8-10 évvel ezelőtt a skótok meglepték Európát azzal, hogy csaknem teljesen fóliasátorba, esetleg védett hegyoldalba ültetve, a viszonylag hűvös nyarú Skóciában is létesítettek cseresznye-ültetvényeket, amelyeknek kitűnő ízű és küllemű termékei az augusztus-szeptemberi érés révén ismertté és keresetté váltak – írja a freshplaza.com.

A skót cseresznye egy újfajta hűtési eljárás segítségével akár két hétig is eltárolható (a kép illusztráció) – fotó: Shutterstock

A gyümölcsök értékét tovább növeli, hogy mikorra megérnek, addigra az északi félteke cseresznyéi már régen eltűnnek a piacokról. Ebből a helyzetből a skótok komoly üzleti sikert kovácsoltak. További előnye a kései szüretnek, hogy könnyebben lehet idénymunkásokat találni (az országon belül és külföldről), akiket lakókocsikban helyeznek el. Emellett, a skót cseresznye egy újfajta hűtési eljárás segítségével két hétig tárolható, ami megnyújtja az értékesítési szezont.

Az ültetvények felújításánál ugyanezt a célt szolgálja bizonyos német, kései fajták beszerzése is. Az utóbbi években az időjárás, főleg a csapadékhiány miatt, nem kedvezett a skóciai cseresznyének, ebben az évben viszont elfogadható mennyiség ígérkezik, jó minőséggel párosulva.