Gyerekkorunkban mindannyian rengetegszer hallottuk, hogy "edd csak meg, hiszen a héjában van a vitamin". Persze itt most nem a tollas, szárnyas verzióra gondolunk, hanem a zöldségek és gyümölcsök héjára. Azután később divat volt mindent megszabadítani a héjától, de manapság már visszatért a régi hozzáállás, miszerint a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt nagy kár meghámozni, mivel ezzel nagyon sok hasznos tápanyagtól és vitamintól tudjuk megfosztani magunkat.

Természetesen nagyon ügyelni kell rá, hogy a zöldségek és gyümölcsök milyen forrásból származnak, bár, a káros növényvédő szerek nem állnak meg a héjnál, hanem sajnos azok a termés belsejében is megtalálhatóak. Így, ha igazán körültekintők akarunk lenni, termeljük meg otthon a zöldségeket vagy gyümölcsöket, hiszen akkor pontosan tudjuk, mikor és mivel voltak, vagy esetleg nem voltak kezelve, vagy vásároljunk igazoltan bio minősítéssel rendelkező élelmiszereket.

Akár meghámozzuk, akár nem hámozzuk meg ezeket a finomságokat, nagyon fontos, hogy mindig tisztítsuk meg a zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztásuk előtt. Ha pedig kénytelenek vagyunk meghámozni, azt ne a szemétbe, hanem a komposztba tegyük.

alma dobozban

Az alma héját is érdemes elfogyasztani, hiszen sok vitamin van benne. Fotó: Shutterstock

Ha nem hámozzuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket, azzal időt takarítunk meg, nem keletkezik annyi hulladék és jóval több vitaminhoz fogunk jutni. Természetesen vannak olyan gyümölcsök és zöldségek, amelyeket mindenképp meg kell hámozni, de adunk néhány tippet azokhoz, amelyeket bátran felfalhatsz szőröstől-bőröstől. Arra pedig nem lehet elég sokszor felhíni a figyelmet, hogy milyen fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk zöldségeket és gyümölcsöket.  


Hámozzuk, vagy sem?

Vannak olyan zöldségek, amelyeket semmiképp sem fogyaszthatunk hámozás nélkül. Ilyen például a zellergumó, a karalábé vagy a viaszos héjú karórépa. De a a sárgarépa, az uborka, a batáta, az újkrumpli, vagy például a cékla héjastul is főzhető, süthető. A főzés közben némelyiknek a héja leválik, de még így is nyugodtan fogyasztható. Természetesen a bio élelmiszerek fogyasztása a legegészségesebb.

1. Az almával kapcsolatban két dolgot tudhatunk egészen biztosan. Az egyik, hogy a napi egy alma az orvost távol tartja, míg a másik, hogy a héjában van a vitamin. Így hát semmiképpen ne hámozzuk meg, hiszen bár a C-vitamin tartalmának nagy része még így is megmarad, viszont sok pektint vesztegetünk el. A pektin nevű rost segíti az emésztést, csökkenti a koleszterinszintet és a vércukrot.

2. A sárgarépát sem érdemes megfosztani a külső rétegétől, hiszen itt található a legtöbb poliacetilén, amely bizonyos kutatások szerint segíthet a rákos sejtek elpusztításában, ezen kívül pedig gombaölő, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatása is van. Mivel ez az anyag közvetlenül a répa héja alatt található, ne hámozzuk meg, vagy csak nagyon vékonyan húzzuk le a külső réteget.

3. Bár az uborka fajtájától függően akár kesernyés is lehet, ha rajta marad a héja, a legtöbb esetben érdemes nem megfosztani tőle, hiszen így sok kalcium, magnézium, foszfor,  A- és K-vitamin veszik kárba. Ráadásul a rosttartalmának nagy része is a héjában van, hiszen a húsa leginkább vízből áll. Így, ha tehetjük, héjastól faljuk fel.

4. A padlizsán esetében is jól járunk, ha nem hámozzuk meg. Sokan azt gondolják, hogy nem fogyasztható a héja, pedig az érett padlizsán lila héja nem tartalmaz mérgező vegyületeket, csupán a zöld színű kocsányát nem szabad fogyasztani. Éretlen, zöld állapotában azonban eszünkbe se jusson elfogyasztani a héját, hiszen a benne található szolanin veszélyes vegyület.  Annál is inkább érdemes héjastól megsütni a padlizsánt, hiszen a héjában található antioxidáns segít lelassítani az öregedést, ezen kívül pedig a szabad gyökök semlegesítéséért is felelős. De ha ez mind nem lenne elég meggyőző, még a súlyunkat is segít kordában tartani.

uborka

Az uborka hámozás nélkül is fogyasztható. Fotó: Shutterstock

5. Szerencsére keveseknek jut eszébe meghámozni a szőlőt, bár láthattunk rá példát. A piros szőlő héjában található reszveratol nevű fitokemikália hozzájárul a szív és az agy egészségéhez, és a rákos sejtburjánzást is képes lelassítani.

6. Az édesburgonyát sem kell meghámozni, hiszen a héjában található a legtöbb tápanyag, C-vitamin, kálium és a béta-karotin is.

7. A paszternákot gyakran keverik a fehérrépával, pedig a kettő nem ugyanaz, hiszen a paszternák csak rokona a répának. Akárcsak a répának, a paszternáknak is közvetlenül a héja alatt található a legtöbb tápanyag, így nem szabad meghámozni. Tehetjük levesbe, de párolva vagy sütve is fogyaszthatjuk. A paszternák rengeteg vitamint és káliumot tartalmaz. Igazi téli csemege, amelynek kifejezetten jót tesz, ha megcsípi a fagy, hiszen annál édesebb.

Igen jelentős fehérje- és ásványi anyagtartalma van, vasban, kalciumban és foszforban is gazdag. Kiváló rost-, B- és C-vitamin forrás, rosttartalma miatt élénkíti a bélműködést, és még a koleszterinszintet is csökkenti. Ezen kívül a szervezet vércukor szintjét is értéken belül tartja. Illóolaj tartalma révén pedig vizelethajtó, valamint görcsoldó hatása is van.

Vásárlásakor ügyeljünk rá, hogy sárgásfehér színű, kemény tapintású paszternákot válasszunk. Bár nagyon hasonlít a petrezselyemre, a petrezselyem leveleinek felső vége kicsúcsosodó, a paszternák levelei viszont egy mélyedésből erednek. A pincében homokba ásva hónapokig el lehet tárolni, de a hűtőszekrényben is eláll.

Akár hámozva, akár héjastól, de igyekezzünk minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hiszen segítségükkel immunrendszerünk jóval hatékonyabban képes fellépni a különféle fertőzésekkel és vírusokkal szemben.