A Tokiói Egyetem kutatói felfedezték,  hogy a növények képesek érzékelni az illatokat – írja a sciencedaily.com. Az illatok ugyanis jelentős szerepet játszanak a növények életében, többek között a madarak és a beporzó rovarok vonzásában, illetve a kártevők elriasztásában vagy a kórokozók és veszélyhelyzetek érzékelésében. Az illatok tulajdonképpen illékony, szerves vegyületek, és a növények ilyen formában ismerik fel azokat.

virág

A növények akkor reagálnak az illatanyagokra, amikor annak molekulái már behatolnak a sejtjeikbe – fotó: Pixabay

A 18 éven keresztül folytatott bizonyítási kísérletek során Professzor Kazushige Touhara és csapata fiatal dohánynövényeket különböző illatok hatásának tettek ki, és figyelték a reakcióikat. Megállapították, hogy a növények az illatanyagot csak akkor érzékelik, pontosabban akkor reagálnak rá, amikor annak molekulái már behatolnak a sejtjeikbe. Ezért az illatok felismerése a növényeknél jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint az állatok vagy az emberek esetében, mivel az utóbbiaknál az érzékelő receptorok a sejteken kívül helyezkednek el.

Viszont a növények jóval többféle illatot tudnak megkülönböztetni, mint az állatok, azonban az észlelés után általában csak egy napon belül változtatják meg a magatartásukat.

Az illatérzékelő képesség molekulárbiológiai alapjainak tanulmányozása azért fontos, mert új alapokra helyezheti a növények viselkedésének és másfajta hatásokra való reagálásának befolyásolását. Így például elméletben a növényeket olyan anyagok termelésére lehet késztetni, amelyek megváltoztatják a leveleik ízét, és ezáltal riasztják a rovarokat.