Időpont: 2017. augusztus 5.
Helyszín: Tiszasüly

Program:

A traktoros verseny felvonulással veszi kezdetét 9:00 órakor a Tiszasülyi régi benzinkúttól indulva.
A felvonulás útvonala: a benzinkúttól a Fő úton keresztül a buszfordulónál való visszafordulással, majd visszaúton a gyógyszertárnál történő lekanyarodással az iskola mögötti focipályára érkeznek a résztvevők.

Férfi ügyességi verseny
Ebben a versenyszámban a 2016. évben 28 nevező vett részt. Az ügyességi versenyszám egy kijelölt pályán a pótkocsi felakasztásával indul, majd pótkocsival kell teljesíteni a pályát, ezt követően a pótkocsi visszatolása következik és a verseny a „traktorgarázsba” történő beállással végződik.

Női ügyességi verseny
A női ügyességi verseny is egyre nagyobb sikernek örvend. A női verseny annyiban különbözik a férfi versenytől, hogy pótkocsi nélkül kell teljesíteni a pályát.

A nevezést az ügyességi versenyre az idei évben is időkorláthoz kötik a szervezők, hiszen aki szeretné megmérettetni magát, annak nem lesz akadály az elsők között nevezni.

A verseny egyre nagyobb népszerűségnek örvend – fotó: Traktoros verseny Tiszasüly Facebook oldal

Az ügyességi verseny után megmutatkoznak a traktorok a gyorsulási versenyben is.
A verseny lényege, hogy 2 traktor egymás mellől indulva, megadott úthosszon mennyi idő alatt teljesíti a távot. A tavalyi évben a legjobb szintidő 7 másodperc 13 századmásodperc volt.

A verseny zárásaként pedig a húzóversenyben mérettethetik meg erejüket a traktorok.
A húzóverseny lényege, hogy egy adott traktorra rákötik a húzópadot, amelyre egy másik traktor rááll és mérik, hogy a megadott úthosszon mennyi idő alatt tudja elhúzni a traktort. A tavalyi évben 3 kategóriát – kicsi, közepes és nagy – különböztettek meg, amelyben összesen 21 versenyző vett részt.

A női és férfi ügyességi verseny 1.-3. helyezettjeit oklevéllel és kisebb ajándékokkal jutalmazzák, amelyeket az esemény szponzorai biztosítanak. Az idei évben egy különlegességgel is készülnek a szervezők, hiszen ezen a napon Jászladány és Jászkiséren megrendezésre kerülő Veterán Autó Találkozó is lesz, ezért a nap zárásaként ezek a veterán autók ellátogatnak a traktoros rendezvényre, ahol meg lehet tekinteni az autókat, motorokat, illetve egy kisebb szlalomversenyt is rendeznek az autósok számára.

További információ:
Vizi Gellért: 06-20/247-4710 és Vizi Norbert: 06-20/585-9735 vagy az esemény Facebook oldala.