A szlovák borosgazdák legalább 80 százalékát negatívan érinti a koronavírus válság. Leálltak a harmadik országokba irányuló exportszállítmányok, emiatt legkevesebb húszmillió hektoliter borfelesleg halmozódott fel az országban – írja az infostart.hu.

A bortermelők legkevesebb 80 százalékát sújtja a koronavírus-válság

A jelenlegi helyzet a jövő évi termelésre is kihathat, mivel a bevételeiktől eleső szőlősgazdáknak nincs elég pénzük a szőlő növényvédelmére, így egyesek már a szőlőtőkék kivágása mellett döntöttek. Jaroslava Kaňuchová-Pátková, a szlovák Szőlőtermelők és Borászok Szövetségének vezetője szerint hazája termelőit főleg a francia, a spanyol és az olasz bortermelők veszélyeztetik, akik majd jóval olcsóbban tudják értékesíteni boraikat.

Peter Jakušík, a Matyšák pincészet ügyvezető igazgatója elmondta, az emberek nagyon körültekintően vásárolnak és csak olyan dolgokat vesznek le a boltok polcairól, amelyekre a mindennapi élethez szükségük van.

Az emberek feleannyi bort vesznek, mint a járvány kitörése előtt.

A kistermelők még nehezebb helyzetben vannak. A Mrva és Stanko cég társtulajdonosa, Vladimír Mrva szerint a szlovák borászokat az tudná megmenteni, ha a lakosság a hazi borokat választja az olcsó import borok helyett. Így talán megelőzhetőek lennének a pénzhiány miatt bekövetkező tőkekivágások.