Mintegy 20 ezer család foglalkozik méhészettel, 1,2 millió méhcsalád van Magyarországon és 20-25 ezer tonnát tesz ki évente az országban a méztermelés- ismertette Nagy István csütörtökön a mézfogyasztást népszerűsítő őszi kampányt megnyitó sajtótájékoztatón Budapesten.

A miniszter kiemelte, hogy az unió által elfogadott új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint 20 százalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, közel 6 milliárd forint együttes hazai és uniós forráskerettel. Emellett a magyar méhészek az idén méhcsaládonként 500 forint jövedelempótló támogatáshoz jutnak, jövőre ezt 1000 forintra emelik.

méhész

Az egy főre jutó magyar mézfogyasztás 1 kg, ami még mindig alacsony az európai átlaghoz képest – fotó: Pixabay

Nagy István szól arról is, hogy a magyar termelésű méz 70 százalékát exportálják. Néhány évvel ezelőtt az egy főre jutó belföldi fogyasztás 40 dekagrammot tett ki, jelenleg egy kilogramm, ez még mindig alacsonynak számít az uniós átlagfogyasztáshoz képest, ezért ösztönözni kell a fogyasztást - mondta. A miniszter kiváló kezdeményezésnek nevezte az OMME mézesüveg és zárszalag bevezetését, amelynek köszönhetően egyértelműen beazonosítható a méz származása.

Az idén tavalyhoz hasonlóan közös kampányt indít az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a mézfogyasztás ösztönzésére.

Mint Giczi Gergely, az AMC ügyvezető helyettese elmondta, december elejéig rendezvényekkel, rádiós kampánnyal, internetes jelenléttel népszerűsítik majd a mézfogyasztást, és hívják fel a figyelmet az egészségre gyakorolt jótékony hatásaira.

Bross Péter, az OMME elnöke elmondta, hogy Magyarország 10-12 százalékát állítja elő az európai méztermelésnek. Az ágazatnak közvetlenül a méhészeti termékekből évente 25 milliárd forint árbevétele van, ennek több mint 10 százaléka támogatásként kerül vissza hozzájuk az államtól. Az idei méztermés közepes mennyiségű lett, a minősége pedig - mint mindig - tökéletes - fogalmazott.