Magyarországon öt nagyobb görögdinnyetermő körzetről beszélünk általában, így a termeléshez igazodva ezekhez kapcsolódó helyszíneken került megrendezésre a kamara Magyar dinnyetermesztés jövője című dinnyeszakmai roadshow-ja, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével együttműködve.

A rendezvénysorozat öt színhelyén egy szakmai blokk keretében vázolták fel az országos, regionális és nemzetközi termelési tapasztalatokat, az egyesület működését, a spanyol szakmai tanulmányút összegzését, valamint a növényvédelem aktualitásait. Ezt kiegészítve került sor minden helyszínen konkrét termék- és fajtabemutatókra. A roadshow egyik kiemelt célja volt, hogy korszerűsítési javaslatokat mutasson be a termelőknek.

Figyelni kell a piacot, és azt kell termelni, amit elvárnak! A fogyasztó a szezon elejétől a végéig minőségi terméket szeretne vásárolni.

Ma már nem lehetünk versenyképesek rövid, 2-3 hetes betakarítási idővel, a szezont egészen szeptember végéig el kell látni termékkel.

A szezonhosszabbítás ma már elérhető 3-4 eltolt ültetéssel, illetve különböző tenyészidejű fajták és technológiák bevezetésével. A jól szervezett ültetési és betakarítási terv ugyanis kiküszöböli az időszakos túltermelés problémáját.

dinnye

A fogyasztó a szezon elejétől a végéig minőségi terméket szeretne vásárolni – fotó: Shutterstock

A minőség egyre nagyobb elvárás mind itthon, mind külföldön. Az elmúlt évek marketingprogramjai kedvezően hatottak a hazai fogyasztásra, ami jó alapot jelent az utóbbi időszakban csökkent exportpiacaink visszaszerzéséhez. A jó termelési feltételek mellett elengedhetetlen feladat a termelői szerveződés fejlődése, ami mind a termelés, mind az árukezelés szempontjából kiemelten fontos. A megfelelő piaci igények ellátásához ugyanis megfelelő logisztikai háttér szükséges.

A NAK ezen működő rendszerek feltérképezésére egy spanyolországi tanulmányutat is szervezett a nyár elején, amelynek tapasztalatai is megosztásra kerültek a termelői körzetekben.