Támogassuk a hazai termelőket, vásároljunk magyar újburgonyát – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács.
A burgonya alapvető élelmiszernövényünk, melynek termesztése során számos kihívással kell szembenézniük a gazdálkodóknak.
Ilyenek a szélsőséges időjárás, a vízellátás hiányosságai, a károsítók nyomása, az inputköltségek növekedése és a szigorodó piaci előírások, amelyek egyaránt sújtják az ágazatot. Emellett az import hatása is erős, a tavalyi évi európai túltermelés fokozottan rányomta a bélyegét az idei szezonra.
A korai magyar újburgonya már június közepén megjelent a piacon; nagy mennyiségben pedig június végén-július elején kerül betakarításra, ezzel tömegesen elérhetővé válik a kiskereskedelmi láncokban is.
Hazai újburgonya vásárlásával nemcsak az ágazat szereplőit támogathatjuk, de hozzájárulhatunk a fenntarthatósághoz, csökkentve az ökológiai lábnyomunkat is.

Újburgonya – Fotó: NAK/Szalay György.
Hazánkban jelenleg mintegy 5065 hektáron folyik termesztés, az AKI jelenlegi adatai alapján. A hektáronkénti termésátlag az ezredforduló óta hozzávetőlegesen 30 százalékkal nőtt, azaz hatékonyabb a termesztés, de további technológiai fejlesztések szükségesek.
A megtermesztett burgonya betakarítás utáni állagmegóvásához tárházakra van szükség, hogy minél tovább hazai termesztésű burgonyával lehessen ellátni a fogyasztókat.
A jelentősen megváltozott klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodva pedig elengedhetetlen a vízpótlás: öntözés nélkül lehetetlen jó terméshozamot és egészséges, szép küllemű burgonyát termeszteni.
A növényvédelem további költségnövelő tényező, a kártevők gyorsan alkalmazkodnak a megváltozott éghajlati viszonyokhoz. Előfordulhat, hogy a burgonya nem tökéletes küllemű, de ettől ugyanolyan kiváló beltartalmi értékekkel rendelkezik.

újburgonya – Fotó: NAK/Szalay György.
A kiskereskedelmi átvételi áraknak követniük kellene a termelői költségnövekedést.
A burgonyaágazat szereplői és képviselői arra kérik az kiskereskedelmi láncokat, hogy ameddig rendelkezésre áll elegendő hazai termés, részesítsék előnyben a magyar burgonya beszerzését és értékesítését.
A vásárlókat pedig arra biztatják, hogy magyar árut válasszanak, mert ezzel nemcsak a hazai gazdálkodókat támogatják, hanem a hozzájárulnak a magyar élelmiszer-ellátás biztonságához és a következő generáció jövőjéhez.
Forrás, indexkép: NAK

_fitmax_1200x630_0.jpg)

_fill_540x300_0.jpg)














