A magyar mezőgazdaságnak fel kell készülnie a klímaváltozás kihívásaira, a legmodernebb agrotechnikák alkalmazására, a termelés hatékonyságának növelésére – hangoztatta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese pénteken Hajdúböszörményben, a VII. Hajdúsági Expo, Ipari, Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Erdészeti Gépkiállítás és Termékbemutató megnyitóján.

Farkas Sándor beszédében rámutatott: a napokban tapasztalható hőség nemcsak az ember, hanem az állatok szervezetét is rendkívül megterheli. Magyarországon az állattenyésztő telepeken a klimatizálás még nem kellő mértékű, így a gazdálkodók nem tudnak versenyképesek lenni. Pedig ahhoz, hogy a mezőgazdaság biztos megélhetést jelentsen hosszú távon, növelni kell a hatékonyságot – tette hozzá.

Ehhez feltétlenül hozzátartozik az öntözésfejlesztés is, cél, hogy öt év múlva a gazdák 100 ezer hektáron tudjanak öntözni. Ehhez a kormányzat segítsége is kell, akár támogatások formájában – fogalmazott a miniszterhelyettes.

Farkas Sándor az öntözésfejlesztés, a technikai újítások átvétele és használata mellett legalább ilyen fontosnak nevezte a jövő generációjának megnyerését.

Mint mondta, különböző tájékoztatókkal, programokkal meg kell mutatni a fiataloknak, hogy a mai és a közeljövő mezőgazdasága már nem is hasonlít a korábbiakra, a jövő a precíziós gazdálkodásról szól, amelyhez megfelelő szaktudású diákokat kell oktatni.

kép

A jövő a precíziós gazdálkodásról szól – fotó: Shutterstock

Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az idei aratási eredményekről beszámolva elmondta: búzából hektáronként 5,09 tonnás átlagot takarítottak be, ami 4 millió 800 ezer tonna termést eredményez. Őszi árpából 4,9 tonnás átlag született, míg a repce hozama változó, a csapadék miatt ugyanis nem tudták mindenütt betakarítani.

Farkas Sándor kitért arra is, hogy a gazdák az idei első negyedévben 32 milliárd forint értékben vásároltak erőgépeket és munkagépeket. A gépforgalom a pályázati lehetőségeknek is köszönhetően jelentősen emelkedett. Ezek a gépek a legmodernebb technikát képviselik, amelyek nagyban hozzájárulnak a termelés hatékonyságának növeléséhez.

kép

fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) országos elnöke, az Országgyűlés alelnöke, köszöntőjében méltatta, hogy az expo a Hajdúság kiváló földjein, magas színvonalon előállított termékeket vonultat fel, bemutatva a XXI. század jövőképét is.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hajdú-bihari elnöke a rendezvény programjaira hívta fel a figyelmet. Tájékoztatása szerint a szakmai előadásokon szó lesz az elérhető európai uniós és hazai támogatásokról és a szakember-utánpótlásról is.

Az expó egyik fő helyszíne a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakiskola. A hétvégén 3 helyszínen várják az érdeklődőket: a sportcsarnokban 25 kiállító – köztük a hajdúvárosok – vonultatják fel termékeiket, a külső helyszín a gépkiállítóké, az iskolában pedig Kelet-Magyarország legnagyobb agrárfórumát tartják. A rendezvénnyel egyidejűleg rendezik meg a Traktorhúzó Európa Kupát is.