkedett az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest, ami az állatállomány növekedésének köszönhető. A cég ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy olyan tényezők, mint például az Egyesült Királyság üzleti tevékenységét visszafogó Brexit-bizonytalanság, azt eredményezik, hogy a növekedés az év hátralévő részében lassulni fog – írja a Syngenta blog.

Az Európai Unió takarmánypiacának 6 százalékát lefedő és Hollandia mellett Belgiumban, Németországban, valamint Nagy-Britanniában is termelő vállalat vezetője, Yoram Knoop az Agrimoney-nak elmondta, hogy vásárlóik jelenleg jobb pénzügyi helyzetben vannak, mint egy évvel ezelőtt, amikor a tej- és a sertésárak nyomás alatt voltak.

Idén az állattenyésztők – különösen Hollandiában, Németországban és Belgiumban – egyre több minőségi takarmányt vásárolnak termelésük növelése érdekében.

szarvasmarha

Növekszik az Unió állatállománya – fotó: Shutterstock

„Az Egyesült Királyságban nagy a bizonytalanság a Brexit mezőgazdasági ágazatot érintő következményeivel kapcsolatban, ezért a gazdálkodók tétováznak: bizonytalanok, hogy a tavalyi csökkenés után növeljék-e állatállományukat” – jelentette ki Yoram Knoop, hozzátéve, hogy Európában egyre csökken a sertéshúskereslet, míg a szárnyasoké növekszik.

A ForFarmers üzemi eredménye júniusban 18 százalékkal, 38,7 millió euróra emelkedett, míg az 1,11 milliárd eurós árbevétel 3,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.